"Van fogalmad arról, hogy népszerűség?"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 12. (578.) SZÁM — JÚNIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szálinger Balázs
Marlon Brando
Varga Melinda
Az irodalom varázsköntöse - Beszélgetés Hodossy Gyula felvidéki költővel és irodalomszervezővel
Dávid Gyula
Kolozsvári magyar könyvnapok a háború után, a politika árnyékában
Fried István
Ruha teszi az arcot? Netán arc tenné a ruhát?
Páll Lajos
Két úr között...
Hetven után
Sigmond István
Molekulák 6. - A legnagyobb csoda
ION MUREŞAN
Az alkoholisták verse
Pohár
M. SZABÓ ISTVÁN
Inkúbár Donóresz hitvány meséje
Szalma Réka
Félszáraz, tőled
Szőcs István
Erdély egyik története
POTOZKY LÁSZLÓ
A legutolsó ajándék
Szakács István Péter
„Lámpával, égő szívemmel, bolyongjak…”
Simoncsics Péter
A Kalevala a magyar kultúrában
Karácsonyi Zsolt
Caligula, a gyermek
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - PROSPERO szigetén
Júliusi évfordulók
 
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - PROSPERO szigetén
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 12. (578.) SZÁM — JÚNIUS 25.

Meggyőződéssel hiszem és vallom, hogy minden nagy mű, amely valamilyen úton-módon fontos számunkra, ELJÖN egyszer értünk. Ennek ellenére vannak remekművek, amelyekről azt hittem, sohasem fognak eljönni értem. Ezek közül való Shakespeare A vihar című – a legenda szerint – utolsó műve. Amolyan nagyszerű költői búcsú ez a világtól, az emberektől, a szeretett lényektől és a színművekben testet öltött fantasztikus valóságtól. Elég sokat hallottam, olvastam erről a színdarabról, de – bevallom – sohasem láttam színpadon, sem filmváltozatban. Beleolvasva időnként a műbe, nem találtam meg benne azt az energiafelvillanást, amely magával ragadott volna és hittel töltött volna el a mű iránt. Titokban nem hittem, hogy a többi Shakespeare-i remekmű sorába illeszkedik. Úgy éreztem, hogy kilóg ebből a csodálatos világból.
Miről is szól a darab? – tettem fel magamnak akkoriban a kérdést. Legfőképpen arról, hogy Prospero varázslata alá hajtja, és szigetére hozza össze halálos ellenségeit, és amikor azok megbánják bűneiket, akkor kegyesen megbocsát nekik. Majd lemond varázshatalmáról, elengedi kedves szellem-szolgáját, Arielt, és visszatér az emberek közé. Ez a lecsupaszított cselekményváz telis-tele van a legszebb költői és filozófiai gondolatokkal, benne azzal a nyolc verssorral, amely a költő jelképes síremlékén is olvasható a londoni Westminster-székesegyházban: „És mint e látás páraváza, majdan / A felhősipkás tornyok, büszke várak, / Szent templomok, s e nagy golyó maga, / S vele minden lakosa, szertefoszlik, / S mint e ködpompa tűnt anyagtalan, / Nyomot, romot se hágy. Olyan szövetből / Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk / Álomba van kerítve.” (Babits Mihály fordítása).
DE! Ahogyan minden ember egyszer végighalad a Pál apostol bejárta damaszkuszi úton és találkozik az elvakító fényességgel, úgy érkezik el az a pillanat is, amikor hajótöröttként Prospero szigetére sodródunk.
E szigetre csak a végső szó okán, jogán lehet bebocsátást kérni.
Ilyen mű Bach Goldberg-variációi, Beethoven utolsó zongoraszonátája, Schubert Schwan-engesang-dalciklusa, Wagner Parsifalja vagy Batók zenekari Concertója. A művek sorát hoszszasan lehetne folytatni, például Mozart Varázsfuvolájával, Verdi Othellójával, Falstaffjával, Alban Berg Hegedűversenyével. Miről is szólnak ezek a végső, nagy összefoglalások, visszapillantások?
Mostanában minden összejött. Egymásután kétszer is meghallgathattam Bach Goldberg-variációit, körülöttük a Parsifallal és a Varázsfuvolával, még Beethoven utolsó zongoraszonátája is bekerült a sorba. E zenék közben olvasgatom A vihart, keresem a Shakespeare-hez vezető utat. Hihetetlen számomra, de a mű megzenésítésének gondolata is kezd foglalkoztatni. Először Ariel alakjának zenei „képmása” ötlik fel képzeletemben. Minduntalan zenei utasítások jelennek meg a szövegben, köztük Prospero ötödik felvonásból való monológja végkicsengésének szavai: „S mind e durva bűbájt / Megtagadom ma: még utolszor égi / Zenét igézek (égi zene, zengj!) / E nyomorultak szellemére, célom / Elérni : aztán pálcán eltöröm. / Több ölre ásom föld alá, s a tenger / Mérőlánc által eddig el nem ért / Mélyébe hányom könyvemet.” Prospero nem tudja megtartani, megvédeni társadalmi hatalmát, akarva-akaratlan „lemond” társadalmi rangjáról, HATALMÁRÓL. Helyébe szellemének kozmikus méretű hatalmát árasztja szét. Végül erről a hatalmáról is lemond. A hatalomról való lemondás drámája Shakespeare színműve? A „VÉGSŐ SZÓ”! Műveikben erről „beszélnek” a szerzők? Az emberek és az elemek fölötti hatalmáról való lemondásról van szó? Vagy valami többről, másról? A latin PROSPERO szó a boldogságra, szerencsére, megkönnyebbülésre utal, boldoggá lenni, boldoggá tenni valakit. Gondolhatunk a beteljesülés vágyára is e szó kapcsán.
Prospero vágya végül is beteljesedik: önmagát győzi le, önmaga felett arat diadalt, megszabadítja emberi lényét minden belső nyűgétől, a szenvedélyektől, a vágyaktól, az értéktévesztésektől, feloldódik a MINDENSÉGBEN.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében