"Hancúr szülte meg az első hexametert!"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 17. (583.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Versei
Horváth Gizella
A művészi érték „arcai” - Beszélgetés Angi István zeneesztétával, egyetemi professzorral
ZUDOR JÁNOS
Versei
Szőcs István
A RÓVOTT MÚLTUNK folytatása (megjegyzések a Mandics II.-höz)
Sigmond István
Molekulák 11. - A dalia
Borsodi L. László
Versei
Bréda Ferenc
Angyal a Monostoron
VELEMI NÉVTELEN
Versei
POTOZKY LÁSZLÓ
Galambok őre
Kántor Lajos
A harmadik fénykép
Szombati István
Uccu
Simonfy József
Versei
Demeter Zsuzsa
Változatok halálsikolyra és madárhangra 3.
Balázs Imre József
Régi történet
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - A boldogságkeresés és hite
Hírek
 
Borsodi L. László
Versei
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 17. (583.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.

Besüppedt föld

Ki egykor voltam, elképzeled, s mert mégis ragaszkodsz – úgy véled – hozzám, nem is sejted: saját mítoszodat építed magadban rólam, amelyhez (mily fájdalmas!) nincs közöm. Töredékesből és ideálisnak álcázott pillanatainkból építesz, félelmeidből egészet akarsz: szemlélni teljes voltomat, a remekművet, aki lehettem (volna), akinek – tévesen – látsz, és hittél valaha.
Nem ismerek magamra, rád, és az sem látna meg, ki állítólag egykor voltam. Nem enyém a múltam, elvetted tőlem, mi maradt volna. Kifosztottan állok előtted. A jobb latorra gondolok. Magamba roskadva, mint a besüppedt föld. Istent hívok. Mindegy nekem. Mindegy neked?

Ha én te lennék

Ne számíts rám, nem vagyok megbízható. Helyedben új házkulcsot rendelnék, lehet, az ajtót is kicserélném, ablakaimra új függönyöket varratnék. Újrafesteném a házat, a kertet, hátha nem találnád meg régi otthonunkat.
Ha én te lennék, kicserélném a mondataimat, új szószerkezetekből építkeznék. Olyan szavakat keresnék, amelyeket nem értesz, s ha ez sem lenne célszerű, új hangokat találnék ki. Ebben elmennék a végsőkig. Mindig a félmondataim, félig szólt szavaim, kifejtetlen elképzeléseim tettek gyanakvóvá, miattuk érezted becsapottnak magad, üresnek engem.
Ha azonban mégis úgy döntenél, hogy figyelmeztetésem ellenére, törhetetlen optimizmusod vagy vájtfülűséged hiánya folytán kitartasz mellettem, maradj nyugodt: hiába keresnéd magad bennem, semmi nem vezetne el hozzád, akit valaha cserébe ígértem magam helyett.

Nem férnek hozzám

A késői öltözködés, az ajtózárás bonyodalmai után a liftet most is elhívja valaki. Mindenért a délután okolható, mindenért a délután.
A sarki trafiknál váratlanul befordulsz. Halványszürke tekinteted talán engedne a lelkesedésnek, de a zöldeskék szavakig nem jutsz el. Mozdulataidra szorulsz, de nem segít a tapasztalat, túl egyhangú a keskeny sikátor, amelyen végigjöttél.
Távolodsz is, noha én egyértelműen közelítek, a kirakat üvegében látom magam. Így indulok haza, s bár lehet, hogy még visszanézel, nem érnek hozzám a házak, nem nyílnak rám a kerti kiskapuk. A hangok nem férnek hozzám, de az utca csendjét apró darabokra törik. Tükörcserepek között lépkedem.

Magánséta

Szép! Ugye milyen szép! Ahogy a fa lombjából felröppennek a madarak! Szólnék, de téged nem a röptük, nem a lomb és nem a fa érdekelne, sem az, hogy együtt nézhetjük. A keskeny sétányra kérdeznél rá, amelyen eddig a fáig elsétáltunk, fa és lomb hűségéről faggatnál, arról, hogy a madarak hogyan találták meg éppen ezt a lombot. Elröppenésük pillanatának értelmét keresnéd.
Szép! Milyen szép! – hajtogatnám, de végül mégsem, hisz nem vagy itt. Nem itt vagy, hát hiába lelkesednék. A magánséta körülményeiről pedig mit mondhatnék?
Most kezdődik.

Séta a templomtoronyhoz

Ha kellőképpen elmerülsz a séta önmagáért való örömében, és lábujjaid, lábfejed, bokád, lábszárcsontod, combod, egész felsőtested minden zsigerével, izmával, idegével, azok minden rándulásával megtapasztalod a térben egyenletesen előrehaladó, laza nyaktartással és az arcizmok apró görcseinek elengedésével társuló mozgás céltalanságát, amelynek egyetlen értelme kizárólag az említett összhatásban és nem azon kívül keresendő, közel állsz ahhoz, hogy kilépve önmagadból, tekinteted egy távoli templomtoronnyal találkozzék, amelynek teste történetesen nem ad hangokat, de amely épp némasága révén arra késztet, hogy immár feléje tartva – eredendő, önmagáért való értelmének megkérdőjelezése nélkül – tovább folytasd a sétát, amelynek örömében kellőképpen elmerültél.
A templomtorony keltette várakozás, amely egyszersmind egy hozzá tartozó templom meglétével kecsegtet, az pedig annak ígéretével, hogy kapui számodra nyitva állnak, lehet, hogy átmenetileg, célt adva sétádnak, tehát felszámolva a séta-létet, nekifeszülsz: elengedett arcizmaid görcseit visszahívod, nyakad, felsőtested, combod, lábszárcsontod, bokád, lábfejed, lábujjaid visszaíródnak a séta előtti pillanatba, amellyel nemrég szakítani tudtál. Ám ha e nekifeszülést eloszlatja egyrészt a séta mibenlétének tudatosítása (lábujjaktól az arcizmokig!), másrészt az a vigasztaló távlat, mely szerint a templomtorony nem mozdul el, mert nem tud sétálni, jó esély mutatkozik arra, hogy megtartva a séta önmagában megragadható abszolút örömét és értelmét, eljuss a templomtoronyhoz, hogy meggyőződj, képes-e hangot adni a teste, tartozik-e hozzá templom (ha igen, van-e rajta kapu, amely csak számodra áll nyitva), vagy árva, mint te, aki magánsétára indultál; és rájöjj, most már végérvényesen: a sétában megvalósuló mozgás értelme úgy aránylik a torony keltette elváráshoz, ahogy a torony a templom meglétének rejtélyéhez, amelynek kapuján, állítólag, be kell lépned.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében