"Van fogalmad arról, hogy népszerűség?"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 12. (578.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szálinger Balázs
Marlon Brando
Varga Melinda
Az irodalom varázsköntöse - Beszélgetés Hodossy Gyula felvidéki költővel és irodalomszervezővel
Dávid Gyula
Kolozsvári magyar könyvnapok a háború után, a politika árnyékában
Fried István
Ruha teszi az arcot? Netán arc tenné a ruhát?
Páll Lajos
Két úr között...
Hetven után
Sigmond István
Molekulák 6. - A legnagyobb csoda
ION MUREŞAN
Az alkoholisták verse
Pohár
M. SZABÓ ISTVÁN
Inkúbár Donóresz hitvány meséje
Szalma Réka
Félszáraz, tőled
Szőcs István
Erdély egyik története
POTOZKY LÁSZLÓ
A legutolsó ajándék
Szakács István Péter
„Lámpával, égő szívemmel, bolyongjak…”
Simoncsics Péter
A Kalevala a magyar kultúrában
Karácsonyi Zsolt
Caligula, a gyermek
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - PROSPERO szigetén
Júliusi évfordulók
 
Szalma Réka
Félszáraz, tőled
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 12. (578.) SZÁM — JÚNIUS 25.

1.
Kilépsz, a tisztás újszülött. Friss, zsenge, új füveket taposol most, agyon, és érzed, hogy nagy vagy, hatalmas...
Van úgy, hogy próbálsz megmaradni a mámor tudatlan, kicsinyes és érzelemteli kényszerében, mint a hideg, télkicsípte kézfejek langyzsebekre szorulva. Van úgy, hogy kinyújtod a kezed a cukorfényes kürtőskalács fele. A záporban hulló, mézragyogású földimogyorók fele. A hegedűvörös, teavízben rezzenő hibiszkusszirmok fele... és mégis érezni szeretnéd, hogy létezik egy olyan hely is, ahol nem kell nyújtózkodni egyáltalán.
Kilépsz, a tisztás újszülött. Friss, zsenge, új fűként test vagy, újra. Rezignálva, hoszszasan hozzásimulsz a hatalmas vihar vénuszdombjához.
2.
A szürkéből fehérbe visz át az áradat, kórházi ágyak, falak, csempe, neon, kicsi ablakok, kicsi áttekintések a vattacukros pulthoz, az eper házakra, a mézes reggelekbe, a csillogó szemekbe, legyen az a kedvesé, aki nincs...
És néha megérinthető a mindig méterekre levő kilincs, hideg, fagyos, vasas, nehezen lenyomható, még nem volt megérintve, vagy csak régóta nem... Kiutalnak, továbbmész, pedig már megszoktad a remegő kezed, azt, hogy megetetnek, azt, hogy tűkön keresztül jön a boldogság, kimérve, azt, hogy nem nézhetsz visszafele.
Otthon vagy, itt mindenki gyöngéd, visszafordulnak hozzád, mert elfordultál magadtól, mások felé, mosolyok felé, legyen az édesanyádé, legyen a pesti ismerősé, a szentgyörgyi ismerősé, a lengyelországi ismerősé, Kós Károly, Tarantino, Tarkovszkij naplója, Rent Boy, Sick Boy, Mister Goldé... vagy legyen csak a kedvesé, aki nincs, vagy nem tudod még, hogy ki is ő.
3.
Bennünk, arcaink alatt hullámzik az a lakás, amit szinte soha nem lakunk le, ahol csupán egy örökké vézna fényben égő lámpa van. Egymásra villogtatjuk, ha már kezd kialudni a világ.
A feladás szinte kialudt fényű termében megkerül egy új küszöb, egy rezignáló ki- és belépés, amiben már nem botlunk meg.
Ez olyan, mint amikor földrengés közben csak a csodálatosan pislogó utcalámpákat nézegetjük.
4.
Ma úgy döntöttem, hogy gyorsmozgással haladnak a felhők és a havas fákon cseresznyék vöröslenek. Hogy a fagyis lány ingyen adja nekem a pisztáciást, keserű, kakaós ostyában. Meg úgy, hogy a madarak nem tudnak repülni és rugdosom őket.
Ma úgy döntöttem, hogy ablak helyett ajtó, fal helyett kilincs... szerető helyett barát, s a barátok helyett szerető...
Ma eldöntöttem, hogy a gyalogosok dobos torták a tányéromban, túl sok pergelt cukorral, és leborítom őket kiskanállal... meg úgy, hogy Kafka az éjjelilámpám.
Ma valamiért megharagudtak rám az emberek.
5.
Elindultunk, ismét, a megszokott testébresztés füstvágásain, nyakig behavazva, vámtól vámig haladva. Elindultunk egymás kézfejéhez varrt kézfejekkel.
Lassan elengedve egymást, egyre csak nőtt a távolság, szélesedtek a küszöbök. Egyre könnyebb volt botlani.
Felzendültek a cérnaszakadás hangjai, s némán továbbsétáltunk, megfosztott fonalakat húzva magunk után...
6.
Elsétálnék az utcalámpák mellett, kézenfogva azt, aki nincs, vagy máshol van. Nem kértem egyebet, csak egy csupor meleg Earl Grey-t, ami nem hűl ki reggelig.
Nem kell félni, mert minden rendben lesz – hallgatnám azoktól, akik nincsenek, attól, aki kézenfog és akkor is, amikor a minden háromnegyede hiányzik.
Most nincsen semmi. Nem félek átmenni az úton, nem is szoktam szétnézni, csak illemből, nem számít, ha beletörik a visszapillantó tükör a homlokomba.
Nincsen semmi szóra érdemes – főleg kintről nézve: onnan nézve, ahol kézenfognak.
Jó lenne kihűlni és többet nem reszketni többé. Csak leülni a járda szélére, tudva azt, hogy van holnapi tiszta ing, és hallgatni, hogy minden rendben lesz, valakiktől, akik elkéstek, valakiktől, akik nem érdekelnek többé.
7.
11 a.m. A hóban, a jégen lépkedve, nedves kendőket rezgetünk. Elmúlik a tánc, a vágy és reszketve várnak a nyulak is egy melegebb lepelre.
Kezdődik a botlás, a gyors esés, a nehéz felemelkedés – a hajnali ködben, a fagyban, a hideg utazásokban.
a.m. elmúlt... párás hangokat rebegve hívogatjuk: 11 a.m., a délelőtt, az elmúlt fehér fény, ami csapkodva ébredne újra a past simple tense sugaraiból.
8.
Van amikor jön az eső és behúzódunk valahova, majd magunkban zuhogunk. Az eső valahogy a hangulatunk visszapillantó tükre.
Egymásban nézegetjük a zuhogást, mi és az időjárás – mosolygunk egymás arcába –, majd tovább esünk, s összegyűlünk egy pocsolyában.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében