(..................világ csodája?
valaki a Bégától indul el,
s befut a nagy, szent Óceánba.)
Balogh F. András kismonográfiája: Herta Müller útja... Első fejezet: Mítosz születik: A tehénpásztorkodástól a Nobel-díjig.1 „Szemünk előtt keletkezik és velünk együtt nő Herta Müller mítosza. Az írónő a rendszerváltás, a német fordulat, a »Wende« egyik nagy, ám megszolgált nyerteseként megtestesíti sokak álmát, és kézzel foghatóvá teszi azt, hogy az ismeretlenségből vagy néhány utcácskából álló kis faluból is fel lehet érni a legmagasabb parnasszusi csúcsokra. Áttételesen szólva, kijelenthető, hogy bármely hátrányos helyzetben született ember számára a felemelkedés példaképe lehet. Herta Müller egyszerre a siker szimbóluma, valamint a gyöngébb, esélytelenebb ember feltartóztathatatlanságának a mítosza. Az írónő a kommunizmus felett aratott győzelmet is jelenti, a szó erejének a győzelmét, hiszen a bátran kimondott szón kívül Müllernek más fegyvere nem volt.”
Még sokszor visszatér a kismonográfia szerzője mindenféle indulási hátrányra, igaz, ezeket könnyű érzékeltetni a magyar olvasó számára is, és a világ bármely nyelvű és fajú olvasója számára, különösen, ha az népmeséken és legendákon nőtt fel. Természetesen, időnként kitér a regény nyelvezetére és esztétikai értékére, a nyelvi sokszínűségére, a képek sorjázására, ám ezeket magyar nyelvű könyvben szinte lehetetlen szemléltetnem, legfennebb ott, ahol „nyelvi egymásba hatolások” kínálta társításokról van szó, ezt most tegyük félre.
Az ilyen sokszorosan hátrányos helyzetről induló rajtolás „mesésen jó”, azaz a mesékben éppen ez az igazi: a szegény ember (szegény favágó vagy szegény király) legkisebb fia, sokszor üldöztetve, feldarabolva, mégis átkel az üveghegyen és végez az óriásokkal. A mese így átjárja a valóságot is: az igazságtevő király a mese szerint mezőgazdasági segédmunkásként kezdte, az országot felszabadító ismeretlen szűzlány stratégiai és politikai csodagyerekként, de rebesgetve járt a hír, hogy egyiknek a nagymamája, másiknak éppen a jó édesanyja félrelépett királyasszony lett volna, ami valószínűsítené recepciójukat, még ha rejtélyes talált gyereknek is állították be őket.
Aztán az a tehénpásztorkodás sem olyan szerencsétlen élménygazdagító terrénum. Megy az ember hajnalban mezítláb a tehén után ki a mezőre, a hajnali harmat gyémántként csillog a tarlón, eleinte még fagy le az ember lába, mert persze mezítláb van, ám kiderül ennek is az előnye: a tehén nemsokára végzi a dolgát, és milyen kellemes érzés beállani a friss, forró tehénlepénybe! Hogy megtelik tőle az ember feje búbjáig kozmikus – populista narratívákkal! A legeltetés terén legrosszabb dolga a disznópásztornak van, és mégis: a kiskanász is hányszor felmászik az égigérő fa legmagasabb lombjai közé! S lám, Herta Müller e téren is hátránnyal indult, mert leánykákkal nem nagyon őriztetnek házi sertéseket...
Azonban e bevezető szakaszában nem értek egyet Balogh Andrással: túl hangsúlyozza Nitzkyfalva,2 egyáltalán Temesvár és környéke istenhátamögötti eldugottságát. (Ez különben egyes temesvári ismerőseimnek is kényszerképzete volt, pedig szó sincs róla!) S most ne is beszéljünk a Temesköz, vagyis a temesi bánság történelmének legrégebbi szakaszairól. A Bánát a Bánság szó németesített változata, úgy, hogy magyarul inkább az utóbbi használandó. Hagyjuk Traianus felvonulásait, Ajtony és Csanád vezér harcolásait, Károly Róbert királyi várkastélyát, a Hunyadiakat, Kinizsieket, Zápolyát, a Dózsa György máglyája fölött feltűnt Szűzmária-jelenést, Losonczy Istvánt és végül Jenő herceg által a diadalmas visszafoglalást. Kezdjük csak onnan, amikor megjelentek Herta ősei. Azt mondják, hogy akkor is csak úgy kidobták őket a nyirkos mezőkre, mint később a száraz Bărăganra. A telepítéseket, különösen a másodikat, kitűnő tábornokok bonyolították le, ragyogó úthálózatot, kellemes és gyakorlatias településszerkezeteket alakítottak ki, az utak mentére eperfákat ültettek, és halállal büntették, ha netán ki akarta volna valaki vágni ezeket. (Nem úgy, mint manapság, amikor pedagógusok, városatyák és szociológusok végeérhetetlenül értekeznek arról, miként lehetne a piszkos huligánokat leszoktatni a csemetefák kitördelésének manifesztációiról.)
Ennek során szabályozták a folyóvizeket – minő érdekesség, Temesvár nem is a Temes mellett fekszik! És lőn kostélyi duzzasztó, óbégai ág, és Újbéga: hajózható csatorna! Ám térjünk rá a civilizációról a kultúrára, a világhírre. Temesvár környékén, Csatádon született Lenau, széleskörű olvasótábor által is ismert német költő, a Három cigányra bukkantam egyszer c. verse régebben sok iskolai olvasókönyvben is szerepelt, és kesergő ifjú zsenik gyakorta idézték sorait:
A puszta semmi int, amerre nézek, agyonpéldázott vándorút az élet, csak hogy lássuk. A temesvári helyőrség fiatal tisztjeként itt jutott el Bolyai János nagy geometriai felfedezéséhez... Arrébb Nagyszentmiklós, Révai Miklós, Bartók és más hírességek (pl. Bárányi) szülőhelye, az ellenkező irányban Lugos és – Kurtág György. Hosszas volna most annyi itteni tudóst, művészt, írót felsorolni, akinek máshol is ismerték a nevét... és a teméntelen sok aradi értelmiségi, a szomszédban! 1918-ban, meghökkentő módon, önálló köztársaság pár napig, de – az is valami!
(Engem személyesen nagyon sok rokoni, baráti és munkatársi kapcsolat fűzött Temesvárhoz, köztük olyanok is, amelyek Herta Müller írásainak a világába valók.)
Balogh a Herta Müller kezdő írásaiban, első köteteiben nagyon aláhúzza azokat a negatív élményeket, amelyeket nem a kommunista diktatúra, hanem a sváb paraszti életforma, „a kisközösségek narratívája” terhelt a gyerekkora: az SS-apa, a „baromfigyilkos” nagymama, a merev felszín képmutatása alatt fortyogó erkölcstelenség... „Herta Müllernek volt bátorsága szembenézni a sváb közösség problémáival... és ez a tette legitimálta a későbbi kritikai hangnemét”... Balogh F. András ehhez hozzáteszi, hogy (bezzeg) a nyolcvanas évek elején nem volt olyan magyar irodalmi mű, amely a vidéki életet teljes egészében a maradiság, az erkölcstelenség és a terror tobzódásának írta, festette volna, amely a rendtartó székely falut alkoholista garázdák gyülekezetének, házasságtörők Mekkájának, brutális mihasznák és istentagadók bandájának írta volna le. Nem szólhatok ehhez kapásból hozzá, nincs már áttekintésem annak a kornak a faluképéről, de valóban nem sok irodalmi mű lehetett ilyen, hiszen akkor a sematizmusnak már nagyjából vége volt, de az ellensematizmusnak is, és egy ilyen kép ugyanolyan hamis lett volna, mint az ellenkezője, leginkább még az alkoholizmus népirtásának vonatkozásában lett volna igaz. Ugyanis a nyugati „médiaipar”, amely a hagyományos kisközösségek rothadtságán csemcseg, mindég elhallgatja, hogy ezek a „mocsok alakok”, vagyis „büdös parasztok” azért közben dolgoztak is – és termeltek. És talán többet is, minthogy az adóhivatalok és a bankok vérszípói kikalkulálják. És ez nagyon-nagyon fájdalmas számunkra, úgy lehet???3
Lehet, hogy illegitim az ítéletem, de nekem is, akárcsak még sokaknak, a sváb parasztról, akárcsak az odahazai németről, a bajorról vagy a Rajna-mentiekről nem annyira lesújtó, mint Herta Müllernek. Nemcsak hogy dolgozni tudnak, de mintha egy kis emberség is szorult volna beléjük... Igaz, hogy gúnyolódnak a kléruson („a papot és a kutyát a szájáért tartják!”), de nem annyira, mint a „médiaipar” – és ugye, egy kissé mindég is volt bennük egy kis, nem kellőleg beszabályozott és kézben tartott osztálygyűlölet is. Gyerekkoromban, a harmincas években s a negyvenesek elején, én is ilyen faluközösségi „narratívákon” nőttem fel, hogy „tizennyolcban az urak eladták az országot a kommunistáknak!”...
Néhány dolog elgondokoztatja így is az embert: a paraszt, a földműves, a falu „leleplezése” éppen az a gesztus, ahogy az osztályharc idején a zsíros gazdát, a kulákot kitagadták a társadalom hasznos rétegei közül. És ez az ítélet most kiterjed az egész falura, mindenkire, aki természeti gazdálkodásból él. A fenti minősítések pontosan kiadják a kulák arculatot, kivéve az istentelenséget, bár a sajtóigazgatóság az ötvenes évek közepe felé már arra utasít, hogy árnyaltabban kell tárgyalni a kérdést: a szomszéd faluban legyen egy békepap... Ma a kulák minősítést az egész parasztságra kiterjesztik, a narodnyik helyett „populistát” és „romantikus tradicionalistát” írnak a bélyegzőre...
Olvashatjuk most, hogy Herta Müller a német 1968-ra hivatkozott, nemcsak Enzensbergerre, hanem közvetve Cohn-Benditre is, Brecht mellett pl. Kafkára: a polgári társadalom is kísérteties látszatvilág, már-már túlviláginak ható egyetemes bűnszövetkezet, amely az emberi mivoltot degradálja, ám ha valaki nem törekszik a szocializmusból átmenekülni, áttörni ebbe a fantomvilágba, annak a „kommunisták, eltörték a gerincét?” A sovinizmus, sugallják: a paraszti korlátoltságból ered. Balogh is megjegyzi, hogy a háború után Romániából nem űzték ki a németeket, mint Magyarországról, csak – elküldték őket jóvátételi munkára, a Szovjetunióba. (A 44-es augusztusi fegyverszüneti feltételek nem kötik ki, hogy milyen származásúakat kell munkára deportálni!)
A 68-asok azt sugallják, a „kisközösségi narratívákból” fakadt a nácizmus (hisz Lenin is megmondta, hogy a kistermelés naponta újraszüli a kapitalizmust!). Ma soha senki se beszél arról, hogy pl. a hitlerista Volksbund, azaz Népi Szövetség milyen izzásig fölpörgetett agitációt fejtett ki a magyarországi svábság kö- rében. Azokról a számítgatásokról, amelyek szerint a magyar nemzeti vagyon fele a német birodalmat illeti. E kalkulációkat nem Bonyhádon vagy Baján, hanem Stuttgartban dolgozták ki. És a Schwabische Türkei, a „Sváb Törökország” koncepciója: Délkelet-Dunántúl, Bács–Bodrog s a temesi bánság alkotta volna, amely a Maros és Nagy-küküllő völgyén át kapturálta volna a szász földet (hátráló erózióval). Azért nem Sváb Magyar-, hanem Törökország, mert így kifejeződne az, hogy Savoyai Jenő, a francia születésű herceg és hadvezér társai nem felszabadító, hanem hódító háborút folytattak annak idején az ozmán birodalom ellen, és a németség számára hódították meg e volt magyar területeket. Elképesztő, hogy ez a koncepció a II. világháború után még sokáig nem múlt ki, hanem beásta magát egyes ideológiai támaszpontokon (történetírás, nyelvészet), és hogy azokat az értelmiségieket, akik annak idején a leginkább ellenszegültek a hódító pángermán ambícióknak, mint Várkonyi Nándor, Kodolányi János, Féja Géza, sőt Szabó Dezső is, minden módon gáncsolták, hiteltelenítették, míg a valódi nyilasokkal, mint pl. a szerencsétlen Erdélyi Józseffel néhány év börtönnel gyorsan elszámoltak.
Még egy elgondolkoztató mozzanat: a változás előtt Magyarországra áttelepülő erdélyi magyar szerzők mind produkáltak a kivándorlás előtt valami elutasítást, vagy legalábbis elhatárolódást a „hagyományos nemzeti narratíváktól”, lásd pl. Páskándi Géza Dugovics Titusz-polémiáját, ami az önfeláldozást nevetséges, groteszk akciónak tartja (más hasonló tendenciájú írásai mellett). Az egyedüli kivétel talán Kocsis István volt, aki közvetve sem tett ilyen hűtlenségi nyilatkozatot, le is szorult a magyarországi színpadokról, pedig kezdett már belejönni a drámaírásba, ezért szinte kizárólag államjogászként kénytelen megnyilvánulni.
Mindez azonban nem írandó Balogh András terhére: ő igyekezett becsületesen és tárgyilagosan felmutatni a Herta Müller-jelenséget és utalni a nyugati médiaipar manipulációira. És feltétlenül méltatni kell a gyors reagálás és a széles körű kitekintés eleganciáját is!
Különben az irodalmi Nobel-díj kiosztásánál mindég az a helyzet, hogy kinek nem adják ki? Az első nem-Nobel-díjas például Lev Tolsztoj volt... Német írók közül?... Ki nem?...4
Jegyzetek
1Balogh F. András: Herta Müller útja a Nobel-díjig, Kismonográfia. Littera Nova Kiadó, Budapest, 2011. Én ugyan azt a címet adtam volna neki, hogy útja a romániai Kommunista Ifjak Szövetségének díjától a... stb. Érdeklődést csigázóbb lett volna talán...
2A Lugos környéki Niczkyfalva (így) először 1784-ben említtetik. A Nicki birtokos család 1395-ből. Nick vasmegyei köz-ség. Nitzkifalva helyén eredetileg Kutas (Kwtus 1370) nevű falu állott. Nem tudni, lakóit a szudáni határra, Anatóliába telepítették-e, vagy csak simán lemészárolták.
SS-katona vagy horthysta akkor még viszonylag kevés lehetett közöttük, libanyakvágó és házasságtörő már inkább.
3Az abszurd fordulatokban bővelkedő életrajzú, gyakran multietnikus személyek közül nem egy megírta saját és sorstársai pályafutását is, pl. Majtényi Erik, Bárányi Ferenc. Ha nem épp magyar variációjukban és magyarul teszik, talán híresebbek lennének. Bár meggondolandó, amit 2010-ben Stefan Sienerth írt: Félek a nem kitalált történetektől. (Ich habe Angst von unerfundenen Geschichten), idézi Balogh F. András.
4A II. világháború után Hermann Hesse kapott németként először Nobel-díjat. A továbbiakra nézvést lásd Balogh: „... a legmagasabb csúcsokra csak úgy lehet eljutni, ha az uralkodó német gondolati rendszer témái és törvényei szerint alkot az illető.” Pl. 25 éve lesem, megkapta-e Patrick Süskind a Nobel-díjat (A parfüm, A nagybőgő) vagy csak nem vettem észre? Lásd még Iris Radisch: Kitsh oder Weltliteratur? Die Zeit 2009.35. és www.faz.net/s/RubD3A1C561C2F14794AA21336F stb. Balogh 108.old.
