Már nem emlékszem, honnan – talán Édesapám irományhagyatékából – került hozzám egy 20 oldalas füzetke, első oldalán ennyi áll: „1946. KÖNYVNAPOK. Kiadják: az erdélyi magyar könyvkiadók.” És az oldal közepén egy stilizált páva. A második oldalon: „Készült az 1946. június 27-30 között megtartandó székelyudvarhelyi könyvnapokra és az országos júliusi könyvhónapra, melyen részt vesznek a következő könyvkiadók:
Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Kara – Kolozsvár
Bolyai Könyvkiadó – Marosvásárhely
Erdélyi Magyar Közművelődési Egye-sület – Kolozsvár
Erdélyi Tudományos Intézet – Kolozsvár
Józsa Béla Athenaeum – Kolozsvár
Lepage Könyvkereskedés – Kolozsvár
Méhkas Diákszövetkezet – Móricz Zsigmond Kollégium – Kolozsvár
Minerva Irodalmi Intézet Rt. – Kolozsvár
Román Kommunista Párt könyvkiadója – Kolozsvár
Most, hogy annyi évtized után újra magyar könyvnapok megrendezésére került sor Kolozsváron, talán nem lesz érdektelen körülnézni ennek az eseménynek a környékén.
*
A székelyudvarhelyi könyvnapokra – az időzítést tekintve, minden bizonnyal – a Magyar Népi Szövetség ott, épp azokban a napokban megrendezett Kongresszusa kapcsán került sor. Egy, ez utóbbival kapcsolatos Jegyzőkönyv preambulumában (Jegyzőkönyv az MNSZ nemzetiségi törvénytervezetének kongresszusi vitájáról. In: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez. 1944-1953. Összeállította Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009. 318.) expressis verbis ez áll: „A kongresszus egy színházi megnyitóval kezdődött f- hó 27-én este...” Tehát végeredményben ez a néhány „székelyudvarhelyi könyvnap” is a „vívmányrendezvények” sorába tartozott, akárcsak a Romániai Magyar Írók Szövetségének megalakulása, pont a Kongresszus napjaiban és pont Székelyudvarhelyen. Ez egyértelműen kiviláglik ezeknek az eseményeknek a sajtójából: a Brassóban megjelenő Népi Egység és a székelyudvarhelyi Szabadság akkori számaiból.
Nem célunk itt a Magyar Népi Szövetség egész művelődéspolitikáját előtárni – terünk sincs erre. Csak a székelyudvarhelyi könyvnapok néhány dokumentumát szeretnők ismertetni az itt következőkben.
*
A Népi Egység 1946. június 30-i számában Magyar Zoltán beszélget Méliusz Józseffel „egy új könyvről, az irodalom és a politika viszonyáról, az értelmiség szerepéről”. Ebből a cikkből idézünk:
„A Magyar Népi Szövetség székelyudvarhelyi nagygyűlésével egyidejűleg megnyílt könyvnapok alkalmából találkoztunk Méliusz Józseffel, a kitűnő íróval. Felhasználtuk az alkalmat, és egy-két kérdést intéztünk hozzá a Népi Egység olvasói nevében.
– A könyvnapi előkészületekben elhangzott nyilatkozatokból és közleményekből már tudjuk, hogy Sors és jelkép című könyve a háború alatti Dél-Erdéllyel foglalkozik egy 1943-ban történt utazás leírása keretében. Első kérdésünk: mi indította könyve megírására?
– Helyesen arra a kérdésre kellene először válaszolnom, ki ösztönzött e könyv megírására. A brassói olvasót ez annál inkább érdekelheti, mert a könyv megírásának gondolatát Szemlér Ferenc vetette fel, 1943-ban, épp azon a dél-erdélyi utazáson, amelynek végállomása a Bánság, a Maros-mente, Enyed és Szeben után Brassó volt, és amit könyvemben leírok. Az eredeti kérdésre válaszolva azt mondhatom, hogy könyvem megírásában egyszerű szándék vezetett: jó könyvet, jó irodalmat írni.
– De könyve, a mi tudtunk szerint, szépirodalom is, és nem mentes a politikától.
– A kettő nincs is ellentétben egymással. A jó irodalomra a mai magyar irodalom európai viszonylatokban is magas szintje kötelez minden magyar írót, a többi a magatartás és az író benső tartalmainak kérdése. Túl vagyunk mind az irodalmi, mind a világnézeti gyermekbetegségen, amely a magas irodalmi formákat és a haladó politikai tartalmakat elválasztotta egymástól.
– Akkor mi a könyvének viszonya a tömegekhez?
– Tisztázzunk valamit! Könyvem, bár az értelmiségi olvasóhoz szól, stiláris alkatánál fogva egyetemes tartalmakat fejez ki és remélem, sikerül kimondanom Dél-Erdélyről beszélve azt, ami a háború szörnyű nemzetiségi elnyomatásában éppen a legszélesebb rétegek létét jellemezte, akkor is, ha ennek a végzetes időnek az ábrázolása intellektuális síkon történik. Nagy István joggal szüntelenül a széles néprétegek felvilágosítását és bekapcsolását követeli a kultúrába. Hangsúlyozom, ebben tökéletesen igaza van és egyetértünk. De ugyanakkor nem hanyagolhatjuk el éppen értelmiségi rétegünk felvilágosítását, gondolkodásának átmódosítását, hiszen a különböző társadalmi rétegek nem elszigetelve, hanem együtt élnek, egymásra hatnak, és épp a jelenlegi időben és a nemzetiségi helyzetben elsőrendűen fontos az értelmiség szerepének a tisztázása és bekapcsolása abba a döntő társadalmi küzdelembe, amely a munkásságot, a parasztságot és az értelmiséget közös arcvonalra állítja: a nemzeti egyenjogúság megvalósítására és biztosítására.
– Ezekkel az igényekkel mit vár, milyen hatást vált majd ki a Sors és jelkép?
– Erre a kérdésre nehezen találom meg a választ. Kétségtelen, hogy mivel ez a könyv többé-kevésbbé számvetés is a múlttal, akadnak majd mind magyar, mind román részről, akiket a könyv felbőszít. Ez természetes: az igazság megírására törekedtem. A kézirat egyik olvasója azt a kérdést tette fel a felszabadulás után, hogy valóban a háború alatt írtam-e a Sors és jelképet, mert jóslatai meglepőek. Ez a kérdés azt igazolta, hogy a mai valóságok körvonalai a háború kellős közepén is sejthetők voltak mindazok számára, akik az igazságra törekedtek. Márpedig 1943 tavaszán az igaz-ság kutatására indultam el délerdélyi utamon, az akkori Hitler-ellenes romániai földalatti szervezkedés megbízásából, hogy kitapasztaljam, mi a magyarság hangulata. Íme, az utazásból nem csak több oldalas szervezeti jelentés lett, hanem egy háromszáz oldalas könyv is. Az olvasó dolga, mihez kezd vele.
– Köszönjük válaszait. De még néhány kérdés: Jelenik-e meg közelebbről más munkája is?
–Molter Károlyon keresztül kaptam meg a napokban Illés Endre üzenetét a Révai Könyvkiadótól, hogy elfogadta Város a ködben című regényemet, amit még a bécsi döntés előtt fejeztem be, de az 1917–1918-as eseményeket ábrázoló záró fejezetei miatt nem jelenhetett meg a háború alatt. Egyébként ennek a könyvnek is Szemlér Ferenc volt a „bábája”. Ősszel, remélem, verseim gyűjteménye is megjelenik.
– Min dolgozik jelenleg?
– Háborús naplómat másolom. Az első nap: a Szovjetszövetség elleni háborúba lépésünk dátuma, az utolsó nap: augusztus 23. Egyéb munkáimmal még nem tartok ott, hogy megemlíthetném őket. Mindenesetre szeretnék túl lenni a választásokon és a békeszerződések megkötésén. Akkor remélem, megnyugszik a felbolygatott Erdély és az írók tájunkon is visszatérhetnek teljes mesterségükhöz, az íráshoz.
*
A Székelyudvarhelyen megjelenő Szabadság június 30-i számában, néhány soros ismertetőkkel bemutatta a Józsa Béla Athenaeum kiadványait, és közölte Váróné Tomori Viola „Bemutatom nektek...” című beharangozó cikkét. A Református Tanítónőképző tanárnője a könyvnapi füzetben népszerűsített hazai kiadványok mellett másokat is említ, amelyek a mai olvasó számára szélesebbé tágítják az 1946-os könyvkínálatot: „Régi és új íróink: Arany Jánostól Illyés Gyuláig szép új könyvnapi kiadásban, olcsó áron várják a közönséget. Az ezresek világában százasokért vásárolhattok szép könyveket. Akiket a műkedvelő színjátszás érdekel, éppen megyénk fiának, Benczédi Sándornak művészi könyvecskéjében kapják meg a legtökéletesebb anyagot erre a célra. Akik a magyarországi földreformnak az emberi lelkekben keltett visszhangját szeretnék megismerni, Illyés Gyulától kapnak őszinte, művészi beszámolót. Akik a sok gond után még betűt sem szeretnének látni, tehetséges erdélyi fametszőinknek, Gy. Szabó Bélának és M. Makkai Piroskának képsorozataiban gyönyörködhetnek.”
*
A következő számban rövid tudósításban (Előadó-estet tartottak a romániai magyar írók Székelyudvarhelyen. Szabadság, 1946. július 7.) számol be a lap a június 29-én megrendezett irodalmi estről.
„Ünnepi est volt ez, nem csak a székely anyavárosnak, hanem maguknak az íróknak is, hiszen ezen a napon a székely anyavárosban dobogott az egész magyarság szíve. Nekünk élményt jelentett, hiszen annyira nélkülöztük és nélkülözzük íróinkkal, szellemi irányítóinkkal való találkozásainkat.
Az ünnepi est első szólója Tompa László, anyavárosunk kitűnő költője volt, aki meleg szeretettel köszöntötte az írókat, a kongresszusi kiküldötteket és a megjelent közönséget. Majd Nagy István lépett a színpadra és ismertette az erdélyi írók célkitűzéseit. Az a kötelességünk – mondotta Nagy István –, hogy megteremtsük a kapcsolatot az írók és a nép között, valamint átneveljük, a demokratikus eszmékkel összhangba hozzuk magyar értelmiségi rétegünket.
Az ünnepi esten saját verseiből felolvasott Szemlér Ferenc, Tompa László, Kiss Jenő, Horváth István, Szabédi László, Szobotka Endre és Vasvári István. Elbeszélésekkel Asztalos István, Gagyi László, Jékely Zoltán emelte az ünnepi est sikerét és tette közvetlen hangulatúvá az írók és közönség között a kapcsolatot.”
*
Közvetlenül ez alatt újabb rövid tudósítás: A Romániai Magyar Írószövetség városunkban rendezte meg alakuló ülését.
„Az országos nagygyűlés vasárnapján az erdélyi magyar írók írókongreszszust tartottak a székelyudvarhelyi Református Kollégium egyik termében. Az írókongresszuson meghallgatták a múlt esztendő munkájáról szóló jelentést, majd rátértek az írók problémáinak és az alapszabályoknak a megbeszélésére.
Nagy István író, az Írószövetség ideiglenes elnöke ismertette a kijelölt célokat és kérte egy új vezetőség megválasztását. Nagy István indítványára László Gyula elnöklete alatt egy jelölőbizottságot küldtek ki. A jelölőbizottság az Írószövetség elnökévé Gaál Gábor egyetemi tanárt, alelnökökké Tompa Lászlót, Nagy Istvánt és Salamon Lászlót jelölte. Az Írókongresszus résztvevői a jelölést egyhangúlag elfogadták és ugyanígy megválasztották a vezetőség más tagjait, a választmányt és bizottságokat is.”
*
A Népi Egység 1946. június 27-i száma azt adja hírül, hogy Megjelent az Utunk első száma. A Szabadságban pedig az augusztus 11-i számban olvashatjuk a lap aláíratlan vezércikkét Az Utunk és Székelyudvarhely az Utunkban címmel. A névtelen cikkíró Kós Károllyal, illetve a lap 4. számban megjelent Város a vakvágányon című cikkében foglaltakkal száll vitába. Kós ugyanis „...főképp építkezési szempontból foglalkozik Székelyudvarhellyel, éles hangon bírálva terv nélkül épült, zegzugos utcáinkat, »rendetlenül egymás mellé dobált« köz- és magánépületeinket, s azok kisebb-nagyobb csúfságait, fogyatékosságait. Be kell látnunk – folytatja a cikk írója – : sok főbekólintó igazság van Kós Károly cikkében, amelyet egy olyan világot járt, művészien fölényes látású idegen talán másképpen nem is írhatott volna meg. Hozzátesszük: magunk is sok szépíteni, javítani valóra tudnánk rámutatni itt, magunk körül – egészen békés és módos időkben még jóval többre, mint amennyire mostanában csak gondolhatunk is. E sorok írója sem vallotta soha, hogy egy közületet, népet, nemzetet lustaságba, tétlenségbe duruzsoló hízelkedés, hibákat letagadó szembekötés szebb, dicsőbb, hazafiasabb cselekedet, mint a hibák őszinte feltárása, javító célzatú ostorozása. /.../ Azt írja Kós Károly kétségtelenül érdekes és tanulságos cikkének a vége felé: »csak ki kell tárni a bezárt ablakokat és ajtókat«, s a csúnya értéktelen lomokat mindjárt ki lehet hajítani, a várost újjá lehet építeni. Ha csak ennyi kellene, ha ennyi elég is lenne ehhez a megújuláshoz! – hogy sürgetnők, sőt követelnők vezetőségeinktől ennek a városmegújító munkának az azonnali megkezdését. De így, hogy városunk szegénységét, lakos testvéreink nyomasztó terheit is ismerjük, megelégszünk egyelőre azzal, ha a kisebb hibák megjavítása, panaszok eloszlatása irányában látunk mindennap tevékeny jóakaratot. Kós Károly cikkének tanulságait pedig eltesszük akkorra, amikor azokat – alkalmasabb anyagi, lelki körülmények között – felhasználásra ismét elővehetjük, vagy utódaink elővehetik!”
*
Az 1946-os magyar könyvnapokra kiadott – fentebb már idézett – reklámfüzetben egyébként mindössze 12 olyan könyvet találunk, amelyek kimondottan ez alkalomra jelentek meg. Ebből 1 a Bolyai Tudományegyetem, 2 a Bolyai Könyvkiadó, 6 a Józsa Béla Athenaeum, 2 a Méhkas Diákszövetkezet és 1 a Román Kommunista Párt kiadása. Bőven ajánlanak a rendezők a közönség figyelmébe olyan könyveket, amelyek évekkel korábban (részben még 1944-et megelőzően) megjelentek, köztük a Lepage Könyvkereskedés, a Minerva, az EMKE, az Erdélyi Tudományos Intézet összesen 127 kiadványát.
A reklámfüzetben az árak is szerepelnek – a könyvek bolti és a kedvezményes könyvnapi árai, amelyek a második világháború után meglódult inflációra, a milliós világra emlékezve, valóban visszafogottaknak tűnnek.
Az 1942-es erdélyi magyar könyvnapok sajtójával összehasonlítva, az 1946-os visszhang szegényesnek tűnik. Igaz, maga az akkori erdélyi magyar sajtó is szegényesebb, s azt a néhány oldalt, amelyre a megjelenők terjedelme leszűkül, túlnyomó részt a politikai propaganda foglalja el – különösen a székelyudvarhelyi könyvnapok idején, amikor a figyelmet a Magyar Népi Szövetség Kongresszusára igyekeztek irányítani.
Az 1946-os könyvnapok emlékét ennek ellenére talán érdemes volt a feledés homályából felidézni.
