"Hancúr szülte meg az első hexametert!"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 17. (583.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Versei
Horváth Gizella
A művészi érték „arcai” - Beszélgetés Angi István zeneesztétával, egyetemi professzorral
ZUDOR JÁNOS
Versei
Szőcs István
A RÓVOTT MÚLTUNK folytatása (megjegyzések a Mandics II.-höz)
Sigmond István
Molekulák 11. - A dalia
Borsodi L. László
Versei
Bréda Ferenc
Angyal a Monostoron
VELEMI NÉVTELEN
Versei
POTOZKY LÁSZLÓ
Galambok őre
Kántor Lajos
A harmadik fénykép
Szombati István
Uccu
Simonfy József
Versei
Demeter Zsuzsa
Változatok halálsikolyra és madárhangra 3.
Balázs Imre József
Régi történet
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - A boldogságkeresés és hite
Hírek
 
VELEMI NÉVTELEN
Versei
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 17. (583.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.

A vén toronyban

Vén tornyunkban ülünk, a gerendán bőregerek bő
tábora les friss kéziratunkba, mit – úgy tünik – unnak.
Bezzeg amíg szép lányok után járunk, a zugokban
megjelenő hús-vér egerek falják, amit írtunk!
Fönt meg alant: szőrös dögök. Olvassunk soraik közt!
Mint ők bánnak nagyrabecsült, gyönyörű szavainkkal,
úgy un el és fal fel bennünket az élet is – épp úgy.
Elfogy az árkus, elhagy a kedvünk, földbe enyésznek a lányok,
porlad a kézre sovárgó hús meg a húsra sovár kéz.
Lám, csak a perc a miénk, versünk, ami jön, kitalálni,
és aki jön, lánynak betalálni, csak perc a sajátunk –

dobjuk a többit jussául denevérnek-egérnek!


Sylvester János barátomnak

                 Újszövetség-fordításához írt eredeti versei mellé


Zomborpusztai s alsózsemberi Zsembery Éva!
     Jósoljak, zokogád: vajh vele gyaksz-e hamart?
Mint örvendél víg igenemnek, János! E név, a
Sebten teljesedett sóvárgás, s fűben a léha
     Hancúr szülte meg az első hexametert!

Két hó lába közé aztán sűrűn bevezetted
     Őket kőmereven félbeszedő cezurád.
Isten igéjét megmagyarítva a fönt nevezettet
Most se feledd! Évát, a miattad bűnbeesettet
     Áldd minden sorodon: ő hegyezé ceruzád!


Egy pénzsóvár leányhoz

Hány bőrt húzol le hány kikent-kifent, beképzelt úrfiról,
Kit végül minden pénzéből kifosztol?
Vesd rám magad! Szegény s rücskös vagyok, akár egy karfiol.
Rólam csak egy bőrt húzhatsz le. De sokszor!


A régi kurva-házban

Huszon-hány éve jártam itt?
Hideg szelek
Kergettek szomjan-étlen.
Serény dudás
Fújta, szökellős táncba vitt.
Sebes varázs
Sodort, mitől se féltem –
Öleltelek,

S nem fájt a hajsza.

Ma más hoz el: a szélcsend.
Nehéz tudás
Lakta meg arcom ráncait.
Üres telek
A szívem: mitől féltsem?
A hűlt parázs
Kell, melytől ezer lándzsa-vítt
Öled meleg,

Te drága szajha.


A kikapós úriasszonyokhoz

Ti asszonyok, ti hetyke asszonyok,
Ha már szeretni fáradt férjetek,
Vagy ha göthös, csúz-mart vagy szélbeteg,
Vágy jár bennetek, szédült, vak, konok,
Hogy kérjetek és újra kérjetek.

Kertetek alján gyors patak csobog.
Az elfolyt időt utolérnetek,
Újraszőni a könnyű férceket
Nincs mód, ha bárkivel is alszotok:
Gyöngyötök így is, úgy is szétpereg.

A múltba hordják lassan arcotok
Kis szarkalábak, apró vérerek.
Friss hús nem oltja romló éhetek.
Jaj, asszonyok, ti kerge asszonyok –
Koldus-sereg, ki percet kéreget.


Fűteni télen


Anyád, mondod, zavart hozzám fáért?
Négy éve sincs tán, még ő maga jött el.
Most sincs dolga. Beállt a fagy, ráér.
De szemednél mosolygóbb bögyöddel
Lám, egyszerre téged küld ő,
Takaros, de mafla süldő.

Úgy hitte hát: ez volt a fa ára,
Fizetségképp ha másra nem tellik:
Fél kezemmel tapadok farára,
Fél kezemmel markolom a mellit.
S lerántom ahelyt a tönkre –
Ez egy nőt sem tett még tönkre.

S ma attól fél: nem ér tűzifát már,
Mert megcsúnyult? Oda hetyke melle?
Új fagy támad, és a szépség hátrál,
Dacolni már, ha bírna, se merne?
A vén kályhát fölhevítni
A te dolgod, félős csitri?

Most a félszet firtatom szemedben:
Friss korodról vall, vagy agg koromról?
Csak bámulsz rám. Pupillád se rebben.
Bár nem fúj a macska: nem dorombol.
Ijeszt a ránc, az ősz üstök –
Tipródsz dolgod közt és köztük.

Vigyél csak fát, amit bír a puttony,
S könnyen-fürge kezemtől se rettenj,
Ne költs mesét hosszú hazaúton,
Inkább mondd meg anyádnak: szerettem.
Nem ínsége, csak a csábja
Lökte akkor fahasábra.

Fűtsetek csak, míg tavaszba olvad
A komor tél, s vígan csörög a hólé!
Szétnéztek majd, s látjátok: rossz, horpadt
Tetőtök rogy – a házé s az ólé.
Adok akkor födni nádat –
Küldd át érte jóanyádat.


közzéteszi: GYŐREI ZSOLT




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében