Filmszalagok

Tétova vágyak városában
Filmszalagok az esőszálak
Törött tükrök kirakatából
Félelmeim még visszajárnak.

A sóvárgás, bár nagyon fájjon,
De megtaláld a régi fákat,
És megmaradjon makulátlan
A mozivászonízű ágyad.

Az ég szeme kifolyt, kiömlött,
Fanyar füstként fetreng a bánat,
Bár úgy ígérted, levetíted
Halál előtt a legszebb tájat.


Morzsák

1.
A lakomából csak a morzsák.
Vad mészárlás után a vérfolt.
Lesepred mind egy mozdulattal,
A hó belepi és nem is volt.

2.
Felaggatnak majd szépen téged is
Egy fejszével kivágott fenyőfára,
Sziporkázhatsz aranylón, ragyogón,
A buta, sötét, hazug éjszkába.
Lehet, hogy láng leszel, gyertyák fején,
Tompíthatod félelmét sok szegénynek,
Felemészt végül izzó koronád,
És nem segít a sok templomi ének.
Kalács leszel, illatos, ropogós,
Éles késsel szelnek majd száz szeletre,
Hiába bújsz asztal vagy szék alá,
Morzsaként leszel végül elsperve.

3.
Fenyőillat.
Fekszem az ágyon.
Hány éve nem volt már
Karácsony?
Felsír fiam...
Ez az a jászol!
És ünnep lesz.
Már nem is fázom.


Palást

Megtört testemre balzsamod,
Szerelmed szépen rámadod
S mint a király, én is hiszem,
Suttoghatják: „Jaj, meztelen!”
Hogy palástod megóv.
Megtört testemre balzsamod
Ölelésed csak rámdobod
S mint a király, én is hiszem,
Legszebb palást a szerelem,
Bár meztelen vagyok.

Belső amulett

Jegyezd meg jól az évet,
a napot, hónapot,
a percet, másodpercet,
a jó pillanatot!
Jegyezd meg jól a várost,
utcát, házat, szobát,
mintha már utoljára,
úgy pásztázd újra át!
A tárgyak pontos színét,
méretét, anyagát,
bízd emlékezetedre
a dolgok zamatát!
Szorítsd a tenyeredbe,
szagold, ízleld, viseld!
Amit már megkóstoltál,
csak annyi a tied.
Ne vesszen ködbe semmi,
jegyezd fel jól magadnak,
s ha nem hallgat meg senki,
motyogd a csillagoknak.
Ha felnézel, emlékezz:
lyukas az égi bársony,
de te csak kutass bátran
a pincében, padláson.
Bizonyítsd: hallasz, láttál.
Igazold: nem vagy néma.
Egy szót sem ejt ki torkod?
Hát vésd a kartotékba.
Mikor már nem lesz semmid,
s a hullám elragad,
sok apró homokszemből
gyúrod újra magad.
Mikor majd végre megjön
a végső üzenet,
ne félj, ne bízz, ne álmodj!
Járd körbe kertedet.
Betanult titkos térkép,
egy belső amulett,
mondd újra, újra s újra:
Ez megmaradt neked.


A látható hiány

Egy nagy ollóval vágtak most körül,
Kiszabtak rendesen és már nem is látszom,
Margók, sablonok, vonalak
Beszűkítették tarka kis világom.
Egy nagy radírral gyorsan kitörültek,
Meggondoltak, mert folyton növekedtem,
Áthúztak, átszíneztek, átfirkáltak,
Mert végül, sajnos, nem úgy sikerültem.
Nem fogott rajtam a korrektor,
Túl harsány voltam, színes és erős,
Nem segített a fehér ceruza,
Nem lettem mégsem menő divathős.
Dühömben átütöttem, kilyukadtam,
De nem téptek ki mégsem mindenestől,
Mert megszámozva voltak a lapok,
Kivágtak engem ebből a füzetből.
S most? nem tudom, mert megkétszereződtem:
Az ottmaradt hiány lett láthatóbb,
S én vágva, gyűrve lettem láthatatlan.


A legszelídebb tolvajod

Egyszer elmennék képzeletben
Oda, hova tavaly is vágytam:
Vendéged lennék, észrevétlen,
A kányafői kerti házban.
Csended lennék és láthatatlan
Rabolni próbálnék a nyártól,
Visszakérni, mit elengedtem,
Bár nem adná vissza magától.
Amikor nem is sejtenéd,
Lopóznék fáid árnyékába,
A fa, a fű, a kerti szék,
S az édeshúsú meggy is várna.
Tikkadtan szűrcsölném borod,
Államon folyna édes vére,
Amikor nem is gondolnád
Elbújnék pincéd hűvösébe.
A puha fűben napozgatnék,
Magam megadva, leheverve,
Nyugalmadból lopnék kicsit,
A közeledben sütkérezve.
Amikor nem is képzelnéd,
Osonnék kerted árnyékába,
Én, legszelídebb tolvajod,
És soha nem lépnék szobádba.