A nagyapa elveszítette mindkét lábát az első világháborúban, egy teherkocsiból gurították a ház elé. Nyekkent egy nagyot, aztán ott rostokolt a sáncban egy ideig, amíg ordítozására felfigyeltek odabent. Nehezen fogadták vissza a családba, merthogy alig lehetett ráismerni, az arca mintha elmozdult volna a helyéről, ott volt, de nem úgy volt ott, mint hajdanán, az egyik füle helyén egy körömnyi csonk maradt, s a szemöldökét is leseperte valami az első harcvonalban. Nagy darab, öles termetű ember volt valamikor, de nyomorékságában egy madár sem rakott volna fészket a mellére; persze e gondolat nem a lövészárokban született, Borges egyik későbbi írásából csente el a mesélő atyafi, no, de a nagyapa így, lábatlanul és madárfészkektől megkímélve, feleségül vette a valamikori falu szépét, annak sem akadt más kérője soha, merthogy ezt a falut is megszállták annak idején a furcsa nyelvet beszélő katonák, és a sorozatos rablás, gyújtogatás mellett minden nőt megerőszakoltak 15 és 70 között. A majdani nagyanya, a falu szépe, 20 éves, begyes, büszke járású hajadon, szőke, kék szemű nebáncsvirág, a legények dülledt szemmel rajzottak körülötte, méhkirálynő volt, nem egyéb, most meg sorba álltak nála a katonák, húszan, harmincan, mindennap. Kezdetben a nők mindegyike visított, ütött, harapott, aztán mintha kioltották volna szemükből az életet, némán vergődtek a durva férfitestek alatt tehetetlenül. Kilenc hónap múlva rengeteg gyermek született, a falu szépét is anyává becstelenítették, ki tudja, melyik férfiállat a sok közül. A gyermek a majdani apa volt, aki a második világégés elején nősült, majd elvitték, s a hírek szerint kivégezték a háború befejezése előtt nem sokkal, mivel a lövészárokban, úgy a harmadik hét közepén, egyszer csak letette a fegyverét a földre, s azt mondta, hogy elég. Statáriális bíróság felállítására ilyenkor nincs idő, az ezredparancsnok lőtte agyon személyesen, merthogy a tűzharc kellős közepén, az első vonalban ilyesmit elkövetni nem lehet. Közben fiatal felesége hármasikreket szült idehaza, a szülésbe belehalt ugyan, a gyermekeket viszont sikerült megmenteni. A fiút, amikor eljött az ideje, besorozták. Azazhogy besorozták volna, de úgy döntött, hogy nem lesz katona. Sem egy napig, sem másfél évig. A behívóval a kezében várta, hogy sorra kerüljön, meztelenül állt a sorozóbizottság előtt, ám a hatalomnak semmi esélye sem volt, hogy valamelyik börtönnek is beillő kaszárnyában embert csináljon belőle, ugyanis az orvosi vizsgálat kimutatta, hogy annyira alkalmatlan a katonai szolgálatra, hogy még békeidőben, a katonai konyhán sem teljesíthet szolgálatot a 200-at mutató vérnyomása miatt. Azt nem tudhatták, hogy hat darab efedrin tabletta szökkentette az egekbe a vérnyomását, de hogy egy kicsit gyanúsnak tűnt, hogy 19 évesen valakinek ilyen magas legyen a vérnyomása, beinternálták a katonai kórházba egy alapos kivizsgálás végett. A kórházban rohamosan romlani kezdett az állapota, a vérnyomása valami csoda folytán helyrejött ugyan, de kiderült, hogy szívritmuszavarai vannak, zöldhályogja és parkinzonja van, heresérve, lágyéksérve és hátgerincsérve, szívaortaszűkülete, szívaortaelégtelensége és mitrális szűkülete, és fiatal kora ellenére az agyi erek elmeszesedése miatt, agysejteinek egy jó része elhalt. Néhány nap múlva, amikor félig-meddig már eszméletlen állapotban volt, a kórház főorvosa megkerestette a családját, de csak a két leánytestvére élt, a nagyobbik tisztviselő volt egy másik kórházban, a kisebbik szakmunkásféle a helyi cipőgyárban, de egyikőjüket sem engedték el munkaidőben, hogy beteg testvérük ágya mellett álldogáljanak egy ideig, viszont az anya, az apa, a nagyanya és a nagyapa, a megbecstelenített, a kivégzett, a szülésbe belehalt és a lábatlan szellem, akinek a mellére sosem raktak fészket a madarak, ott voltak mindannyian, és fogták a fiú kezét. A fiú magánál volt, mosolygott. Aztán intett az anyának, hogy hajoljon közelebb, súgni szeretne neki valamit. Nem lettem katona, kibasztam velük, anyám. És röhögött. Olyan nagyon röhögött, hogy berohantak az ápolók a kórterembe. A fiúnak öröm tündökölt az arcán, a szája nyitva volt. A szeme is nyitva maradt, de a felső szemhéját ügyesen lehajlították az alsó szemhéjára, a már réges-rég meghonosodott keresztény szokás szerint.
2011.
