"mi változik, mi merre mozdul el?"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 6. (572.) SZÁM — MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Vízimozi
Király Farkas
Szakadékok megszüntetése - Beszélgetés Szentmártoni János költővel, a Magyar Írószövetség elnökével
SZENTMÁRTONI JÁNOS
Szomjúság
Markó Béla
Versei
DANIEL ALEXANDROS VATICANO
Vidám Biblia avagy amit a Könyvek Könyvéből kihagytak
Nagypál István
Versei
Hertza Mikola
Rövidprózái
Hajós János
Az országépítő avagy Bagatellianus Beldorádóban
Kántor Lajos
Mikes és a Rekviem (25 év távolából)
Szőcs István
Akkor is éppen így ütött az óra…
Xantus Boróka
Ínyesmester irodalmi utazása
Gyenge Zsolt
A mozi tanácstalansága, avagy a Berlinálé esete Bergmannal
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - A Mély Hit hangján
Áprilisi évfordulók
 
Szőcs István
Akkor is éppen így ütött az óra…
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 6. (572.) SZÁM — MÁRCIUS 25.

Berregve kis hópehely szálldogált,
Vonítva kristálytündér rúgkapált,
S elkezdett a Mása csatarászni,
De mintha mindegy volna, el is állt.
    (Anton Winstonovics Pantonov)

Ha egy irodalmi értékű drámát a fiatal, vagy valamiért még a fiatalok, az „ellenszegülők” közé sorolható rendező széllel szemben akar megrendezni, azaz eredeti eszmeiségéből, hangulatvilágából, életérzéséből kivetkőztetni – ahogy ez, mintegy hatvan éve, általánosan elterjedt szokás, holott addig csak excentrikus, agycsiklandó különcködés jelleggel szokott volt előfordulni –, a követett eljárás általában az, hogy a mű elemeit szétválasztja egymással össze nem függő halmazokká.Utána kezdődik a tréfás vagy erőszakos összerakósdi. Mivel azonban olyasmi, mint egy ötlet eredetisége, egy érzés „finomsága”, egy hangulat szívzsongító ereje nehezen megragadható, nem lerajzolható, nem rekeszelhető: ezek az újra összeillesztés során félre, szélre szorulnak.
Maradnak a látvány és a hangzásvilág elemei: díszlet, kellékek, mozgásosság, zenei, illetve zöreji aláfestés, és alkalmat adnak az (ellen szegen ülő) előadás-megvalósító önmegvalósításra, csatlakozási-szolidarizálási-felzárkozási szándékáinak rikító ki-hangsúlyozására.
Például a székek. (Semmi közük Ionesco Székeihez.) A fizikai cselekvés háromszögellési pontjai; a színész egyiktől a másikig szaladgál, vagy imbolyog, kúszik, vetődik, rohangál, vagy nyúlánkozik; megemeli, arrébb teszi, fellöki, cserélgeti őket.
Például a szatmári magyar színház Három nővér előadásában szerepel sok piszkos, fehér ebédlő szék, nagy karosszék, kis zongora szék, négykezes alávaló nagy zongora székpad, konyhaszék, és: kerekes-szék, béna embernek valók; ám ülnek még bőröndön, dobogó szélen és a padlón; gyerekágyon… E sok ücsörgési-kellék lebénítja, kalodába fogja, szétveri a játékteret, megöli a különben is morbid színpad képet.
Csehovnál az első felvonás: „Szalon oszlopokkal, amelyek között belátni az ebédlőbe. Dél. Künn verőfényes, vidám idő.” Keresztes Attilánál: Volga háta mögötti körkórház lerobbant sivár váróterme. Fullasztó zártság, a jobb fal mellett ebédlőasztalul szolgáló sivár, magaslábú priccs (a következő felvonásban magasba vonják, s ott lebeg, ki tudja, miért?).
Csehovnál a negyedik felvonás: „Prozorovék régi kertje. Hosszú fenyőfasor, melynek végén a folyót látni. A folyón túl erdő, jobbra a ház terasza. Itt az asztalon palackok és poharak. Látni, hogy az imént pezsgőztek”. „Déli tizenkét óra. Az utca felől néha járókelők sietnek át a kerten a folyóhoz, öt katona vonul át gyors léptekkel.” Keresztes Attilánál a játékteret mélységben középen fekete-piszkos műanyag-kulissza szűkíti be, zár el minden távlatot. A fekete fal kissé felhúzva lebeg, a szereplők alatta bujkálnak át, meggörnyedve. Az időpont: éjfél, a pokol verandáján; az öreg dadus eddig is látványként a múmia bosszúját idézte, most pláné. Az öreg hivatalszolga: Csehovnál cammogó, tudákos, joviális paraszt, Keresztesnél tipegve szaladgáló keletieskedő operettkellék, lásd Mashamushi! (Avagy jelzése a rendező EU-hoz való ragaszkodásnak, és Ferapont ezért EU NUCH?)
Az is jellemző, hogy a látványelemek oroszos „bojári” sajátosságait félrehárítja, de szünetben a közönség szemeláttára működő díszletmunkások tartalékos kozákoknak vannak öltöztetve! Különben mindenütt second hand újrahasznosítások: Szoljonij, az arrogáns, kötekedő, bölcsködő százados itt tolókocsiban ül, fekete napszemüveggel, szivarral, olyan, mint a fiatal Churchill karikatúrája; ám ez ma már nem izgalmas, hiszen látunk olyan színpadi jeleneteket is, ahol nyolc tolókocsis, fekete-szemüveges, szivaros Churcill nyolc közvizeldei kagylóval néz farkasszemet. Amit a színész játékának feszültségével törekedett régebben kifejezni, azt az új színház olcsó staffázzsal pótolja. Pl. Bíró József olyan színművész, akinek személyisége és színészi alkata egy Hitchcock-i világ hangulatát önmagában is megidézi, elég rettentő tud lenni eszköztelenül is, de nevetséges, amikor paradicsommártással vérbajuszt malackodnak rá…
„Akkor is éppen így ütött az óra”… Olgának e mondatától valami surranó révületnek kellene megkondulnia színész és néző tudata mélyén. Az előadásban azonban még a játék megkezdése előtt egy iparvasút hangjával ketyegő nagy állóórával szemez a kísérteties tekintetű katonaorvos, de ennek hangulatát a rendező nem tudja átvezetni a játékba; a ketyegés elhal, a mélységben semmi kongás, csak semmi.
Ugyanilyen erőszakolt kifordítások az akusztikai háttérnél is. Ha Csehovnál távoli harmonikaszó hallatszik, akkor „a rendező” csikorgó vasfűrész zajával borzolja a néző idegét, ha meg hegedű és hárfa (balalajka?) mélázik, a rendező légelhárító gépágyúk sorozataival helyettesíti. Nyílt és kihívó szembehelyezkedés az író művének lelkivilágával.
Úgy tenni, mintha Csehov csak kritika, bírálat, ostorozás, leleplezés lenne, romantikum, líra, nosztalgia nélkül. A kérdés akkor azonban az, ha valaki nem szereti Csehovot, olyannak, amilyen, akkor mért játszatja, mért adatja elő? Mondjuk, az érthető, ha a Shakespeare-t méltányolni  maga mivoltában képtelen rendezők műsorra tűzik, mert – állítólag – így hozzá lehet jutni különböző kegyes – és gyanútlan – alapítványok támogatásához, meghívásokhoz, kitüntetésekhez. Léteznének ilyen Csehovot szorgalmazó, az egész világra kiterjedő alapítványi alapok? Nem hiszem. Kétségtelen, hogy amikor annyi nagy szerző tűnik el a színházak játékrendjéből, már nemcsak a klasszikusok, de az őket felváltók is, amikor már Bernard Shaw, Anouilh, Dürrenmatt, Ibsen, Camus, Artur Miller, O’Neil, Pirandello is leszorulnak a nagyok mellé, a poros színházi könyvtárak alsó polcaira, olykor mindig jön valaki, aki hetvenkedésből, sznobizmusból (?) előveszi Csehovot, akár a feje tetejére is állítva. Utánanézve azonban kiderült, egyik-másik Csehov-darab az élenjáró rendezők között különleges agymosásnak, idea-beültetésnek az eszköze is lehet. Például a Három nővér. Jó ideje már annak, hogy pl. Kolozsváron a nemzetközileg elismert kitűnő rendező, Vlad Mugur színre vitte a Három nővért. Ahogyan egy azelőtt látott moszkvai vendégjátékban, a Bűn és bűnhődésben, már az előadás kezdete előtt ott a súgólyukon a balta Raszkolnyikov tettének eszköze – V. M. Három nővérében ugyanígy exponáltatott a szín előterében a gyerekkocsi, mint az iszonyat eszköze és jelképe. Mert az az előadás is arról akart szólni, hogy a család, az anyaság – Natalja szemléltetésében – öl, butít és nyomorba dönt; a család a lehúzó, az életet elsivárító tényező; íme a maintreaming; Huxley már több mint nyolcvan éve megjósolta, hogy az apa és az anya lesznek a Szép Új Világnak a legkínosabb, legszégyelltebb, kiejthetetlen szavai…
Nem hiszem, hogy Keresztes Attilát máris elsodorta volna a trend, a gender. Ám jusson eszébe, amivel Szoljonij Mását feldühítette: „És megfordul, dermedve már, mögötte most a medve áll.” Apropó, miért nem játsszák soha Csehov Medvéjét?




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében