Azt a különös, felhő alakú foltot egy döglött kutya ülepe szállítja a két falu közé eső búzaföldekre, cséplés után. A kutya a Berekjó vizében bukdácsolva érkezik a búzaföldek közelébe, amikor fönnakad a partmenti bokrok vízbe hajló szövevényén. Egyéb, dögevő állatok vonszolják a búzaföldek irányába a tetemet, lerágnak róla bőrt, ínt, húst, hogy a csontokon kívül csak egy meghatározhatatlan alakú folt marad utána. A folt árnyéknak tűnik sokáig, ahogy elnyújtózva fekszik a tarlón, a fölötte lebegő bárányhoz kötve. Csak akkor mozdul meg, amikor a hőségben szalmát gyűjteni érkezik egy férfi, Poroltó Nénó. Villájával addig-addig gyűri maga előtt a száraz szalmaszálakat, hogy egyszerre árnyékban találja magát, hogy egyszerre az árnyék teljesen beteríti. Amikor villájával egy jókora csomóba szúr, azt a különös foltot is felnyársalja, és a folt egy sötét izzadságpacává alakul háta közepén, ott, ahol az inget duplán erősítette meg foltozni való cérnával a felesége. Az izzadságfolt le sem száll estig a hátáról, és mivel átható hűvösséggel látja el Poroltó Nénó egész fölsőtestét, a férfi nem is igyekszik levetni magáról, csak akkor, amikor a felesége vágja le róla. De akkorra Poroltó Nénó magas lázzal küszködik, és a folt, ami kezdetben a háta közepén ült meg, most teljesen körbenyalja, szinte megfojtja. Csuromvizes már az egész teste a férfinak, felesége hideg vízbe áztatott lepedőbe csavargatja, amit tízpercenként cserél, de Poroltó Nénó baján ez már nem segít, és mire Margittáról megérkezik a körzeti orvos, csak a halálára tud rábólintani.
Mindenféle testváladékot vételez az orvos Poroltó Nénóból, és külön üvegcsékbe zárja valamennyit. Ippon áthaladva kátyúba döccen a szekér, a táska az útra lódul, tartalma szétterül a porban. Bár az orvos azt gondolja, hiánytalanul megvannak üvegcséi, egyet azonban mégsem találhat meg, mert a kerék szilánkokra töri, tartalma pedig a porba ömlik. Siessen, mondják az orvosnak, hát ilyen ünnepen, kiabálják, és az orvos valóban siettetni igyekszik lovát a gyereklármától hangos, visszacsatolt falvakon, a végeken kiörökzöldezett lombkapukon át hazafelé.
A széttörött üvegcse tartalma azért mégsem vész el örökre. Fényesre vikszolt katonabakancs lép bele, és sokáig magával hurcolja. A Poroltó Nénó testéből vett váladék berágja magát a sarokrész fordítottbőr erősítésén vastagon álló Schmoll paszta alá, és mint pohár vízbe cseppentett tinta, kényelmesen szétterjed. Apró és szinte láthatatlan foltot képez a bakancson tehát, és egészen addig ott is marad, míg újabb váladék nem spriccol rá. A bőséges vér és ürülék, amiben a katona bakancsa gázol az elkövetkező éjszaka, alaposan lemossa, a Schmoll cipőpasztával együtt, a bakancs sarkáról a foltot. Pedig azt gondolhatnánk, a Schmoll paszta ellenállóképessége akár meg is óvhatná a lábbelit, hiszen a maga nemében szinte páratlan krém még a Kakas pasztán is túltesz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a szakasz közel kétharmada a Schmollra esküszik, és csak a fennmaradó egyharmada a Kakasra. Akik ez utóbbira bízzák bakancsaik fényét, lenézetnek a többség által, és külön is haladnak az oszlopban, alantasabb munkát bíz rájuk a felettesük is, aki egyértelműen a Schmoll mellett döntött.
Schmoll pasztával fényesített bakancscsal térünk vissza, mondogatják.
A bakancsok fényesítésére mindig este kerülhet sor. Kivételes esetek akadhatnak, mint amilyen most ez is, amikor nincs idő a vikszolásra. Különben az egész ruházatot tisztítani kéne, nem csak a cipőt. A zubbonyok kézelője például, de előfordulhat, hogy föl egészen könyékig, vértől spricces. Nehéz azt elkerülni kivégzéskor, hogy csontdarab, hajcsomó, de főleg vér ne mocskolja be a puskatestet tartó bal kezet. Egyetlen lehetőség volna, ha a távolságot egy lépésről legalább négyre vagy ötre módosítanák, azonban ez szinte kizárt, az éjszakai rossz látási körülmények folytán. A Schmoll paszta enyhe olajos réteggel látja el az itt-ott feketéllő vértócsákat, de ez természetesen csak reggel állapítható meg, mint oly sok minden más is. Például a kézelő, és följebb, vállig terjedő vérfoltok és egyéb váladékok nyomai.
A Schmoll pasztának szinte nincsen is szaga, ha már egyszer vért kóstolt az ember.
A gyors csapatkivonások és az elhantolásra kirendelt civil lakosság mozgolódása folytán a Poroltó Nénó testéből származó váladék menthetetlenül szem elől vész, csak az a Schmoll pasztával egykor bekent bakancs állhat a rendelkezésünkre. Azazhogy állhatna, ha nem használna a szakasz zöme, mint köztudott, Schmollt. Így, jobb híján közel harminc menetelő katona bakancsára figyelhetünk, ahogy a pirrkadattal érkező vérszagból kitrappolnak. Azt a harminc pár bakancsot még csak nem is szűkíthetjük le mondjuk húszra vagy kevesebbre, hiszen egytől-egyig emberi váladékokban tapodtak az éjszaka. Poroltó Nénó váladékát, ami tintafoltszerűen szívódott bele valamelyik katonai bakancs sarkába, ott láthatjuk tehát mind a harminc pár lábbeli hatvan darab sarkában, hiszen a jobbos, avagy a balos darab felől sincs semmilyen információnk.
De lehetetlen is mozgásban lévő bakancsokat vizslatni, még ha oly fáradtan, egyenetlenül is csapkodják az úttesthez.
Ellenben ha repülőgépről, ha egy felderítő repülőgép fedélzetéről tekinthetnénk le az újabb dicsőségek felé poroszkáló katonákra, az Ippról kivonuló szakaszra, talán egy felhő lassan tova araszoló árnyékának is láthatnánk őket. Igaz, a szakasz formája, az egyenetlenség folytán, meghatározhatatlan, mondhatni, felhő alakú, vagyis ugyanazt a fogalmat ugyanazzal a fogalommal jelölnénk. Ami tehát értelmetlen. De nevezzük mégis így, míg közelebbről szemügyre nem vehetjük annak a titokzatos katonai bakancsnak a sarkát, ami a Poroltó Nénó testéből származó váladékot olyan ravaszul fölszívta.
Azonban ha megelégszünk, repülőgép híján, egy, a tintafolthoz hasonlító, alakját tekintve erre a foltra némiképp emlékeztető formára, akkor elégséges a Rotter Kálmán közkatona zsebében lapuló Stühmer Zizi cukorka csomagolásán látható ötös ikrek utolsó babájának pufók arcára utalnunk. Rotter Kálmán közkatona Bagos határában veszi elő zsebéből a cukrot, és igyekszik úgy körbekínálni, hogy egy feltűnően villogó szemű, díszbe öltözött leányzó is válasszon magának a cukorkák közül. Nem gondolunk arra, hogy a két masnival is átkötött ötös ikrek pajzán célzás volna a nemzet szaporítására, és hogy a falu elején sorba felállított hajadonok a felszabadítók szabad szerelmi prédájára állíttattak sorba, vagy hogy a villogó szemek valamelyike a szembogár nagyságú cukorkákat pempővé olvasztotta.
Harmincszor öt.
Rotter Kálmánt különben is menyaszszony várja otthon. Naponta kétszer ír neki vázlatokat, hetenként sommázza élményeit a felszabadításról és egész levélbe foglalva tábori postázza.
A Stühmer Zizi cukorka csomagolása amúgy Somogyi Mici tulajdonába kerül, aki több napig is szagolgatja, silabizálja a szavakat az öt pufók iker fejpántján. Édes, eper, savanyú, köhögős, olvassa tagoltan, mert még csak második osztályos, és különben is nehezen megy neki az olvasás. Ha nem muszáj, nem is olvas. Az ötödik poronty arca megfoghatatlanul üres, mintha spongyával törölték volna le róla a többiekén látható szemeket, ajkakat, a pirospozsgát, hogy többé szólni, hallani, szagolni, látni és érezni soha ne tudjon. Arca cseppfolyós lesz, lassan ázik szét a papír, ahogy Somogyi Mici nyála ráfolyik alvás közben. Az alvó, az éjszakában újra egyetlen hatalmas folttá összeálló szakasz, a szakasszal a falu népe, a házak, a fák, a bölcs és a nagy halaktól nehéz Berekjó a sötétség lélegzetébe merülve tűnik szemünk elől. Felülről, ahogy a távozó lelkek elhagyják, maguk alá gyűrik a legyőzött porhüvelyt, már nem is látszhat az a különös, felhő alakú folt. Pedig ott nyújtózik kérlelhetetlenül, makacsul, és most már az idők végezetéig a házakat utcákkal összekötő akaratban. Az eget a földtől elválasztó gránicot a fényt száz felé törő kristályok forgása szabdalja. A másnapra készülő nap elé siető, költözködő lelkek parádéja egészen elkápráztatja azt, aki ilyesmit mer álmodni.
Ímé, reggel van: a teremtés hatodik estéje.
