1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

  tudtuk mindig, s Te most már odaát abban a végtelenben végleg tudod: több dolgok vannak földön és egen… Shakespeare hozott össze minket Bogdán Lászlóval hármasban, amikor véglegesen és végletesen, de nagyon is megbocsáthatóan lekéstünk arról az írószövetségi ülésről, mert valahonnan, valakiből, valamelyikünkből kipattant egy Shakespeare-idézet, s aztán nem lehetett abbahagyni az egymással – hiú módon! – versengő „idézetdömpinget”. Bizony, túl voltál már a nyolcvanon, de akkor, ott – megcsodálva, pokoli memóriádat – csak az jutott eszünkbe, hogy az ilyen, öltönyben és nyakkendőben született úriembereket elkerüli a mindenkit elérő végzet – a vég. Csodálatos és meglepő délután és fél éjszaka volt a röpködő idézetek igézetében, s akkor már tudtuk, hogy – bár nem találkoztunk túlságosan gyakran, de – barátok vagyunk. Kissé fellengzősen parafrazálva: felszárnyalt a szó… s az eszme sem maradt lent. Aztán jött a hír, hogy Te is csak ember vagy, idézetekből lettél és belevágysz felidézésünkbe. Ez most már elkerülhetetlenné vált, végleg. Veled (is) lezárult egy szakasz az életemből. És akkor még nem is szóltam a művedről. Szándékosan. Mert ezúttal temetni jöttem Caesart, nem dícsérni. Tudsz-e nyugodni bennem, Hubay Miklós!