A) Ördögi illedelem
„Kedves olvasóim, a minap egy kedves professzor ismerősömnek egy fölöttébb kedves közleménye került kezembe egy kedves kolozsvári időszaki kiadvány jóvoltából”.1 Murádin László rendszeresen megjelenő nyelvészeti ismeretterjesztő sorozatának legújabb darabjában színes, érdekes csokorba kötötte azokat a szólásmondásokat, amelyek nyelvünkben az ördöggel kapcsolatosak. Mivel azonban az ördög nem alszik, nekem éppen ez a jól megszerkesztett cikk dugott tüzes taplót a fülembe:
Hogyan lehetséges, hogy az ördög – szemben más kegyes, szentséges túlvilági hatalmakkal –, noha maga a hazugság, álnokság, gyűlölet, kárhozat koncentrátuma – nem nagyon szerepel azokban az ocsmány, piszkos szájú, alantas káromkodásokban, amelyekkel a jóságot, szeretetet, megbocsátást árasztó égi személyeket naponta káromoljuk, sértjük, alázzuk? Hogy miket mondunk az Úristen, az Öregisten, egyáltalán az Isten és Krisztus s a szentséges Szűz Mária nevéhez kapcsolva – még gondolatban felidézni is gyalázat. Mert az, hogy ördög tudja, menj az ördögbe, vigyen el az ördög stb. híjával vannak a genitálteoretikus spekulációknak, nem kapcsoljuk gépiesen az ördög nevéhez a nemiséggel kapcsolatos javaslatainkat. Esetleg a divatból kiment ördög fattya tartozhatna ide, de még az is nagyon szelíd.
Annak ellenére, hogy az inkvizíciós atyák a boszorkányperek vádbeszédeiben középpontba állítják a Sátán kanos természetét és a boszorkányokkal folytatott paráznaságát, a nép hiedelemvilága nem fogadta be ezt a „felfogást”; a nép ördöge, a hajdankor óta, a Régi Folyamköz hitregéi óta: asszony édes ölébe nem fekszik, hízelgő gyermeket nem csókol; a test örömeit nem ismeri, egyáltalán semmi örömöt a kárörömön kívül; bakszerű megjelenése ellenére ugyanúgy nincs nemisége, mint az angyaloknak sincs, nőies-gyermekies szépségük ellenére. Uniszex lények; még Madách Lucifere is „frigid”, érzéketlen.
Egy másik lehetséges értelmezés: amikor egy vallás megbukik, lehanyatlik, s más vallás által kiszoríttatik, istenei az új hit követőinek szemében alvilági lényekké, többnyire ördögökké változnak, de valami szorongó bűntudat kapcsolódik képzetükhöz.
B) Ördög-bördög, tudom a nevedet.
Senkibe sem akarok frászt tenni megint egy kis céhen kívüli szumírkodással, de meg kell jegyeznem, hogy az ékírásban van egy jel, három ék kombinációja, aminek a formai értelmezése: ötágú csillag, kiolvasása DINGIR… Jelentése pedig Isten, istenség, vagy „istenséggel kapcsolatos valami”. Gyakran ki sem olvassák, csak determinatívusként jelzi, hogy az utána következő szó szentséges dolgot jelent; állítólag ebből származik a türk népek Tengri szava, ami mennyboltot jelent, s a magyar tenger is ebből eredne. Erről ugyan egyáltalán nem vagyok meggyőződve, mert a TEN szó még sok más nyelvben is jelentéses, pl. Isten: azaz Teremtő, a ten, tan pedig annyi, mint NAGY, sokféle módosulataiban is. Közbeszúrva említem, hogy Babilon, azaz „Bábel” szumír neve KA DINGIRRA, azaz „Isten kapuja” volt.
Egyes szumírológusok rájöttek, hogy szóértékű szótagokból álló összetett szavak kiolvasásánál a tagok felcserélhetők; pl. lu-gal, ez lehet gal-lu is, azaz „embernagy”, és „nagy ember”, sőt, van úgy, hogy határozottan fel is kell cserélni, például a régebben EN-ZU-nak olvasott Istennevet ZU-EN-nek kel olvasni. (Szőny? Szín?? Szén???) Ekkor fogja magát az ember, és a dingirt megfordítva IRDING, azaz ÜRDÜNG alakban ejti ki! Nem is kellett hozzá különösen nagy ördöngösség, és eljutottunk az ördöng, ördög születési bizonyítványához! Csakhogy azt szokták mondani, egy tanú nem tanú! Akkor mondjunk hát még kettőt.
Egy sokat vitatott krónikás adat szerint a honfoglaló magyarok Damasek istenéhez fohászkodtak. Semmi elfogadható magyarázatot nem találtak rá, s azt mondták, akkor nem érdekes. Pedig kínálkozik a szumír hitregéből Dumuzig, a „szent fiú” neve Tammuz előképe (a megölt és feltámadó természetistenség; legdecensebb változata Adonisz.2 Tehát volt ilyen istennév! Na jó, felelhetik a kritikusok, ám ezekbe a krónikákba annyi mindent összevissza kompiláltak; jól tudjuk. Valami élőbb kellene.
Van valami élőbb is! Az észak-mezőségi (hajdan Szolnok-Doboka megyei, ma Beszterce-Naszód) Magyardécse községben hallottam egy ördög-névsort.3 Plutó, Durumó, Síp, Kesztyű és RIVIÓ. A Plutó nem szorul magyarázatra, tudákos-deákos közvetítésű. A többi, hátulról kezdve: A Rivió, valószínűleg valami halálbagoly módjára rikoltozó, rivallgó, visítozó ördögféle, a közhagyomány ilyent ismer is, ha nem is ezen a néven; lásd pl. a sivatagi homok-démonok… Különben szép, érdekes név. A kereszteletlenül meghalt és csuma néven ördögfiókává lett gyerekek is rínak éjféltájban. Ilyen, magukat akusztikai síkon megvalósító túlvilági lényekről Shakespeare is tud: a Julius Caesarban éjjel szellemek jajongnak és galagyolnak Róma közterületein. (Babits is említi.)
A Kesztyű kedvesen-butus népetimológia, a név, a szó nyilván a Késztő. A „bűnre késztő”, „kísértő”. A késztet igének „ingerel, biztat, bátorít” a jelentése; nem tudom, hogy ebben az alakban előfordul még valahol, de nyilvánvaló, hogy kísértetről van szó, amely nemcsak hazajáró lélek, de ördögféle is lehet. Hogy a Síp nevű ördögnek köze lehet a síp hangszerhez, feltételezhető, mivel a síp a bű-völés, varázslás, csábítás eszköze is, bujálkodásra késztő. „Elcsaló”…4
Következik a Durumó: lehet, hogy magamtól is rájöttem volna, de már régen hallottam valakitől (Zakar András környezetéből), hogy ez bizony az említett Dumuzignek egyik megtestesülési formája: Dara mah – a nagy szarvas. A névvel találkoztam már máshol is élő szóhasználatban, Szilágy megyeieknél, és meglepő módon, Csallóközieknél is. Irodalmi szövegekben egyedül Csokonainál, A méla Tempefőy című színdarabjában szerepel egy hétokos vénember, aki mesét mond, s itt előfordul a Durumó ördög neve.
Szegény az ördög, mert nincs lelke, mondogatjuk: érzelemsivárságban szenved, csak a hiúság marad meg benne; lám, milyen előkelő mégis a családfája. A vallás szerint is: bukott angyal. „Végezetül, éppen ezért, France Pártütő angyalaira is gondolva, énekeljük el Kisfaludy Károly Lantos szerelmének következő, benső titkainkról oly kedves izgalommal valló versszakát:
Nem földi ösztön, mely magát emészti,
S célnál is kétkedő homályba dől,
A szívét birtok közt új vágyra készti.”
1Írásommal néhai kiváló nyelvművelő tanárom felülmúlhatatlan jóságú és könnyedségű stíljét szeretném megidézni, a kegyelet hullámhosszán, és nem M. L. cikkeivel vitatkozni.
2Graves: A görög mítoszok.
3Magyardécse sok különös néprajzi és nyelvi kincse több kutatót is vonzott, többek közt Bosnyák Sándor pesti néprajzos is hozzájutott az „ördög névsorához”, ám hogy írt-e róla valamit? – azt nem tudom. Nem találtam meg.
4Lásd pl. a német regét a hammelni patkányfogóról, valamint Debussy és Ravel bizonyos zeneműveit.
