1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

A műfordítás a kultúrák közötti közvetítés hatékony eszköze. Sikere a fordító tehetségétől, szakmai felkészültségétől és leleményétől függ. Frappánsan fogalmazta ezt meg Benedetto Croce: „A fordítások olyanok, mint a nők, vannak közöttük csúnyácskák, amelyek hűségesek, és vannak közöttük hűtlenek, de gyönyörűek” (Csordás 2010). Croce megállapítása a fordítások nehézségére hívja fel a figyelmünket, hiszen a fordító mindig a lehetetlen leküzdésére vállalkozik, amikor anyanyelvén kíván megszólaltatni egy idegen nyelvű műalkotást. Nem lehet úgy fordítani, hogy ne legyenek veszteségek vagy többletek,1 de mindezek ellenére a fordítás sohase feladásra, hanem mindig újabb próbálkozásokra ösztönöz.
Shakespeare művei mindig is nagy kihívást jelentettek a fordítók számára. A 19. század második felében a Shakespeare iránti érdeklődés a Kisfaludy Társaság nagyszabású fordítói programját eredményezte. 1860-ban megalakult a Shakespeare-bizottság, amely az angol szerző műveinek fordítását tűzte ki céljául. Shakespeare a magyar irodalom közügyévé vált, hiszen a Shakespeare-fordítások jelentősen hozzájárultak a magyar irodalom »nemzeti irodalommá« válásához, ugyanakkor a magyar shakespeare-i nyelvezet norma-, illetve kánonképző hatással volt irodalmunk egész történetére. Ebben a Shakespeare-fordítási kultuszban Arany teremtett hagyományt, az  ő Hamletje (1866) kontrollszerkesztői ellenőrzés nélkül került a színpadra (Kállay 2010), de ugyancsak ez volt a helyzet a két évvel korábban elkészült Szentivánéji álommal (1864) is: „egyenest a költő kezéből juthatott el a Nemzeti Színház jubileumi előadására s ugyanúgy a nyomdába” (Dávidházi 1989: 182.).
Arany Shakespeare-fordításai a magyar műfordítói tradícióban kultikussá váltak. Kosztolányi Arany fordítói nyelvezetét igazi magyar kincsnek tartotta (Kosztolányi 1984: 346.).
A Szentivánéji álmot sokáig Arany fordításában játszották a színházak, de a nyelv állandó változásoknak van kitéve és szükségessé vált, hogy a régi fordítások nyelvezetét a mai nyelvhasználathoz igazítsák vagy pedig teljesen új fordítások szülessenek. Így aztán az 1990-es évek közepétől a színházak felkérésére elkezdődik Shakespeare drámáinak újrafordítási reneszánsza.
Shakespeare drámai szövege a színháznak, az előadásnak rendelődik alá és nem elsősorban az »olvasott költészetnek«, ezért a színház a mondhatóságra és a könnyen érthetőségre fekteti a fő hangsúlyt. Az új fordításoktól a rendező egyben új színészi megoldásokat is remél (Kállay 2010). Azért fordították újra többen is a Szentivánéji álmot, mert Arany fordítása: „bár szép és míves részeket tartalmaz, a mai közönség számára nem érthető”, állítja róla Csányi János rendező az újrafordítások mellett érvelve (Nagy 2010).
A Szentivánéji álom Arany utáni első korszerűsítő átdolgozását 1999-ben Eörsi István valósította meg. Ezt követte 2001-ben Jánosházy György fordítása, majd pedig 2007-ben a Nádasdy Ádámé. Most már a 19. századi klasszikus fordítás mellett egy 20. századi és két 21. századi fordítás is gazdagítja a magyar Shakespeare-tradíciót.

Arany János elvei
és a 19. századi
nyelvhasználat

Arany János fordítási elveit leginkább leveleiből és bírálataiból ismerhetjük meg. Ezek három pontban foglalhatók össze: 1. célnyelvi megformáltság, vagyis magyaros szöveg létrehozása; 2. a forrásnyelvi szöveg értelmének egyenértékű fordítása; 3. a mű fő jellegzetességeinek (szókép, hangnem, versforma) hiteles átültetése (Benő 2004: 31.). A cél e három fő alapelvre való törekvés, persze Arany arra is figyelmezteti társait, hogy mindhárom elv teljes mértékű kielégítése csaknem lehetetlen (Arany 1966. 13. 340.).
A fordító általában korának nyelvezetét használja fordításkor. Így van ez Arany esetében is, aki a 19. század nyelvhasználatát alkalmazta célnyelvi szövege megalkotásakor. E szép, klasszikus fordítás ma már olyan archaikus szavakat és szintaktikai szerkezeteket tartalmaz, amelyek megértési nehézségeket okoznak a mai olvasók, illetve a színházba járó közönség számára, hiszen lábjegyzet vagy szótár nélkül ezek érthetetlenek. Ilyen archaizmusok például: a cselle ’delfin’, húros ’rigó’, rukerc ’kankalin’, kiszletéd ’uszítottad’, tolárd ’tolakodó’ stb.
Most lássunk néhány nyelvi adatot régies szintaktikai szerkezetekre is: rüpők szellem ’ripők szellem’, képzelme mássa ’képzelete’, kemény-övedzős szeretőd ’harcos szeretőd’ stb. Az ehhez hasonló régiességek miatt szorgalmazták az 1990-es évek közepén a színházak a régebbi Shakespeare-fordítások újrafordítását.

A Szentivánéji álom
reneszánsza:
az újrafordítók
„színpadra
fordító” (ny)elve

Arany János 1836-tól kezdve alakította ki fordítási elveit, amelyeket aztán 1860-ban normatív módszertanként bocsátott a teljes Shakespeare-fordításban résztvevő műfordítók rendelkezésére. E nagyszabású program megvalósítására olyan egységes és irányadó műfordítói koncepcióra volt szükség, amely elfogadható megoldásokat nyújtott a 19. század második felének fordítási gyakorlatában felmerülő szakmai kérdésekre. Más szóval Arany fordításgyakorlati tradíciót teremtett, amely annyira kultikussá vált, hogy az általa lefordított Shakespeare-művekhez sokáig nem mertek hozzányúlni a fordítók.
Az 1990-es évektől kezdve azonban a színházak felkérésére megindul egy Shakespeare-fordítási reneszánsz. A korábbi klasszikus fordítások ellenében egy új elv, a „színpadra fordítás” (Nagy 2010) jegyében jönnek létre Shakespeare darabjainak újrafordításai.
A mai nyelvhasználatot adaptálják a reneszánszkori Shakespeare-drámák témavilágához. Lássuk, hogyan vallanak erről a Szentivánéji álmot újrafordítók. A sort Eörsi István nyitja meg. A Szentivánéji álom átdolgozása 1999-ben jelent meg a szerző Öt Shakespeare-dráma című kötetében, amelynek előszavában Eörsi azzal indokolja újrafordításainak szükségességét, hogy azok nem is annyira az olvasók, mint inkább a nézők számára készültek (Eörsi 1999: 5.). Szerinte Shakespeare korának legmodernebb nyelvét használta, és így a száz-kétszáz éves fordítások a maguk korának kultúráját és erkölcsét ábrázolják, vagyis ezeknek semmi közük a reneszánszhoz, nem Shakespeare korát jelenítik meg, hanem a fordító korának ízlését és normarendszerét tükrözik. Arany fordításaiban költői dikciót és Shakespeare-től idegen 19. századi morális-erotikus gátlásrendszert fedezhetünk fel (Eörsi i. m. 6.).
A shakespeare-i metaforák kapcsán Eörsi annak a véleményének ad hangot, hogy ezek „anyaguknál fogva nem illenek bele” a mai nyelvhasználatba, mivel nehezen érthetőek. Munkája során ő elsősorban a The Arden Shakespeare2 sorozatának köteteit használta, de olykor  figyelembe vette más kiadások változatait is, dramaturgiai és logikai szempontok szerint válogatva a variánsok között. Mindig az angollal egyenértékű nyelvi formát, a „meggyőzőbb és a szebb magyar változatot” választotta ki (Eörsi i. m. 7–8.).
A második újrafordított Szentivánéji álom Jánosházy György tollából származik. Az ő fordítása a marosvásárhelyi Látó folyóirat 2001-es augusztus-szeptemberi számában jelent meg. Előszavában Arany János után címmel Jánosházy maga is színpadi igényekre hivatkozik, amelyek szerinte annyira megváltoztak, hogy „kiütközik a költőt és a mai közönséget elválasztó több mint évszázados távolság.” Ezért szorultak ki Arany fordításai a színházakból, és mivel a szerény tehetségű dramaturgok „maiasítás”-sal rontják Arany klasszikus szépségű szövegét, akkor már sokkal indokoltabb volt újrafordítani Shakespeare darabját (Jánosházy 2001: 134.). Ez a meggondolás vezette őt elsősorban és nem pedig a nagy elődjével való versengés vágya: „Arany Jánossal, a magyar nyelv, a magyar vers legnagyobb mesterével nem lehet versenyezni” (uo.). Jánosházy György pergő színpadi szövegre törekedett, de Arany egy-egy „stílusfordulatát, nyelvi-művészi telitalálatát nemcsak illő tiszteletből” vette át, hanem azért is, mert jobbat szerinte nem lehet kitalálni helyettük (uo.).
A legújabb Szentivánéji álom 2007-ben jelent meg Nádasdy Ádám fordításában Shakespeare-drámák című könyvének első kötetében. Ez a változat Gothár Péter megrendelésére készült. Nádasdy úgy véli, minden újabb fordítás a hagyományt, a Shakespeare-kultuszt ápolja. Ő Mészöly Dezsőt és Eörsi Istvánt tartja példaképének, mert volt bátorságuk Shakespeare-t újrafordítani (Nádasdy 2007: 7–8.).
A fordítás létrejöttének az oka ebben az esetben a színházi felkérés volt, amely egy nyelvhasználatában mai szövegfordítást írt elő az újrafordítónak (Nádasdy i. m. 11.). Nádasdy azt állítja, hogy ő „saját fordítást” akart létrehozni, ezért bele sem nézett elődei munkáiba, hogy ezek hatása aló mentesítse magát. Nem az eredeti kort, nem Shakespeare-t, nem a darab korát akarta híven visszaadni, inkább „a szereplők közötti erőviszonyokat” kívánta érzékeltetni3, és habár fő célja az volt, hogy a szöveg teljes mértékben megfeleljen a mondhatóság követelményének, szerinte alkotása „maisága” ellenére is „rendes, kosztümös fordítás”. Az érthetőségen kívül egy másik fontos érve szól a „maiság” mellett, az, hogy „nem a nyelv változott meg, hanem a nyelvhasználat” (uo.).
Mindhárom újrafordítót a pragmatikai adaptáció4 elve vezérelte, hiszen a mai színpadi nyelvezethez kívánták hozzáigazítani Shakespeare Szentivánéji álmát. A drámában versbetéteket találunk. Ezek a könnyed ritmusú lírai kitérők egy-egy érzelem, gondolat, vágy expresszív kifejezői. Az első ilyen vers az első felvonás első színének második jelenetében hangzik el Zuboly szájából, aki e rövid verssel kívánja kifejezni a szerepéhez illő herkulesi düh, erő fontosságát. Ha összevetjük az eredetit:

„The raging rocks
And shivering shocks
Shall break the locks
Of prison gates,
And Phibbus’ car
Shall shine from far
And make and mar
The foolish Fates.”
( Shakespeare 1600/2005: 72.)

A magyar változatoknál láthatjuk, hogy mindegyik megfelel a pragmatikai adaptáció tágabb értelmű felfogásának (amelynek alkalmazásával a fordítók a célnyelvi megformáltságot és a célnyelvi közönség megértését helyezik előtérbe), ám mégis szembetűnő különbségekre figyelhetünk fel.
Arany klasszikus fordítása közel áll az eredetihez tartalmilag, ritmikailag egyaránt. Az ő változata balladáira emlékeztet, és a kettes és harmadfeles  jambusok pergése az eredeti vers ritmikáját is híven visszaadja:

„A bérc dühöng
S a sziklatönk
Rombolva döng
A börtön zárán:
És Fébusch gyors
Kereke forg, s
Jó vagy bal sors
Támad sugárán.”
(Shakespeare 1971: 221.)

Eörsi nem fordítja újra a verset, ő megelégszik Arany változatával, és csak a Napisten nevét írja át magyarosra Fébuschból Fébuszra:

„A bérc dühöng
S a sziklatönk
Rombolva döng
A börtön zárán:
És Fébusz gyors
Kereke forg, s
Jó vagy bal sors
Támad sugárán.”
(Shakespeare 1999: 648.)

Jánosházy változata is közel áll az eredetihez, és méltányolandó, hogy Arany után ő egy új fordítást hoz létre:

„Zord sziklacsonk,
Mord kődorong
Recsegve ront
Rossz tömlöcöt,
S derül az ég,
Fébusz derék
Szekere ég
Sorsok fölött.”
(Shakespeare 2001: 144.)

A ritmikusságot alliterációkkal próbálja erősíteni:  „Recsegve ront/ Rossz tömlöcöt”, valamint a zord és mord szókezdő szavak visszacsengésére is épít. Ami kissé furcsán hangzik, hogy nála a rím kedvéért „Fébusz szekere ég”, viszont az eredetiben a ragyog szó szerepel, amely sokkal pontosabb, még akkor is, ha beleértjük, hogy a Nap ragyogva ég. A „derék” művészi jelzőn is látszik, hogy csak a hármas rím: „ég, derék, ég” visszaadásáért szerepel. Az ilyen úgymond töltelékszavakra a rímek miatt van szükség, hiszen az eredeti szöveget teljes mértékben visszaadni nem lehet. Arany is a „gyors, forg, s, sors” rímlehetőséget használja ki, egyébként a gyors és forg ugyancsak „töltelékszavak”.
Nádasdy változata tükrözi a költő fordítói ars poeticáját, hiszen bevallott célja a nyelvezetében új, eredeti szöveg létrehozása, de formailag és tartalmilag is túlfordítja az angol verset:

„A szikla megremeg,
Felzúgnak tengerek,
És porként szétpereg
A börtön minden lánca.
Pőbusz5 tüzes keréken
Végigszáguld az égen,
És hajója, mint régen,
Sorsom vizeit szántja.”
(Shakespeare 2007: 255.)

A 3-as, 4-ed feles jambusok használatával az eredeti Shakespeare-vers ritmusát megnyújtja, elvész az a pergő könnyedség, amelyet Aranynál és Jánosházynál is megtalálunk. A túlfordítás lexikális szinten is érvényesül, az ő szövege tér el a legnagyobb mértékben a forrásnyelvitől. Például tengerről szó sincs az eredetiben, de a „porként szétpereg ⁄ A börtön minden lánca” sor is Nádasdy invenciója, akárcsak a rím kedvéért beiktatott teljes sor: „És hajója mint régen.” Ez azért is zavaró, mert két sorral feljebb Főbusz még szekéren érkezik, és itt meg már a hajó jelenítődik meg, amint felszántja a „sorsom vizeit.” Egyébként e sorral – a másik két fordításhoz viszonyítva – Nádasdy szubjektivizálja a vers egész tartalmát, hiszen a „sorsom”-mal teljesen egy személyre korlátozza azt, ami a forrásnyelvi szöveg tárgyias hangneme miatt általánosan mindenkire vonatkozik. Az egyéni fordítói megoldásokat leszámítva egyik fordításon se érződik idegenség, mindhárman igazodtak pragmatikailag a célnyelvi környezet igényeihez.
A legtöbb esetben az újrafordítók egy-egy ma már archaikusnak tűnő szót vagy szintaktikai szerkezetet helyettesítettek a mai nyelvhasználat változatával. Lássunk néhány nyelvi adatot erre az első felvonás első színéből. Theseus válasza Egeusnak így hangzik a forrásnyelvi szövegben:

Thanks, good Egeus:
              what’s the news with thee?

Ennek magyar változatai pedig a következők:

Üdv jó Egeus, nos mi jót hozasz?
(Arany János)
Köszönöm, jó Egéusz; nos mi újság?
(Eörsi István)
Köszönöm Egeus; Mily ügy hozott?
(Jánosházy György)
Köszönjük, kedves Égeus. Mi újság?
(Nádasdy Ádám)

Láthatjuk, hogy Arany az eredetitől eltérő, régies, a 19. században használatos igeformával fordítja le a forrásnyelvi szerkezetet. Ezt egyik újrafordító sem tartotta meg archaikusnak tűnő volta miatt, pedig az Arany által használt ige (hozasz) ma is érthető, sőt egyes nyelvjárásokban még ma is használatos. Eörsi és Nádasdy az eredetivel ekvivalens, a mai nyelvhasználat szokásos fordulatával (mi újság?) élt. Közülük csak Jánosházy próbálta az uralkodói nyelvhasználat fenségét visszaadni a mily melléknévi kérdő névmás régies alakjával, de az Arany által használt igealakot ő is a mai nyelvezethez igazította.
Egeus szavai, amelyekkel Lysan-dert vádolja, a következőképpen jutnak kifejezésre angolul és magyarul:

This man has bewitch’d
                    the bosom of my child.
 (Shakespeare)
Ez bűvölé meg gyermekem szívét.
(Arany János)
Gyermekem szívét ez bűvölte el.
(Eörsi István)
Ez igézte meg, a gyermekem szívét.
(Jánosházy György)
 ez elvarázsolta lányom szívét.
(Nádasdy Ádám)

Arany a bűvöl ige elbeszélő múltú alakját használja, amely ma már archaikusnak tűnhet, de nem veszett ki teljesen a nyelvhasználatból, sőt éppen régies volta miatt fenségességet kölcsönöz a célnyelvi szövegnek. Eörsi ezt az igét a ma használatos múlt idejű formára igazítja át. Jánosházy az igéz, Nádasdy pedig az elvarázsol ige múlt idejű alakjával adja vissza a forrásnyelvi szöveg lexémáját.
Egeus lánya elcsábításával vádolja Theseus előtt Lysandert:

 And stolen the impression of her fantasy.
 (Shakespeare)

 Képzelme mássát te oroztad el.
(Arany János)
  A képzeletét te oroztad el.
(Eörsi István)
Lelkébe férkőztél.
(Jánosházy György)
s az álmaimba beloptad magad.
(Nádasdy Ádám)

Arany a képzelme mássa szintaktikai szerkezettel érzékelteti Hermia szerelmes voltát. Ezt a megoldást nehezen érthetőnek tartotta mindegyik újrafordító Eörsin kívül, aki leegyszerűsíti Arany archaikus, fennkölt szerkezetét, a benne lévő képzelmet pedig képzeletté alakítja át. Jánosházy egy mai nyelvhasználati fordulattal él (lelkébe férkőztél), míg Nádasdy ebben az esetben egy romantikus változatot (álmaimba beloptad magad) épít be fordításába. Jánosházyn kívül viszont mindegyik fordító visszadja a forrásnyelvi szöveg igéjét is (stolen). Arany és utána Eörsi az oroztad el, Nádasdy pedig a beloptad igei szerkezettel törekszik a tartalmi ekvivalencia érzékeltetésére.
Az újrafordítók eljárása azokban az esetekben a legindokoltabb, ahol az Arany által használt szó vagy szintaktikai szerkezet annyira archaikussá vált, hogy lábjegyzet vagy szótár nélkül a mai olvasó/néző számára teljesen érthetetlen. Ilyenek a már fentebb említett archaikus lexémák: cselle ’delfin’, rukerc ’kankalin’, kiszletéd ’uszítottad’, tolárd ’tolakodó’ stb. Láthatjuk, hogy az Arany által használt szavak az ilyen esetekben annyira elavultak, hogy szükségessé vált a mai nyelvhasználat szerinti korszerűsítésük. Az újrafordítók elve a „színpadra fordítás” jegyében egyrészt a megértést, másrészt pedig a nyelvezet minél könnyebb színházi előadását szolgálja, ám egy eredetiségre kevésbé törekvő korszerűsítő átdolgozás esetében, amilyen az Eörsié, a teljesen elavult lexémákon kívül nem látom értelmét az olyan régies formájú, igeidejű szavak felújításának, amelyek még érthetőek, csak azért, mert ma már régiesnek hangzanak. Ilyen típusú lexémákra rengeteg nyelvi adatot találunk Aranynál: hozasz (hozol), énekit (énekét), dallamosb (dallamosabb), közelb (közelebb), kívánat (kívánság, óhaj) stb.
Viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a ma még érthető, de használatukat tekintve archaikusnak minősíthető szavak az eredeti dráma költőiségét jól érzékeltetik magasztos hangulatuk által. Ezek teljes mértékű átírása vagy helyettesítése a forrásnyelvi szöveg költőiségének a kiiktatását is jelenti, amikor az újrafordítók a mai nyelvhasználat közvetlenségével töltik fel célnyelvi szövegvariánsukat.
Mindhárom újrafordítót más fordítói technika jellemzi. Eörsi István „fordítása” inkább átdolgozásnak tekinthető, hiszen ő kevés helyen újít, általában csak átírja mai nyelvezetre Arany archaikus szavait és igeidőit. Alkotásában kevés az eredetiség, többnyire hűségesen követi Arany fordítását. Az ilyen fajta nyelvi alapú pragmatikai adaptációt nevezi Bastin korszerűsítésnek (Bastin 2005: 7.). Ennek a nyelvi alapú módosításnak bizonyos formái Jánosházy fordításában  is megjelennek, de ő mer eredeti is lenni ott, ahol lehetséges, ahol nem, ott pedig átveszi Arany találó megoldásait. Nádasdy a legradikálisabb hármuk közül, ő teljesen új és eredeti fordítást kívánt létrehozni, és ez sok esetben sikerült is neki.
Shakespeare-t fordítani nemcsak bátorság, hanem felelősség is, főleg a magyar költői nyelv akkora mestere után, mint amilyen Arany János. De hogy ez mégis lehetséges, azt bizonyítják a Szentivánéji álom újabb magyar változatai, s egyben azt is, hogy a jó fordítás maradandó alkotás, akkor is, ha a nyelv folyamatosan változik, és idővel emiatt szükség lehet Shakespeare műveinek újabb fordításaira is.
Felhasznált szakirodalom:

ARANY János 1966. Hivatali iratok. 1. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest.
BASTIN, Georges L. 2005. Adaption. In: (Mona Baker edited). Routledge Encyclopedia of Translation Studies. Taylor and Francis e-Library, London and New York.
BENŐ Attila 2004. Fordítási elvek a 19. században. In: Egyed Emese (szerk.) Szabadon  fordította... Scientia Kiadó, Kolozsvár.
CSORDÁS László 2010. A versfordítás problémái a 21. század elején.  http://csordaslaszlo.blogspot.com/2010/07/csordas-laszlo-versforditas-problemai.html (Letöltve: 2011. 02. 03.).
DÁVIDHÁZI Péter 1989. „Isten másodszülöttje.” A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Gondolat Kiadó, Budapest.
JÁNOSHÁZY György 2001.  Arany János után. In: Látó, 12. évf. 8 – 9. szám.
KÁLLAY Géza 2010. „Nem mintha már teljesen elégült volnék a dolgommal.” http://irodalom.elte.hu/villanyspenot/index.php/1866:_%E2%80%9ENem_mintha_m%C3%A1r_teljesen_el%C3%A9g%C3%BClt_voln%C3%A9k_dolgommal%E2%80%9D (Letöltve: 2011. 03. 05.).
KLAUDY Kinga 1999. Bevezetés a fordítás gyakorlatába. Scholastica Kiadó, Budapest.
KOSZTOLÁNYI Dezső 1984. „Hamlet shakespeare-i színpadon”. In: Maller Sándor – Ruttkai Kálmán (szerk.) Magyar Shakespeare-tükör: Esszék, tanulmányok, kritikák. Gondolat Kiadó, Budapest.
NAGY Gergely Miklós 2010. Mr. Shakespeare magyar hangjai. http://www.revizoronline.com/hu/cikk/2100/szele-balint-tarsalogni-avval-aki-bolcs/ (Letölve: 2011. O3. 06.).
SHAKESPEARE, William 1971. Négy dráma. Fordította Arany János, Vörösmarty Mihály. Európa Kiadó, Budapest.
SHAKESPEARE, William 1999. Öt Sha-kespeare-dráma. Eörsi István fordításában. Palatinus Kiadó, Budapest.
SHAKESPEARE, William 2001. Szentivánéji álom. Jánosházy György fordítása.  In: Látó, 12. évf. 8 – 9. szám.
SHAKESPEARE, William 1600/2005. A Midsummer Night’s Dream. In: The Oxford Shakespeare. The Complete Works. Oxford University Press.
SHAKESPEARE, William 2007. Shakespeare- drámák. 1. kötet. Nádasdy Ádám fordításai. Magvető Kiadó, Budapest.



Jegyzetek

1Többletnek tekinthető például az olyan szavak használata, amelyeknek nincs megfelelőjük a forrásnyelvi szövegben.
2The Arden Shakespeare: Shakespeare műveinek kritikai kiadása.
3Néha mondom is magamnak: ácsi! 2002. Kornya István interjúja Nádasdy Ádámmal.  http://www.mnsz.eu/new/index.php?view=article&id=1169 (Letöltve: 2011. 03. 09.).
4A pragmatikai adaptáció fogalma a fordításelméletben mindazon fordítási műveletek összefoglaló neve, amelyekre a forrás- és a célnyelvi különbségek miatt van szükség és amelyek segítségével a fordítók a célnyelvi közönség elvárásaihoz és ismereteihez igazítják a lefordítandó szöveget (Klaudy 1999: 145.).
5Nádasdy szerint Tompor (Zuboly Aranynál) az eredetiben is hibásan mondja Főbusz nevét (Nádasdy i. m. 225.).