BÁLINT TAMÁS
Kedves Noémi
Noémi kedves, ki rád néz, nem veszi észre,
hogy a nagy mosoly, barna szem és barna haj
mögé bújva, mintha egy hűs fémvázra nézne,
de elmesélem szépen nekik is, sebaj.
Lehet bármilyen sötét, veszélyes sikátor
(vagy Béke tér, ha nincsenek sikátorok),
melletted mindenki egyből irtóra bátor.
Pár extra még: felvágott nyelv s erős torok,
és hatalmas lélek és kedvesség is persze,
és hogy segítenél bármikor, bárkinek,
ha lenne erre valaha megkérni mersze.
S hogy így tudtunk Téged szokni s szeretni meg,
s ismerve, hogy magad ezután sem hagyod,
kérünk, foglald majd el nekünk Vietnamot.
Kedves Melinda
Melinda kedves, a jókedvedet
őszintén irigylem, s hogy általában
nevetve magadról lepergeted,
ha körülötted épp szomoruság van.
És nem csupán ezért: ha legalább
(hozzád képest úgy kb.) tizedannyi
lányt tudtam volna megismerni és
az életükben nyomot hagyni.
S ne felejtsem ki a puli fejed,
hisz elvégre ez egy karikatúra
kellene legyen, de mostmár talán
nem haragszol meg, ha nem kezdem újra.
Nos, annyi a lényeg, hogy jó, hogy vagy.
Tényleg, még meg sem kérdeztem: hogy vagy?
EGYED EMESE
Szonettszerda
Kolozsvár, Bulgakov, macskaház-terasz
2011. aug. 17.
Asztaltársaság:
Vass Tamás, Bátori Erika, Zongor Réka
Incze Aliz, Hatházi Rebeka, Szőcs Izabella,
Rajka Petra, Jászay Evelyn
Látatlanban
Király Zoltánnak
Csak a szemébe kell nézni
(Incze Aliz szerint ez a módja),
lelke bogjait míg lassan kibontja,
lelke zárjait (gépi vagy kézi),
az első benyomás – a vészi,
a félelelmkeltő, szavakba oldva –
a léleklángot, aki oltja
Jászay Evelyn (gondolja, érzi) –,
bumm – berobbanunk idegen égbe!
életfa ága-boga sarjad,
az ellenség pajzsok közt hallgat,
messzi tölgyek villámtól porig égve,
a vak látni fog, szól majd, aki hallgat:
ráhangolódunk nemre és miértre.
Tengerparti tölgyfa
Vass Tamás Áronnak
A herceg, aki királylányt mentett meg.
A gonosz, aki rettenti a jókat.
A jelenvalók közt nevet, a voltak
között rejtőzik, tejtestvér, a lelked
(álmaival a mesék közé kertet
sarjasztott, lelopja a fényt, a Holdak
elsötétülnek közelében, hordat
rakásra kincset, rejtélyt, már közelget –),
és tadááá! Közbejön valami bolondság,
egyéb lesz vélem – sorsom alakul,
elég nekem, hogy nevem szétsikoltsák,
(Vass Tamás jött, hogy fölfedje a sorsát)
egy lány nevére arany köd borul,
a titkok egymás jelentését oldják.
Gyöngy, kék
Bátori Erikának
Megfordítva a sakktáblát, játszik
gyöngy karkötője, mint a nevetés,
magáról nem szól, amit szól, kevés,
szemében a lángvirág kivirágzik,
szemében ki nem mondott szó, pedig
szemében üres fészekben csicsergés –
hosszú utakon feledés, titkok, és
minden történet másokkal telik,
átírták a nevünket! (Nem hiszem,
hogy átírható bármi is, a kékség
elringatja a szürkét, feketét.)
Kőre most vízzel, ecsettel viszem,
Bátori Erika: nevem, ha vétség:
feloldódik (a gyöngy, a bú, a vég).
Titkos neve?
Nagy Irénnek
… és májusi vagyok, a réteket
szívesen járom kakukkfű ösvényen,
királylány névvel árnyékban is éltem,
van, aki elkísér, nem érteget,
vagy nem is ért, harmatcsepp életet
kaptam, tisztát, tükrözni véltem,
teljességre törve, bár eligérten
zenehangok közt szent eltévedetten:
szent fiatalság, belső sugarak!
Már visszatérek állandó magamhoz
– örökkévaló minden pillanat.
Der Wald: jövendőm jelképe marad.
Minden erdő akár az istenarchoz
hasonló – és nincsen vadász, sem vad.
Értünk
Transindexonett
Esetleg mást is érdekel
bár engem biztos, rólam szól –
(Miről olvasnál valahol?)
diákvilágra felfigyel –
calami gyors, bár versek is –
politikára ráhajol
(Te hány újságot olvasol?),
életmód..., hiteles? Hamis?
Transindex, provokatív szó,
átvágok dzsungel csöndeken
(„Nehezen lehet megküzdeni értünk!“),
Transindex: és megy a hajó,
la nave va, reménytelen,
nem vettük észre, új partokra értünk.
Gál László verse
Lehetett volna kakukkfűről írni,
krumplivirágról, más füvekről is,
lehetett volna, szólt az óra is,
le kellett volna gátlásaink bírni,
mi mindenre sor kerülhetett volna,
eltelt a perc, a játékra szánt óra
(hetedik sor, fogyatkozik az ihlet),
Rúzsa Magdira vár a fül, tekintet;
Apolló, nézz ránk, válassz ki, – válassz,
a délutánra várakozás hull már,
szanaszét futunk szonettverseny múltán,
Apolló, messze hagytál, nincs vigasz,
láthatatlan a kolozsvári oltár,
de fejünkre isteni áldás hull tán.
KARÁCSONYI ZSOLT
A blogbejegyzés hölgye
Albert Beáta
Ismeri magát. De aki itt, most látja
megsejti, hogy távolban mit kutat,
biztos ösvények közt a tévutak
nyomát jelzi az árnyékok homálya
az áll alatt. És úgy gondol a mára,
hogy bent nevet, de semmit sem mutat,
a blogbejegyzés csak egy hangulat,
gondolhatnánk. De figyeljünk a szájra,
a könnyedén egymásba font karokra,
hogy napba néz és úgy gondol a holdra,
s közben az arc ezerszer változik.
Egy gesztusa a másikat kioltja,
ha ellazul: már ismét kell a forma –
amíg az inbox újra megtelik.
Egy nyári arc
Adorjáni Panna
Egy nyári arc. Fekete fény, szemöldök,
de télies a pillantása mégis,
amíg az ajkak éppen azt beszélik,
hogy ősz, tavasz már hússzor egybeöltött
mindent, amit kért. Pedig mégse döntött
a teste arról, hogy: „állj!”, vagy tovább érik –
egy mozdulat, egy gesztus; míg fehérlik
a fogsor. Talán lesznek olyan költők,
akik tovább is írják e szonettet:
mérnökök, építészek, rendezők,
kik arra gondolnak, hogy el se jött
vagy szorosan magukhoz ölelik
a kezdeteken már túljutott testet.
Egy nyári arc. Őrzik, felejtik őt.
Két ifjú hölgy
Jancsó Hajnal & Kovács Bea
Két arc. Két hölgy ül egészen közel,
de a két szempár külön, távoli
tájakra néz. Talán a mostani
perc az, ami még magába ölel
mindent, miközben szól és megfelel,
kitalája magát, hajlítani
egészen könnyű, amíg szálai
összeérnek, de sehol az a hely,
ami két egész külön utat jelez.
Míg őket rajzolom: tereferélnek,
kamaszos és nőies gesztusok
keverednek. Én: ez vagyok, te: ez.
A könyökök véletlen összeérnek.
Nem kezdet. De a folytatást tudod.
Ember a netről
Gál László
A világháló mögött van-e valaki?
A Transindex a múló fájlokat
futtatja tán, amíg az álladat
támasztja jobbkezed. Még hallani
a szemüvegkeret mögött a hajdani
bulik zaját, s az eljövendő tájat
megsejthetjük, mikor a gyér szakállat
leborotválod holnap. Ez is valami.
De miért szorul össze az ököl,
amíg a szellem és test jelei
vonulnak át egy derűs homlokon?
A kezdet néz itt. Majd a műholdakon
őrzik nyomát, ha lesznek nyomai –
míg alászáll vagy fennen tündököl.
LÁSZLÓ NOÉMI
Enikő
A homlok alatt barnán ül a szem.
Sötét sugárba gyűl, mit eddig látott:
torlódnak síró, mosolygó világok
és jobb sem lesz és rosszabb sem, ma sem.
A homlok alatt bátor sáv az orr.
Mintha valamit tudna, kissé hajlik,
de nem jut el az íves-piros ajkig
és kompromisszumot sem köt sehol.
A homlok fölött választék hasít
világos ösvényt éji hajtömegben
s a szemsarokban ránc hajszála rebben:
számolja évek szálló kínjait,
számolja évek szálló örömét –
és nem lesz rajta úrrá a sötét.
László
Egy arcot két üveg kettőbe vág.
Ki tudja, ebből minden hányba oszlik,
mi lesz a jó, míg elcsúszik a rosszig
s milyennek tűnik majd a vakvilág.
Egy arcot egy sövény kettőbe szel.
Finom kis karcok mindkét féltekén,
a kettő közt villódzva jár az én,
a száj a borosták között delel:
titokban tartja még, hogy dolga mi,
mert vékony arcú szomszéd az idő
s megpróbál távolinak látszani,
de büszke póznán nyugszik még a fő,
a hát még nem kényszerült hajlani
s a kétség is csak ritkán jön elő.
Nóra
Selyemszálak közt jár a napsugár
és ritka még a szépen vont szemöldök,
az állon huncutul bújnak a gödrök,
a zöld vidámság sült krumplira vár.
Az arc kerek, babára mosolyog,
a nyak szelíden épül rá a vállra,
hol együtt játszik rézbarna és sárga,
a délután pihéi közt ragyog.
De nyugtalanító, a koponya
amit merészen önmagába zár,
mert gazdagabb, mint akárhány baba,
mint kacsalábon forgó mesevár,
mert kupolája alá tér haza
anya, apa, nap, éj, élet, halál.
Pot
Itt sok a szőr és sok szó szálazódik
míg aggasztóan ráng térd és boka,
mert ez a lét legizzóbb hőfoka,
így menetelünk jó felől a jobbig.
Itt súlyos gondok vonnak homlokon
nyers ekevasként beszédes barázdát,
az orr csúcsáról évszázadok rázzák
a lángelméket, melyekkel rokon
dicső modellünk, kinek ifjúsága
csak lágy lepel a bölcsesség fején,
mert többet tud, mit írni bírok én,
mert többet tud, mit írni bírsz, barátom:
az életművünk csupa ákombákom
ha prózaóriásunk néz le rája.
MÁRKUS ANDRÁS
Judit verse
Judit, ne már, hogy rólad kell ezt írnom
Hisz jól tudod, hogy most a sírom ásom
Judit de hisz érted most már a kínom
Miért kellett most versben pórul járnom
Judit kedves, családját tisztelem
Hogyan csinálhatnám mindezt emelt fővel
Miért csinálja ezt most így velem
Miért nem mással, mint mondjuk egy nővel
És mondja már hogy mit árthattam Önnek
S ha majd a furkósbottal a költő után jönnek
Elrejt engem? Vagy mondja, hogy csináljuk
Ha majd engem a kutyákkal követnek
S már sejtem is hogy tán nem jól csináltuk
És felcsapok egy álszonett követnek
Csilla verse
Botránygyanús az Ön teste, hölgyem
Állok itt a tollal, összetörten
Áhítván a hódítás módjait
Felkérem hát: fedje fel dolgait
Hadd nyíljék jobb rálátás a testre
Költőt lát – de orvos is lehetne
Ne kísértse kecses lelkét szégyen
Higyje el, nem erény a szemérem
Legyen most az Ön teste az ihlet
Hadd adjam meg, mi egy testet illet
Ha óhajtja, folytathatom rímben
Mást javallok: ha jobb dolga nincsen
Fáradjon le torkán pár pohár bor
S a többiben az isten se gátol
SZÁLINGER BALÁZS
Márkus Etelkának
Legyen büszke örökkön a vasút
Melynek ő lett vaskerekes kis őze
Egyszer szökell máskor robogva fut
És félreáll a lomha fény előle
Legyen szent a tövisi állomás
Többé nem lesz soha magára hagyva
Szebb szemekkel nem látta senki más
Mindig új fény került a vakolatra
Várandós volt és még nem tudta mit kap
Nem is volt a hasában nagy csoda
De vitt mellé egy félszeg holtomiglant
S az állomás ettől lett palota
Szerencsés a férfi akinek ő jött
S fülkében szüretelt nagyszemű szőlőt.
Szőcs Noémi Imolának
Végy egy karcmentes régi Nokiát
Napszemüveget mélybarna szemekkel
Egy hangot amely Gyöngyiért kiált
S a poétának cigarettát rendel
Aztán végy egy brassói nappalit
Egy melltartót a melltartót vegyed le
Legyen ő örök majdnem-harmadik
És illeszkedjen minden képletedbe
Háromnevű neveit félve mondom
Itt ül velem szemben és sörbe néz
Most zavarba hozott ezen a ponton
Emlékeink színén nincs még penész
S mert csúcsmodell jár minden jó fiúnak
A Nokiáink egymáshoz simulnak.
