"Hancúr szülte meg az első hexametert!"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 17. (583.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Versei
Horváth Gizella
A művészi érték „arcai” - Beszélgetés Angi István zeneesztétával, egyetemi professzorral
ZUDOR JÁNOS
Versei
Szőcs István
A RÓVOTT MÚLTUNK folytatása (megjegyzések a Mandics II.-höz)
Sigmond István
Molekulák 11. - A dalia
Borsodi L. László
Versei
Bréda Ferenc
Angyal a Monostoron
VELEMI NÉVTELEN
Versei
POTOZKY LÁSZLÓ
Galambok őre
Kántor Lajos
A harmadik fénykép
Szombati István
Uccu
Simonfy József
Versei
Demeter Zsuzsa
Változatok halálsikolyra és madárhangra 3.
Balázs Imre József
Régi történet
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - A boldogságkeresés és hite
Hírek
 
Kántor Lajos
A harmadik fénykép
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 17. (583.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.

Az íróasztal arra való, hogy kéziratok – esetleg levelek – halmozódjanak rajta. (A készülő, az aktuális írás jegyzetei, a szükséges könyvek mellett.) Arra már nem emlékszik, hogy apja, akitől jó néhány évtizeddel ezelőtt a feketére pácolt, tekintélyes méretű munkahelyet megörökölte, tűrte-e az alkotó rendetlenséget (valószínűleg nem), ő azonban, akit nem csupán a szülők jogán – többen is örökösüknek jelöltek, felhatalmazva érezte magát, egyeduralkodóként kis szemétdombján, hogy íróasztala felületét úgy ossza be, ahogy neki tetszik. Még évekkel ezelőtt is volt ezért vitája a feleségével, ám nem jutottak el az összeveszésig. Persze, bosszúságában, a hosszú keresések alatt, amikor több nagy halmot is le kellett bontania, ott belül igazat adott az őt bírálónak, és meg-megpróbált könnyíteni íróasztala túlterheltségén, de már ilyen a papír természete: mindig újra benövi a sík (dombos-hegyes) területet.
Egy kategória nem keveredett ide: a fénykép. A fiókokban nyilván gyűltek bőven (családiak és közösségiek), sőt utóbb a „tévés szobává” degradálódott egykori gyerekszoba, a fiúk szobája polcaira is bedugdosták a frissiben kapott, főként az unokákról készült, odaáti felvételeket. A helyzettel ugyanis együtt változik a helyzettudat. Valamikor régen megmosolyogta a falun, egyszerűbb városi környezetben mozaikszerűen kirakott családi képeket az almáriumban, aztán érdeklődéssel fordult feléjük, a múlt tanúi felé – de továbbra sem gondolta, hogy egyszer majd ők is e „képmutatók” sorába iratkoznak be. Ezzel párhuzamosan szaporodni kezdtek lakásuk falán az arcokat felvillantó grafikák, festmények, plakettek (nem sorolná valamennyit, hiszen a dési nagyszülőktől a mesterekig, barátokig, Móricz Zsigmondtól és Szabéditól Szilágyi Domokosig és Nagy Lászlóig sokakat kellene még így-úgy, a személyesség okán-szintjén magyarázni, részletezni) – legfeljebb azonban az íróasztalt védő üveglap alá kerülhetett be, a kisgrafikák közé, egy-két alkalmilag rajzoltatott portré, például egymás mellé Illyés Gyula és Déry Tibor. Ők aztán hol eltűntek a gépiratok alatt, hol ismét előbukkantak.
Az íróasztali rend akkor kezdett változni, amikor különböző Cs.Szabó-ügyek (kiállítások, kiadások) kapcsán birtokába jutott egy londoni felvétel Cs-ről: karosszékben ül, könyvek és régi metszetek között. Ez a kép valahogy itt ragadt, az asztali rézlámpának támasztva, a szokásos ideiglenességben. És hogy ne maradjon egyedül, az asztallap túlsó sarkán egy sokkal ráncosabb, szigorúbb férfiarc követelte ki a helyét: a Kós Károlyé. Ez sem tervezett, kigondolt emlékezet-biztosító volt – a fényképet készítő fotós barátjának az özvegyétől kapta nemrég, bekeretezve, üveg alatt, hátsó támasztékkal.
Aztán eljött a harmadik – a legszemélyesebb, a legváratlanabb, a szövegeket, a szövegelést a legkevésbé tűrő – fénykép íróasztalra kerülésének szomorú ideje. Egy asszony portréja. A feleségé. A fiókból, papírok alól került elő. Rég készült, bizony, több mint huszonnyolc éve. Hogy mennyire nem a nyilvánosságnak szánták, a hátára írt ajánlás bizonyítja. A megajándékozott most mégis úgy érzi, szabad megtörnie a szöveg intimitását. Az egykori – 1983 márciusi – alkalmat már nem tudja felidézni, tizenéves fiaik még itthon, Kolozsvárt jártak iskolába. A korábbra datálható (?) portré készítőjének vagy a stúdiónak a neve lemaradt, de e kép alapján könnyű elhinni, hogy szülővárosában némelyek a fiatal Ruttkai Évát vélték felismerni abban, akiről a fénykép készült. És akkor mégis a szöveg, az egyetlen embernek szánt: „Ilyen képet úgysem lehet mutogatni, tehát: Téged soha senki sem szerethetett jobban nálam – még akkor sem, ha ezt tettekkel vagy szavakkal nem tudom bizonyítani.”
Tettekkel tudta. Akkor is, amikor nem ilyen kedves, szelíd képpel, de okosan harcolt vele és a körülményekkel. Amikor segített a diktatúrabeli általános félelem legyőzésében. Amikor férje főnökének valósággal könyörgő kérésére – segítse meggyőzni a renitens szerkesztő munkatársat, legyen óvatosabb, fogja vissza magát, hiszen gyermekeik vannak – azt válaszolta: a fiaik talán azt szégyellnék egykor, ha az apjuk gyáván meghúzná magát. Segített viszont annak megértésében-megőrzésében, hogy a politikai pályánál tartósabb kielégülést, érdemibb örömöt hozhat az irodalom, a művészet szolgálata. Segített, amikor mindenre – nem csupán a nagy ház belső dolgaira, életvitelére – figyelt, amikor következetesen, keményen kritikus volt. Amikor megkövetelte az egyenességet, mert többre tartotta, mint a szépet-mondást, a konfliktusok minden-áron való elsimítását.
Egy fénykép mindent nem mondhat el – és az sem, aki a képet most már folyamatosan nézi, valahányszor íróasztalához, írógépéhez (a hűséges ERIKÁ-hoz) ül. Szemtől szembe, Vele társalog, és nem mellékesen balról-jobbról, mint eddig, Cs-vel és Károly bácsival. Az egy ideje hasznos segédeszközként szolgáló laptop viszont – amelyet Ő és a Fiúk szántak meglepetésnek – marad a másik szobában, egy másik (elárvult) asztalon. Mostanában fogadja az együttérző, biztató leveleket.
Ami azonban most már örökre elkötelezi: az íróasztal. A nem hír-orientált. A nem alkuvó.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében