"Nem vettük észre, új partokra értünk"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 18. (584.) SZÁM — SZEPTEMBER 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A 3836-os kisbolygó
Szonettszerda lírai portréfestéssel: Bálint Tamás, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Márkus András és Szálinger Balázs szonettjei
Karácsonyi Zsolt
Szonettek, portrék, asztalok
Bogdán László
Claudia, Fulvia, Lesbia és Ahab
Sigmond István
Molekulák 12. - Egekbe vezető utakon
ULJANA WOLF
Versei
Goron Sándor
Eörsi, Jánosházy, Nádasdy versus Arany, avagy a 19. századi nyelvhasználat és a „színpadra fordítás” (ny)elve
ŞTEFAN MANASIA
Versei
NAGY SÁNDOR ISTVÁN
A Magyar műfordítói lexikon 1945–2010 tervezete
ZOLTAY LÍVIA
A szag
Szőcs István
„Kedvem támadt énekelni...” (A Kalevala magyar fordításai)
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Polifónia
Ady András
Versei
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - Hit a „kis dolgokban”
Októberi évfordulók
 
Sigmond István
Molekulák 12. - Egekbe vezető utakon
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 18. (584.) SZÁM — SZEPTEMBER 25

Megvádolták, hogy ócsárolta a mondat ősidők óta elfogadott, megszentelt kápolnáját, amely ellátta a valóság hűséges leírásának szolgálatát, szemére vetették, hogy ismeretlen utakon talált magának menedéket, s ezt úton-útfélen közhírré is teszi, azért is őt hibáztatták, hogy a hozzá hasonló úgynevezett úttörők érdemtelenül díjazták érthetetlen műveit, felelőssé tették a sziklaszilárd múltat megkérdőjelező elveiért, az újdonság varázsa lepattogzott teknősbéka páncélba öltöztetett, csökönyös önimádatuk vértezetén, azt meg végképp nem voltak hajlandók elfogadni, hogy a kialakult trendet megpróbálta lerombolni, s ezt oly vehemenciával, erőszakossággal, szinte eszelős következetességgel csinálta, hogy kivívta az eltévelyedett, úgymond „újat akarók” eszement egyetértését, taps kövezte ki az utat, ahol megjelent, egekbe akarták emelni a nevét, a műveit, az életét, de nem óhajtotta elfogadni az érdemtelen sikerekben fürdőző elődök életstílusát, egy ideig elvonult a világ szeme elől, de művei sikere ellen semmit sem tehetett, nem is akart talán, s mindezek után ellenségei úgy döntöttek, hogy kizárják az Egyesületből; nem adták ki többet a műveit, hátha feledésbe merül a neve, a gondolatvilága, a stílusa, az elvei, mondatainak káprázata. Csakhogy az ő útja nélküle is egyre szélesebb lett, egyre többen leltek otthont benne, s ez az út az egekbe vezetett, ahol nincs trend, nincs névsor, ahol mindenki írogat ugyan, de igazán csak egyetlenegy író alkotása számít, aki mindent tud, meg tudja írni a lehetségesben a lehetetlent és viszont, a rútban a csodát s ennek ellenkezőjét is, a mindenségben a káoszt, s a káoszban a mindenség jeleit, s ezt az írót úgy hívják, Isten.
Aztán a mi emberünk úgy érezte, hogy neki is tennie kell még valamit, rövid távú örömet kell szereznie ádáz támadóinak, anélkül, hogy saját magának károkat okozna. Bosszúból? Tréfából? Gyarlóságból? Talán egyikből sem, vagy mindegyikből, ki tudná megmondani. A jövő úgyis rendbe rakja egyszer az összekuszálodott sorokat, előbb-utóbb a teremtés is beleszól, vagy kénytelen lesz beleszólni, ha a fejetlen összevisszaságban kanyargó, egyenetlen utakat egyenesre akarja igazítani, ha egyáltalán úgy dönt, hogy egyenesre kell igazítani. Egyszóval a kirekesztettségben élő, elhíresült író kiment a Hősök temetőjébe, a legelőkelőbbnek számító első sor végén kiásott egy sírgödröt, s elhelyezett benne egy üres koporsót. Saját sírásója, halottja és papja volt. Azazhogy papja nem volt, sem beszéd, sem ima nem hangzott el a behantolt sír fölött. A fakeresztre ráírta a saját nevét. És mosolyogva  távozott. Ő is csak embernek született: mindig mosolygott, amikor győzött.

2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében