... jut eszembe a költő verssora. De ki a költő? Talán Ady? Töprengek a vers címén. Kinyitom Ady-verskötetemet: Vulkánok és szívek, olvasom az 588-ik alján. Ezt a verset nem is ismerem – döbben belém a felfedezés ujjongása, öröme. Tudom, hogy valamiért pont most kellett találkoznom ezzel a költeménynyel. De a belső kényszer hatalmának engedve én a tavasz szót keresem az elém táruló hosszú versben. Ahogyan lenni szokott, nem találok egyetlen utalást sem a tavaszra. Bezzeg máskor csak úgy ömlenek felém Ady tavasz-szavai. Helyettük a nyár dicséretére bukkanok: „Olyan hitek, bűnök, szerelmek útján / Járjak az utolsó jaj-percig, / Miként eddig küszködve jártam, / De egy gyönyörű Nyárban.” (A régi Isten)
Miért keresem a verssort a tavaszról? Mert gondolatban átformálom máris: a Tavasznak harsogás a HITE. Beethoven Első szimfóniáját játssza egy nagyon fiatal zenekar. A muzsikusok zöme huszonéves, de mintha még fiatalabbak is lennének közöttük. A TAVASZ ZENEKARA, ötlik fel bennem a gondolat. Diákzenekart már sokat láttunk-hallottunk. Miért lenne ez más, mint a többi hasonlóan jó zenekar? MERT KARMESTER NÉLKÜL JÁTSZANAK. Én még sohasem láttam olyan zenekart, amely egy teljes szimfonikus hangverseny műsorát önmaga kreálta volna. Itt, most mindenki mindenkiért felelős, hogy fel ne boruljon a zenekar játéka. És ez nem is JÁTÉK. Óramű pontosságot igényel, és miközben a maximális precizitást követi, még a kifejezésre is összpontosítania kell minden egyes játékosnak. A vonósok nem bújhatnak el a „tömegben”, a fúvósok kis hibája is rendkívüli felfordulást okozhat (van rá példa bőven karmesterrel játszó zenekarok esetében is). És EZ a zenekar egymásután játssza az Első, az Ötödik, a Hetedik Beethoven-szimfóniát. Hatalmas tempóban, szinte őrjítő erővel emelve ki olyan részleteket, amiket eddig inkább csak elmosódottan, nagy rá- és odafigyeléssel lehetett kihalászni a hangzásból. TAVASZ, HARSOGÁS, HIT, ez árad muzsikálásukból. Érzem, többről van szó. Ez a nemzedék az úgynevezett nyolcvanasok nemzedéke, 1980 körül születetteké, Stravinsky, Bartók az 1880-as generációt fémjelzik. Beethoven az 1780-as nagy generációt. Nem véletlen, hogy ez a két elem, két hasonló generáció, a Beethovené és a most harmincéveseké összetalálkozik az idő tengerében.
Hallgatom a karmester nélküli zenekar Ötödik szimfónia-előadását, és most értem, miért is találtam rá a Vulkánok és szívek című Ady-versre: „Tűzokádó haragos hegyek, / Most értem meg talán-talán, / Mért keresi olykor dühös mély szátok / Káromkodó lánggal az Eget. // Ilyenkor a Föld szive dobog / S kérdi a vélt Hatalmast, / Hát fiai Isten-arccal és hittel / Nem lehetnek soha boldogok?” Ennél szebb programot nem is lehetne ehhez a szimfóniához hozzá „komponálni”.
Jó és hasznos dolog zenehallgatás közben kinyitni egy könyvet, legyen az költeménykötet vagy próza. Hittel hiszem, hogy amit találunk, az egyben a zene üzenete is, nemcsak az író-költőé.
Közben már a Hetedik szimfónia szól, a legfantasztikusabb mélységeket-magasságokat bejáró a kilenc szimfónia galaxisában. „A Föld szive őrülten dobog, / Embernek lenni ma nehéz, / De vulkánok s szivek lenti dühére / Az ostromolt Ég csak mosolyog. // Mindent megkapott a Föld fia, / Szívet, fájást, halált, hitet, / (Csituljatok égő szivek s vulkánok) / Meg kell mégis majd javulnia.”
Úgy vonult el előttem ez a hosszú hangverseny, mint vala-mi vulkánkitörés, annak minden erejével, fény-, és tűztengerével. A műsor végén izgatottan kerestem, hogy mit is láttam, kiket hallottam. A gyorsan elkapkodott feliratokból nagy nehezen kihámoztam, hogy a Dijon-i operazenekar tagjaiból formált együttest hallottam. A zenekar neve LES DISSONNANCES (A DISSZONÁNSAK), a másiktól ELTÉRŐK, A MÁSOK. Még kétszer hallgattam meg őket: HITET merítettem belőlük. Ady versének zárósorai szerint: „Most fog kapni az ember valamit, / Csodásat, szépet és nagyot / Vagy semmit. Vagy az Ég igaz jutalmát, / Legyen olykor víg, míg lent lakik.”
