A három kofaasszony kérése
1.
A bordal
A napon sütteted magad, miközben
a csónakról leszáradt vízimohát
morzsolod szét és suttogó hangon
dúdolsz el egy horvát bordalt.
Feléd állok, és fekete szemeddel
átnézel rajtam, egyre ismételgeted
a dal refrénjét. Ahogy így nézlek
téged, eszembe jut három asszony.
Akkor találkoztunk, amikor mentem
a piacra, egymás melletti standon
árultak halat. Szeretem a hal szagát.
A tengerről poshadt víz bűzét éreztem.
2.
Az első kofa kérése
Az első kofaasszony egy harcsafejet
adott a kezembe, hogy érezzem a súlyát.
A szemeit kiették a társai, mondta
a fiú, aki a nagyapjával él, ne hagyd,
hogy a csónakok közé vetődjön,
ne hagyd, hogy hazudjon a halakról
neked. A harcsa szaga felerősödött
a széltől, néztem a fejét, a fejét.
Az asszony figyelt, egyre csak nézte
az arcomat, válaszolnom kellett volna,
nem tettem, visszaraktam az asztalára.
Apró csónakok rajzolódtak ki előttem.
3.
A második kofa kérése
A második kofaasszony az arcomhoz
tolt egy angolnát, majd az ujjbegyeit
bőrömhöz érintette, hosszan fogdosta
kezem, egészen a hónom aljáig.
A szőke fiú halászni megy reggel egy
apró csónakkal, de nem angolnáért,
hanem megfigyeli a nagy halakat,
az albatroszt, mondta az asszony,
a csónak oldaláról leszárad majd
a vízimoha, ahogy az összekötözött
kezéről. Az angolna testéhez értem,
majd fintorogva elfordultam tőle.
4.
A harmadik kofa kérése
Fel-le figyeltem az asztal lábát,
amikor a harmadik asszonyhoz
értem, nem beszélt hozzám és
nem nézett fel, nem is hallgatott,
csupán az asztalra mutatott, ahol
apró szardíniák sóban pácolódtak,
száraz volt mind, fejük, szemük,
farkuk érintésre széttört, szólni
igyekeztem, de az asszony söpört
egyet a kezével és az asztalon
a maradék só maradt. Ekkor sem
értettem meg, mit kértek tőlem.
Matéria-ciklus
töredékes jegyzet átirata
Az álom írás, az írás pedig
sokszor nem más, mint álom.
Umberto Eco
Matéria-könyvtár
Üvegkocka az egész,
a falak, padló, plafon.
Üvegkockák a szobák.
Szegek döfik át a falakat,
rajtuk képek, keretben.
A padlón heversz, nyitott
könyvek – a könyvtárban
a testből szakadnak ki.
Matéria-templom
Elmentem azon az éjszakán,
abba a templomba – a falon
üres ikonok. Az apszis közepén
Rothko-oltárképről a festék
lefolyik a padlón heverő fehér
táblákra, tabula rasa.
Cseppenként fehéredik a bőröd,
cseppenként válik tested festő-
vászonná a templom oltárán.
Matéria-kórház
Körfolyosó helyett itt
szűkös, egyenes – falak
helyén épp átjár a szag.
Vaságyakon fekszenek,
mint –. Fakeretbe zárt
ablak-magány. Kezem
között vászon, ujjaim
között ecset, így festek
a kórterem ablakán.
Matéria-mondat
Szavakat rajzolok,
így beszélnek hozzám
a mondatok.
