Mosolythozó
Hangod molekulái
képzelt képanyagként
ragadtak a gondolatok csápjaira,
körbeölelték bűbájjal.
Többé semmi sem volt szürke.
Az este hat órai köd szertefoszlott,
ijedt kutyaként iszkolt el
a nedves aszfaltról a jég,
behúzta csőrét a csúfolódó holló is,
csillaggalacsinok ugráltak
sötét helyett fölöttem,
alattam muzsikált a lágy sár.
Testem mint kemence
piroslott a tűz zamatától,
s érlelte ropogósra
lelkem kenyérhaját,
s csak kívántam
pancsolni egyre
szemed reggelében.
Sztaracsatella hús
A szerelem most finom liliom lenne
S még kinyílna szirma délután
Ha ajkaid szárnya lehetne tulipán
Mi bomlana kecsesen ujjamon
Babaolaj csepp oson mellem
alatt el,
figurát rajzol a sziluettre
a lámpa,
árnya a kéjnek
fanyar tejben fürdik,
savanyú íz kocog a számban,
csókolnám puhára talpad szívét.
Sztracsatella fagyiillat a bőröd
elolvad nyelvem alatt zamatod
s nem is emlékszem már milyen volt…
lehet csak álmodtam homlokod
körbe- körbe jártam barna hegyeid,
folyóid kacéran olvadtak belém,
majd megszűntem szemedben,
mint csepp ki hullámtengerhez ér
Nem is emlékszem már milyen volt
Talán csak álmodtam homlokod.
Kéj, éhség ellen
Bár nincs pénzem ma sem
ízes falatokra,
s a sült illat hiába szálldos,
gyomrom nem érzi kínját,
mit éhségnek nevez a polgár,
ha rímet nassolhat az agy,
s van tünemény, mi az eszmét,
csiholja újabb vidulásra,
tivornya a sötét, fényes
korzón a lányikon öröklét,
ha garaton úszik a csók nedve el,
elmúlik a szomj rémes
kaparása is,
a homlokot nem érinti ránc,
sima a bőr,
ha befödi forró hóval
a hímszerelem.
Reggeli tanács
Legyen lyukas a cipőtalp,
de kecses boka ívét
mossa az eső.
Utadra ne tévedjen
mocsár, csak
sima ösvény zölddel,
csontod zörögjön az éhtől.
Ne higgy már szerelemben,
félrekacsint minden eszme,
s ne engedj ujjadra béklyót,
bőröd csak így lesz
puha dunna,
hajnalonta összefon
egy lány és férfitest,
S a toll mellett
cigaretta s édes itóka
vár.
Csöndvidék
A csönd kerek
mint az ö
nyármeleg
vihar
mi simává
vizezi a hajat
s bevillámlik a
vérfonalba
átcsobog
a végtagok akaratán
sétává nyúlik
benne
az ébredés
A csönd kövér
és mosolygó
mint a babaarc
s üde
mint a harmat
s mint a már soha
nem születő szűzleányok
bőre
A csönd mint az Isten
színtelen
illata sincs tán
ruha mit felölthet
a lényem
szemek tavától
tisztuló varázslat
