Megmentett vers
(35 évvel ezelőtti versem)
Kellene már olyan ellenzék,
amely végre szellemes és szép,
és csak módjával ellenez,
nem, mint egy megúnt, rossz lemez,
mit szól X úr, meg Y,
tán túl tisztára vikszolom
klózim, hol a jelen szarik,
és embereim a jövőt szülik,
gondoskodjatok, walles ebek,
hogy az a fránya enne meg,
tirátok mindig számítok,
maradjon köztünk ez, s titok.
2011. jún. 9.
Angyalszárnyakon
Milyen volt a végtelenben,
angyalszárnyakon,
mint egy némafilm? A Szamosban?
Apránként megraktad kövekkel,
hogy repülni tudjál, csak vissza is
hozzám, egész a házamig,
téglák vegyültek el, téglaeső,
teremtő angyal, ne légy szomorú,
teremtő angyal, teremtő angyal,
mikor megrepedt a koponyám,
és elkezdtem futni, fel a folyón,
visszafelé, hogy ne legyen nyoma sem,
ilyen volt? A végtelen, mint
a megrakott szatyor, a lihegés is,
a grimasz is, telibe grimasz,
szőnyegrimasz? Telibehalál?
Mint mikor anyám cipelte a
harminc kilós csomagot, minden
nap, visszafele is, és nem kapott
guttaütést sem, csak mosolygott,
mindenki ismerte, még az iskolából,
ó, roggyant anyám, olyan, mint egy Csehov
novella, mint egy némafilm a Szamosban?
Tá, ti ti tá, ti ti tá, kisodródsz majd a
habra, még nem késő, na, most ----- ttttttttt.
2011. máj. 26.
Súlyos emlék marad
Cseke Gyimesi Éva emlékére
Mint a bátyám halála,
aki elnyugodott,
de nem olyan zajos,
mint a te halálod,
úgy látszik, most a
tragédiák következnek,
az élvenyúzás ideje,
megszakítva velem,
mint a történelem,
és üldözött a szekuritáté,
mint engem, régen,
én sem bírtam ki,
csak egy fél unciát,
bírnod kellett volna még,
bár nincs remény,
nem változik semmi,
ha már így állnak a dolgok,
optimista tragédiáról
még nem hallottam,
reggeledik, tanárnő,
rózsaszínű az ég,
a halálod csak mese,
minden halál csak mese,
hogy kibírható legyen,
beint a rózsaujjú
(Csokonai Vitéz Mihály),
„... milyen magas a hajnali ég,
seregek csillognak érceiben,
el vagyok veszve, azt hiszem,
hallom, amint fölöttem csattog, ver a szívem...”
(József Attila)
Ámentelen, vak, pucér szavak,
keresztény ház, itt élek
a kriptában, hogy biztonságban
legyek...
2011. máj. 28.
Tehetetlenül
Cs. Gyimesi Évának, volt tanárnőmnek
Csak bámulod az írógépszalagot,
(az is fekete,) tehetetlenül, zokognál,
de nem mersz, ó tanárnő, most jött a halálhíred,
ó Cseke Gyimesi Éva, bevágtam a
szekrénybe az államvizsga dolgozatot,
mert csak nyolcas volt, nem tízes,
az „Eszmélet”-ről, és te csak nyolcast
adtál, tehetetlenül emlékszem,
azóta kitüntetett engem a Pápa, de fogva
tartottak az elmegyógyintézetben,
emlékszel Cs. Gyimesi Éva, tegnap
jártál nálam, csak más alakban,
a feleségem, Enikő alakjában, a feltámadás
alakjában, a hátizsákod tele volt
kővel, hogy letámadhass, ne fel,
én csak nyelem a dühöm, tanárnő,
hogy így alakult az életem,
lehúz a sok kő a te alakodban,
ÁTTŰNÉS ?
Nagyvárad, 2011. máj. 25.
Ágról bogra
Változatos, és vázlatos ballada
Cs. Gyimesi Éva emlékére
„Micsodás szavakkal dicsérjelek titeket,
vitézül holt testek...” (Balassi Bálint: Az végek
dícsérete) Girbe-gurba, elsimított rím,
riszáló farú, sánta, a hírnek lehangoló a vége,
és a különleges idő, mint a fekete zokni,
rossz katrina, külön külön egyedek, soha
nem függnek össze, én sántítok a fejemen,
lehúz a kő, irgalmatlanul, hogy el ne áruljam
magam, egy jottányit megszelídülve, a szóban,
a sorban, a fotoszintézis halála, majd kinő
egy levélen, mint bűz lik, sokszor a rossz szó,
én láttam fényképen a Babits Mihály halotti
maszkját, hát, mit mondjak, nem volt szép tőle,
hogy meghalt, biztosan nekifeküdt a munkának,
a halálban rengeteg munka van, mint a bűz lik,
de a hátországnak temérdek vétke van, mint előle
a levegőt is, vagy mint a Grafo Mántit, a lebegőt,
libegőt, vészjelzés, hurrá, Éva halála...
2011.05.28.
