És hátha van
Mert semmi más, tágas pilótafülke
a nyári ég, amíg lent zakatol
és meg-megáll a kert, de valahol
a sűrű éjszakában elmerülve
figyel talán, s ha kell, egy üstököst
kigyújt, vagy egy-egy csillagot kikapcsol,
s a folyton vibráló sok kusza rajzból
megfejti, hogy a műszerfal mögött
mi van, s mondjuk, mit is jelent a Göncöl,
s miért világít néha a Tejút,
mert nyilván tudja, mivel mire jut,
és mindent ért ebből a fényözönből
az Isten, s hátha mégis van velünk
valami terve, hogy hova megyünk.
Ars amandi
Mert képernyő csupán, nincs benne mélység,
illetve mégis van: áramkörök
lüktetnek forrón a látvány mögött,
s nem érthetik a nézők szenvedését,
de nyilván nincs is semmi szükség erre,
mert bent csak apró, fémes járatok
és kábelek, vagy sűrűn nyomtatott
lemezkék, és mindez úgysem vezetne
tovább, mint eddig, csak nyirkos sötét,
ahol a rózsa meghasadt tövét
s nyers gyökerét valóban féreg rágja,
amint az köztudott, s míg megremeg,
már jó, ha szirmán megtorpan kezed:
mint szélvédőn egy pillangó halála...
Annával egy őszi kertben
Napnyugtánk dísztelen, akár a kés,
csak ami kell: nyugodt fogás a nyélen,
amíg hosszában végigfut az élen
a vércsatorna, és nagy sárgaréz
szegfejek égnek, mint a csillagok
egy gondosan eldolgozott, hibátlan,
szétvágott s ismét egybeforrt világban,
s dicsérik, aki formát s színt adott
nekik, hogy végül, íme, végtelen
a véges is, ahogy a késeken
kettéválik a fény, s ott van kívül
már minden, és egyformán célszerű,
s testünk-lelkünk is inkább kés-szerű,
hogyha a vér elővillan s kihűl.
Napnyugtánk dísztelen, akár a kés,csak ami kell: nyugodt fogás a nyélen,amíg hosszában végigfut az élena vércsatorna, és nagy sárgarézszegfejek égnek, mint a csillagokegy gondosan eldolgozott, hibátlan,szétvágott s ismét egybeforrt világban,s dicsérik, aki formát s színt adottnekik, hogy végül, íme, végtelena véges is, ahogy a késekenkettéválik a fény, s ott van kívülmár minden, és egyformán célszerű,s testünk-lelkünk is inkább kés-szerű,hogyha a vér elővillan s kihűl.
Múlásunk receptje
Esőcseppekből hópihét keversz
irdatlan lábasokban, kedvesem,
új s új receptet találsz ki nekem,
vagy régi könyvben friss étkekre lelsz,
s már próbálod is rögtön lelkesen,
szélárnyékban magnóliát nevelsz,
hóember-fejnyi galuskát terelsz
nagy levesekben, s csak játszol velem,
etetsz, itatsz, szeretsz, minden zubog
s lobog körötted, sohasem jutok
tán közeledbe sem, mert kint ragyog
szoknyádon s éget sok-sok csillagod,
de végül mégis együtt ér a tél:
egybeszakad napsárga s hófehér.
A maradék eltüntetése
Olyan közelről néznek, hogy a nedves
és síkos szemgolyók egyszerre csak
hozzáérnek megránduló kezedhez,
de egyet-kettőt lándzsával lecsap
az őr, és szétgurulnak, mint a szilva
a hűvös fáról, hogyha belemar
a szél s a fagy, utolsó szavaidra
figyelnek, hogy szólalnál meg hamar,
és aztán legyen vége mielőbb,
sírnak, nyüzsögnek, néha ellazulnak,
de végre ők is a fejedbe nyúlnak,
megfordítják a rendet, és erőt
remélnek tőled, tört csontból velőt,
s csak maradékot kínálnak az Úrnak.
Szonett az élet értelméről
Naponta járjuk: lakás, munkahely,
s ugyanúgy vissza: munkahely, lakás,
és közben, persze, iskola: Balázs
is minden áldott reggel útra kel
velünk, és ritkán egy-egy múzeum
vagy úszoda talán hétvégeken,
így lüktet, mint egy szív, az életem
s az életünk, időnként beleun,
többnyire Anna, sőt nagynéha én
változtatok, de nem az elején,
s a végén sem, hanem a közepén,
mert más-más útvonalra esküszünk
a torlódásban, és máshol megyünk
haza, de ugyanoda érkezünk.
