Nehéz a béres élete
Korán keltem a minap, mert biz a falu dolgozó társadalmával együtt magam is béresnek szegődtem Rádi Mihály uramhoz kukoricát törni. El is jött az idő, hogy elinduljunk a főtérre, ahol a gazda lovas szekerével kíván kupacba gyűjteni bennünket, de apám csak nem akart előkerülni sehonnan. Benyitottam hát a szobába, hogy cselekvésre szólítsam föl, az ágyban azonban csak anyámat leltem.
– Hát az apám hol vagyon? – érdeklődtem.
– Benn van az ágy alatt. Azt mondotta bujkáló életmódot kíván folytatni ezön a napon.
– Apám! –kiáltottam neki – Indulni kéne, mert elkésünk.
– Eridj csak előre a Raffaihoz, majd én is a nyomodba szegődök. Van itt még egy kis tönnivalóm, de mihelyt végzök rögvest indulási pozícióba röndözöm magam.
A kisutca végén futottam össze Raffai cimborámmal, aki szintúgy apai segedelem nélkül érkezett. Elmondotta, hogy apjának akadt egy kis dolga a telázsiban, de jön utánunk, ahogy szabadul. A főtéren már ott várakozott Rádi bátyám, oszt szekere csak úgy kongott az ürességtől, de nem csak a kocsin nem volt nyoma emberi életnek, hanem az egész faluba se.
– Na végre – mordult ránk. – Oszt a többiek hun vannak?
– Gyünnek rögvest – közölte Raffai – csak befejezik az otthoni teendőket.
Azok a munkálatok csak nem akartak befejeződni, mert hiába telt-múlt az idő, egyetlen férfi sem mutatkozott az utcán.
– Na, most már kezdök magamból kimerészködni veszedelmes formát öltve – kiáltott fel a gazda – Hát hun van már az a bitang csürhe, hogy nem akaródzik elébem tárulni?
– Jönnek azok nemsoká – mondottam. – Már úgy lehet, ott kullognak a sarkon.
Azonban se a sarkon, se a falu egészén nem volt híre dolgozni vágyó béresnek.
– De most már tényleg elég lögyön a sokból! Hát van képük engöm várakoztató helyzetbe állítani! Na de majd én olyat adok, hogy azt nem lösz aki elfogadja. No legényök – fordult felék – leszámolom a napszámotokat, ha elébem zargatjátok a bérösöket.
– Rendben vagyon – fogadtuk el az ajánlatot – számolja ide – tartottam elé tenyeremet.
– A rossz nyavalyát te kölök! Elébb végezzétök el a munkát, addig egy büdös pengőt se fogtok látni!
– Jól van, de azt vésse a fejébe, hogy biz akit noszogatni kell, azt nem fütyülős kedvébe fogja lelni. Oszt nem árt arra is felkészülni, hogy hangos gorombáskodás is kibontakozhat ebből a kend által kötött csomóból.
– Te csak ne féltsél engömet kölök! Tudom én hogy köll bánni az efféle csozé semmittevőkkel!
Na, össze is dugtuk a fejünket Raffai cimborámmal, oszt megállapítás tárgyává tettük, biz hamarosan könyörögni fog a gazda, hogy kioszthassa a jussunkat. Első utunk Ropszky Mátéhoz vezetett, aki a fásszínbe ücsörgött egy fejére húzott hordóval.
– Máté bátyám, gond van a főtéren.
– Oszt miféle gond, te gyerök?
– Amiért nem jelent meg kend a gyülekezőre, Rádi Mihály minden arra járónak azt hazudja, hogy úgy el verte magát tegnap este, hogy azóta nem bírt kikecmeregni a kábulatból.
– Fú, az anyám úristenit! – mászott ki rejtekéből. – Na majd én zablát csinálok abból a bitangból, oszt beletöszöm a lova pofájába!
Úgy robogott végig a falun, mint Rámsáki Rozi, mikor Bogda Jenci disznónak nézte, oszt le akarta vágni. Mikor a főtéren Rádi bátyám tanúja lett a közeledő veszedelemnek, biz tapodtat sem tágított onnan, tenyerét dörzsölve várta be Máté megnyilvánulását.
– Kend mit képzel – mordult fel a legény. – Hát olyat hazudik, hogy engöm képes egy pofonnal alvó helyzetbe kényszeríteni?
– Oszt ha ez igaz is lönne, akkor mi van? – húzta ki magát a gazda, úgy hogy a kantáros nadrágjáról leröpült egy gomb.
– Hát ez – kiáltott Máté, oszt egy akkor sallert csavart le Rádi bátyámnak, hogy az rögvest megforgott saját tengelye körül, és egyenes irányt nem lelve nekibicskázott a szobornak. Na persze a pofon súlyától nem is igen tudott egyhamar talpra kecmeregni.
Ezek után úgy terveztük Csatra Gézát keressük fel, akit a tóparton leltünk horgászás közepette.
– Géza! Eridjön rögvest a főtérre!
– Oszt minek te kölök?
– Nem mindennapi események vannak ott kibontakozóban. A Rádi Mihály két pengőt lelt a szemétkupacba. Oszt hát úgy tudni, itt minden szemét kendet illeti meg, ezért az is ami benne vagyon.
– A betyárját a burzsuj disznónak, hát van pofája möglopni a nincstelent! De majd én szarrá veröm azt a mocskot, oszt mög is trágyázom vele Kalapos Győző portáját.
A földes gazdának épp sikerült két lábra vergődnie, oszt valamelyest fölébe kerekednie a billegésnek, mikor Géza lépett elébe követelését benyújtani.
– Maga tötte el a két pengőmet?
– Oszt ha én, akkor mi van?
– Számolja ide rögvest!
– Majd odaszámolom, ha letörte a kukoricámat.
– Majd mindjárt úgy letöröm a kend kukoricáját, hogy azon többet nem fog hugyozni! – majd egy akkorát rúgott a pöcsére, hogy Rádi bátyám rögvest áriázni kezdett. Mindezek tetejében még úgy öszsze is görnyedt, hogy azt hittük, soha többet nem lesz képes kiegyenesedett mivoltában pisálni.
Természetesen, hogy becsülettel megdolgozzunk a jussunkért indultunk is tovább a béreseket felkutatni. A Csabaki fogadó előtt leltük nyomát Beregi Pistának, aki épp egy vödör pisát vitt kiborítani a csatornába.
– Pista bátyám, menjen a főtérre gyorsan!
– Oszt mi dolgom neköm ott te gyerök?
– A Csabaki Dezső adott egy flaska bort Rádi Mihálynak, hogy azt juttassa el kendnek, de az az ember biz mind megitta.
– Az anyja úristenit a burzsuj parasztjának, hát van pofája az én boromat nyakalni! De majd én szalmává őrölöm a csozét, oszt biz kazalba is hányom mind egy szálig.
– Héj – mordult a gazdára, mikor a főtérre ért. – Hun vagyon a borom? Hunnan vötte a bátorságot, hogy azt a belébe pazarolja?
– Mögittam, oszt punktum! – vitézkedett Rádi. – Ha nem ért egyet a helyzettel, jogában áll a fölháborodás lehetősége!
– Fú, maga moslék, hát még van képe fölébem tornyosuli. Ha annyira a boromat akarja, igya mög ezt is, legalábbis, ami maradt belőle – majd a pisával teli vödröt a gazda fejére borította. De ez még nem volt neki elég, egy akkora kék szilvát teremtett a férfi jobb szeme alá, hogy azt már szüretelni is lehetett volna. Rádi bátyám meg rögvest össze is esett, oszt bő negyed óráig életet se lehetett belé lehelni.
Aztán, mikor kezdett magához térni, mind én, mind perig a Raffai benyújtottuk a számlát.
– Na csöngesse ide azt a két-két pengőt, de sebtibe!
– Egy nagy adag szart töszök én mindjárt a tenyeredbe, ha nem tűnsz innét a cimboráddal együtt.
– Igaza van – húzta ki magát a Raffai. – Nem dolgoztunk mög azért a pénzért becsülettel, hiszen a béresei negyedét sem hívtuk még ide. De akkor indulunk, oszt már szólítjuk is a többit, hogy végre kiérdemelhessük a jussukat.
– Álljatok csak mög, gyerökök! – kiáltott utánuk – Biz mögdolgoztatok ti már azért a pénzért, minek igáznátok tovább. Ehun-e – számolta le a járandóságot – Most pedig eridjetök isten hírével.
– Rendben van – bólintottam. – Ha pedig kendnek ismét béresre van szüksége, csak szóljon nekünk, majd mi intézzük azt.
– Na most már elhordjátok az irhátokat, mert fölkötlek bennetöket a füstölőre, oszt ott lóghattok egy álló hétig.
Mielőtt haza mentünk volna, Raffai bezörgetett a Bujáki Tihamérhoz. Azt nem hallottam, mit mondott neki, de kisvártatva a Bujáki egy talicska szarral iramodott meg a főtér irányába.
Csodatévő János
Nem mindennapi dolog történt a mi falunk tájékán, mert biz Jánost megérintette az isten. Legalábbis ő ezt vallja, meg azt, hogy két napja nagy fényesség ölelte át, és mindemellett még melegség is körbejárta a testét. Csabaki Dezső szerint ez az érzés onnan származik, hogy tegnapelőtt János beleesett a tűzbe, oszt lángra kapott a feje. A férfi persze továbbra is hajtogatta, hogy ő az új messiás, és el is határozta, hogy bebizonyítja nekünk miféle csodákra is képes.
Egyik nap megesett, hogy János kint ténfergett a legelőn Jászabó uram lovai között, oszt volt is isteni megnyilvánulás, mikor a gazda kiment behajtani az állatokat. Az egyik ló a földön feküdt, oszt a feje teljesen le volt bicskázva a nyakáról, sőt még néhány méterrel odébb is volt, mint a ló teste. Persze Jászabó uram üvöltve rohant az elhullott állathoz, hátha még életet tud lehelni belé. De az a feje nélkül csak nem akart talpra kecmeregni.
– Te, János – kiáltott a férfira. – Mi történt a lovammal?
– Leesött a feje.
– Csak úgy?
– Igen.
– De hát nem szokott egy ló feje csak úgy leesni!
– Akkor biztos csoda történt.
– De mond János, mért vagy te nyakig vérös?
– Rám spriccelődött a ló vére, amikor leesött a feje.
Ez még elég hihetőnek tűnt Jászabó uram számára, mert nem sokon múlott, hogy belenyugodott állatának nem mindennapi végkimenetelébe. De akkor pillantotta meg János kezében azt a nagy fűrészt csupa véresen, a fogak közé beakadt lóhússal.
– A szentségös anyád úristenit te, sarlatán! Hát volt pofád lemetszeni a paripám fejét! Oszt még te vagy a messiás! – felkapott egy jókora botot a földről és azzal szegődött a menekülő János nyomába. Szegény férfi, egész éjjelig futott, de még így se ábrándult ki a csodatévő életmódból.
Megesett, hogy Kalapos Győző hímes hintaját a folyóparton állította le, míg ő maga megfuttatta lovát. Volt ám ámulás, meg csodatevés, mikorra visszaért. A hintó valahogy bekecmergett a folyó közepére, és a nagy sodrás a feje tetejére állította. Jancsi meg ott téblábolt a közeli rekettyésben.
– Te, János – mordult rá a gazda – Hát a hintóm mért van a folyóba tótágast állva?
– Bemönt inni, oszt mögbicskázott a kavicsokon.
– De hát a hintók nem mönnek be inni!
– Akkor biztos csoda történt.
– Oszt mond János, mért vagy te nyakig vizes, mög iszapos?
– Lecsapott a hintó, amikor bemönt inni.
– Azt a betyár mindönödet te, bitang, hát van pofád átalverni efféle eszemöntségökkel! Oszt még te vagy a csodatévő! – Győző lovaglópálcáját magához véve iramodott Jancsi után, oszt napnyugtáig kergette szegény párát. De ez még csak a kisebb baj volt, mert majd három hordó borába került megfizetni a segedelmeket, akik kierőltették a kocsit az iszaposból. Oszt még így is volt jele a csodának. A hintó egyik ajtaja sem volt a helyén, azokat valaki biz erőszakkal távolította el. Nem volt mit tennie Kalapos uramnak, elment Jánoshoz, hogy némi adomány fejében kikönyöröghesse belőle a hintó ajtóinak hollétét.
– János! – zörgetett be az ablakon – Gyere ki!
– Nem tudok kimönni.
– Mért nem tudsz?
– Mert annyit rávert kend a hátsó fe-lemre a pálcájával, hogy lóseggé változtam.
– Akkor csak annyit tögyél közhírré János, hogy hová tűntek a hintómról az ajtók? Ha elárulod, kapsz egy flaska bort.
– Azok elmöntek a kukoricásba.
– Oszt minek möntek oda?
– Hunnét tudnám én azt? Nem közölték velem. – Aztán csak előmerészkedett a derék Jancsi rejtekéből. Megállt az ablakban és követelőző formációba pakolta önmagát.
– Mögmondtam, amit akart, adja ide a bort!
– Látod János – vigyorgott a gazda. – Nem is változtál lóseggé.
Ekkor János, hogy bizonysága jelét adja, egy hatalmasat fingott Kalapos orra alá.
– Az anyádat te, bitang! – üvöltött. – Hát a fejemre eresztöd a seggöd szagát! – majd egy hatalmasat csapott pálcájával a férfi hátsójára. János meg visítva menekült be az ágy alá, oszt onnan egy álló napig elő se merészkedett. No, de ez még mindig nem volt elég a csodákból való kiábrándulásra.
Egyik nap megesett, hogy Börje Jocó üvöltve rohant végig a falun, mert biz az óljából mind egy szálig eltűntek a malacok. Először Bogda Jencit vádolta meg csoportos disznóeltulajdonítás vádjával, oszt mikor már Miska a csendőr éppen cipelte volna a tömlöcbe, akkor futott közébünk Csüregi Ilonka.
– Gyüjjenek embörök az erdőbe – kiáltott. – Nem mindönnapi dolgok vannak ott kibontakozóba.
Az erdőben aztán elő is kerültek a gazda ellopott disznói, mind ott csüngtek a fákon lábuknál fogva felkötve. A közeli ösvényen János kóborgott fel-alá.
– Te, János – kiáltott Jocó –, hát a disznóim mit keresnek a fán?
– Azok fölmásztak, oszt odakötözték magukat, mert almák akartak lönni.
– De hát nem teröm alma a bükkfán!
– Akkor biztos csoda történt.
– Oszt mond János – mordult fel a gazda – Mit keres az a sok madzag, mög az a bicska a kezedbe?
– Hát – csuklott el a szava – ezt nem értöm miként került ide.
A felbőszült parasztgazda nem is nagyon hagyott neki időt a megértéshez, magához vett egy jókora fadarabot, és János csépelésére szánta el magát. Csak az erdőbe érkezett férfitársadalomnak köszönhette, hogy nem ott ért csúfos véget a disznófák alatt, mert biz öten is alig tudták róla lefejteni Jocót. Oszt nem volt mit tenni, össze is dugták a fejüket a falu bölcselői, hogy valami módszerrel meggátolják Jánost a csodatevésben, mert biz a férfi önszántából nem hagy fel vele.
Az ötlet Szivacs atya fejéből pattant ki.
– Te János – lépett mellé a pap. – Én most már elhiszöm, hogy csodákra vagy képes. Ki is nevezlek templomi csodatévőnek, ha elfogadod.
– Elfogadom.
– Akkor mától a templomban fogsz lakni. Mindön misén jelen köll lönnöd, naponta kétszöri gyónást szükségös végrehajtanod és még kántor uram énekkórusához is csatlakoznod köll. No mög persze szent embör létödre többé nem möhetsz a kocsmába. Életöd végéig isten segedelmével fogsz csodákat tönni a falu tájékán. Ha mög egyször möggodolod magad és úgy döntesz, hogy nem kívánsz többé csodatévő lönni, akkor csodalevévő vízzel locsollak mög, oszt hazamöhetsz.
– Én már a möggondolás útján poroszkálok atyám. Locsoljon csak mög bátorsággal telve.
Bujáki Tihamér ekkor érkezett közébünk, mivel két napja eltörte a lábát, még mankóval is nehezére esett a közlekedés. Kezet fogott Jánossal, oszt a többiek mellé szegődött.
Szivacs atya meglocsolta Jánost.
– Levöttem a csodát Jancsi, most már megint hétköznapi embör vagy.
Amikor Csabaki Dezső egy flaska borral lépett elő csoda történt. Bujáki elhajította a mankóit, oszt megiramodott a kocsmáros felé, de úgy, hogy a szele majdnem magával ragadott mindenkit.
– Csoda történt – kiáltott Börje Jocó – János, möggyógyítottad a Bujákit! Engömet is gyógyítsál mög, két napja fosok vödörszámra, oszt nem bírom útját állni a felszaporodott salakanyagnak.
– Én már nem vagyok csodatévő. Az atya az imént locsolt mög.
– Engöm is gyógyítsál mög, János – lépett oda Rámsáki Rozi. – Tegnap óta olyanokat fingok, hogy a huzatja leborogat mindönt a telázsiban.
Alig telt egy néhány perc, a falu apraja-nagyja mind ott tülekedett János körül nyavalyájuk orvoslásának érdekében. A derék legény meg – mivel már nem volt képes a csodatevésre – megiramodott, oszt menekülő állapotba kényszerülve próbálta magát távol tartani a gyógyítástól. A három napig tartó futkosás után biz közhírré is tette, hogy minden kibontakozó lehetőséget a csodatevésre visszautasít, még akkor is ha emiatt nézeteltérésbe kerül a mindenhatóval.
