Tündéri éjszaka van.
A Hold sárgán és kereken remeg a pohárban.
Bedugom az ujjam a pohárba.
Aztán könyökig belenyúlok a pohárba.
Aztán vállig belenyúlok a pohárba.
A vodka hideg, mint a jég.
A pohár alján van egy nagy kőlap.
Meg száraz falevelek és fekete gyökerek.
Meg egy kihasadt gumicsizma.
A pohár alján van még egy rozsdás kályha.
Bedugom a fejem a pohárba.
A vodka hideg, mint a jég.
Kinyitom a szemem a pohárban.
A pohárban jól látok szemüveg nélkül is.
Mondom: „Minden álom és harmónia.”
A kőlap fehér, piros erezettel.
Megpillantom a fenavadat.
Hallom, amint halkan dorombol, mint egy macska.
Látom kék lábait.
Látom rettenetes farkát, amint előbújik a kőlap alól.
A kőlap mellett tisztavizű forrás csörgedez.
Halkan susog a kavicsok fölött.
A forrás körül örökké zöld a fű.
A fű közt törékeny virágok nőnek.
A forrásban gyerekek úsznak, aprók, mint a babák.
Csodálatosan gyors mozdulatokkal úsznak.
Vidám színű ruhácskákban, ingecskékben, nadrágocskákban úsznak.
Ők a pohárangyalok.
A pohárangyalok nem harapnak és nem bántanak senkit.
Hánynom kell a szánalomtól, hánynom kell a bánattól.
Hánynom kell, arra gondolok, hogy esetleg lenyelhetek
egy pohárangyalt.
Sírnom kell, hiszen az angyal hirtelen nagyon egyedül lenne.
Sírnom kell, hiszen egész éjszaka csukladozva sírna bennem.
Sírnom kell, hiszen óvodás dalokat énekelhetne bennem.
Énekelhetne, vékony hangon, „Itt a tavasz, itt van már!”.
Ujjaimat belevájom a fenevad hátába, ereszkedem a pohár feneke felé.
Van ott egy kőlap, piros erezettel.
Végignyúlok a piros erezetű kőlapon.
Távol, a pohárban, egy kutya ugat.
Ősz van.
Napfogyatkozás.
A Hold sárgán és kereken remeg a pohárban.
Egy gyertyával füstölt üvegdarabon át látom,
amint egy fekete légy elszáll a villanykörte előtt.
Ujjaimat belevájom a fenevad hátába, kihúzom a fejét a kő alól.
Rettenetes háta kígyózik, mint vonat a hegyek között.
Körmeimmel kihúzom a fenevad mozdonyát a kőlap alól.
A pohárangyalok szépen megfogják egymás kezét és körben táncolnak.
A pohárangyalok tancolnak és énekelnek körülöttünk.
„Minden álom és harmónia.”
A fenevad egyik szeme az anyámé, a másik szeme az apámé.
A pohárban jól látok szemüveg nélkül is.
Olvasom az anyám szemében: „Te gyerek, mikor jön már meg az eszed?”
Olvasom az apám szemében: „Te gyerek, mikor jön már meg az eszed?”
A pohár vasgyűrűként szorul a homlokom köré.
Fáj.
A fejem nekicsapódik a falnak: egy, kettő, egy, kettő.
A pohárangyal fájdalmában csukladozva sír.
A pohárangyal vékony hangon énekel bennem: „Itt a tavasz,
itt van már!”
„Minden álom és harmónia”.
SZÁNTAI JÁNOS fordítása
