Ne tessenek félni, nem zavarok senkit, táncra se perdülök, a barátnőm gúnyneve, kinek sasszeme van. Akár a kiscicák, sötétben is figyel. Ha jönnek a zsernyákok, nyivákol: uccu innen, lányok! A rendes neve Ica, bár azon nemigen nevezik. Ha leinti valaki, csak félvállról kérdezi, mennyire taksálod magad, csámpás? Mit várnál, szép herceg, kérdez vissza Ica, fuvola, dugás, vagy jöhet mind a kettő? Én nem minősítem a lányt, ahogy magamat se. Mi zónázunk mindenütt, ha úgy látjuk, érdemes. Most pihenek keveset, iszom néhány vodkát egy fényesebb helyen. Tudja, hogy köszöntöm magamat, ahogy Attila is tette, mikor 32-be fordult, remélem, nem esett baja idefelé jövet. Ha viszont akadt egy palija, azért nem haragszom. Ha akarom, úgy érzem, hogy itt van, iszom helyette is, akár a fatikám, míg nem vágták sittre. Mivel már nincsen apám, se anyám, Nagyonfáj Attilát szoktam idézgetni. Sajnos, míg voltak, akkor se éreztem igazán őket. Az utcára dobtak, csináljál valamit, tessék kéregetni!
Szarok az egészre, most ünneplem magamat! Harminckettő lettem én... Lehet, hogy több eggyel, lehet, hogy kevesebb, nincsen már személyim, kéne csináltatnom, bár az se nagyon üdvös, ha nyilván vagyok tartva. Olyan is rám jöhet, akit sose várok... Na, akkor proszit!, fogom a poharam, kiszúrok valakit az asztal közelében, bár nem hinném, hogy figyel. Úgy érzem, még fiatal az idő, ilyenkor bizsus, unatkozó nyanyák szoktak cseverészni a löttyedt unalomban: milyen volt akkor, mikor még nekik is énekelt a csikó, mikor Hugó bácsit Moszkvába küldték, mikor a kebelbarát feláldozta magát s tüzelte az ágyát. Ha elment egy jobb pali az asztaluk mellett, akár csak jómagam, kihúzták magukat. Én gömbölyded labdáim, ők a bizsuikat rázták: ide ülj, kispajtás, nálunk a pénz nem gond! Sohase mondjuk azt, amit a proli költő: „Elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel, / nem kartoték-adat".
Mi a szart csináljak, hogy ordibálás nélkül vegyenek már észre? A pirszing lószart se ér, nyomassak egy tetkót a combjaim közé? Járjak farmer nélkül, hogy mindenki láthassa?
Na, ez meg ki a szar? Úgy hallom, vinnyog a mobilom. Létezik, hogy valakinek pénteken kilenckor is eszébe jutok? Te vagy az, muter? – nézek az ég felé, de csak a csehó mennyezetét látom. Mit szeretnél, drágám, köszönteni akarsz? A faternek – ha meghalt, nyugodjon békében – a töke se fájt értem, pedig akkor is születésnapom volt, mikor a zöld határra lépett. Elsőre nem ment, elkapták az egyenruhás szöcskék. Azt hiszem, megverték, aztán sittre vágták. Tanították ásni, nem valami kertben, a Duna-csatornánál. Anyus drukkolt neki, imádkozott érte, kitartás, Gazsi, lesz még feltámadás! Neki talán még lett, mert ahogy szabadult, még egyszer dobbantott. Úgy tudom, sikerült, maradtunk ketten, Lenin meg én... Majakovszkij falán. Anyuskám sokáig sírdogált, akkor még nem került divatba a türelmi zóna. Szalagon dolgozott valamilyen gyárban, míg én kéregettem a többi testvéremmel... Ahogy összejött valami, tataroztatta a putrit a sarki kőművessel. A sánta jól melózott, nem is engedte el. Úgy döntött, megosztja vele a kisebbik szobánkat. Létrára azután már nem is nagyon mászott, ám a poénjain jókat derült anyám. Olykor, úgy hiszem, a dívány is élvezett, mert nyikorgott keményen.
Miután a nővéreim elhúztak otthonról, az öreg rám is szemet vetett, ha mosakodni látott. Amikor elkapott, úgy éreztem, roppant hatalmas mancsával… Oké, megadom magamat, hagyjál törülközni! Ahogy elengedett, rögtön tökön rúgtam. Mikor hétrét görnyedt, kapkodta a kezét, valami kefével kicsit oda sóztam. Olyan jól sikerült, hogy Jumurdzsáknak látszott az Egri csillagokban. Azt hittem, felad majd, mert a másik szeme, amelyikkel látott, mindig vérben forgott. Végül megbékélt azzal is, hogy nyugdíjba pakolták, bár még ötvenhét volt. Anyámat elküldte lépcsőt suvickolni, jöjjön vele vissza a kieső öszszeg, mert ugye piára, pipára azután is kellett. Mikor meghalt anyám (libalopás közben egy traktor elütötte), Kelemen mesternek kiraktam a szűrét: építkezzél máshol, ha nem kellett az anyám, házasságlevéllel! Keress más verebet, mondjál neki viccet!...
Na, nézzük csak, mi ez a csendélet? A bizsus nyanyák elhúztak? Kifogytak a szóból? Nem jött az a pali, akire vártak? A mobilom is hallgat, mint a perzselt disznó. Nem lenne feltöltve, mi történt vele? Iszom egy fél kortyot, intek a pincérnek, hozzon még valamit, amikor úgy hallom, csicsereg a táskám, röpködni kezdenek Picasso kubista galambjai... Én vagyok, persze, hogy én, ki a túró lenne? Pityereg valaki, úgy hallom, hogy Uccu: szarban vagyok, Piri... Fújta és törölte az orrát: voltam az orvosnál... Na, cseszd meg, ismét hüvelygomba? Azt mondod, ne piáljak sokat, zónázzak helyetted? Nem lenne jobb, Uccu, ha az asztalra pattannék, ledobnám a cuccom és hastáncolnék kicsit?
