"Nem vettük észre, új partokra értünk"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 18. (584.) SZÁM — SZEPTEMBER 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A 3836-os kisbolygó
Szonettszerda lírai portréfestéssel: Bálint Tamás, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Márkus András és Szálinger Balázs szonettjei
Karácsonyi Zsolt
Szonettek, portrék, asztalok
Bogdán László
Claudia, Fulvia, Lesbia és Ahab
Sigmond István
Molekulák 12. - Egekbe vezető utakon
ULJANA WOLF
Versei
Goron Sándor
Eörsi, Jánosházy, Nádasdy versus Arany, avagy a 19. századi nyelvhasználat és a „színpadra fordítás” (ny)elve
ŞTEFAN MANASIA
Versei
NAGY SÁNDOR ISTVÁN
A Magyar műfordítói lexikon 1945–2010 tervezete
ZOLTAY LÍVIA
A szag
Szőcs István
„Kedvem támadt énekelni...” (A Kalevala magyar fordításai)
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Polifónia
Ady András
Versei
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - Hit a „kis dolgokban”
Októberi évfordulók
 
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Polifónia
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 18. (584.) SZÁM — SZEPTEMBER 25

Olvasni csak úgy érdemes, ha értelmezzük is azt, amit olvasunk. Ködöböcz Gábor új könyvében, akárcsak eddig megjelent munkáiban erre a racionális-emocionális értelmezésre szoktat, anélkül, hogy bántó módon tudóskodna, anélkül, hogy szakbarbár szöveget szerkesztene vagy fölöslegesen lelkendezne. Azt már megszoktuk, hogy ha vele dialogizálunk, akkor sem vagyunk csak kettesben, mert ő úgy hozza emberközelbe például Illyés Gyulát, Weöres Sándort, Sütő Andrást, Csiki Lászlót stb., hogy azok megszólítanak, és mi megszólíthatjuk őket: barátaink lesznek. Bármennyire is közhely ez a kijelentés, igaz. Ködöböcz valóban lebontja a válaszfalakat az olvasó és az alkotó között, valóban létrehozza az irodalom és a tudomány respublikáját. Kilövi a lovat a sznob irodalomértelmezők alól, megkeresi még a legkisebb követ, a legapróbb építőkockát is, és beépíti azokat templomfalába, így értékrendjében Kányádi Sándor Az elveszett követ vagy Gyulai Pál Hadnagy uram (amelyért a franciák lelkesednek!) kedves zsánerképe éppúgy nélkülözhetetlen alkatrésze lesz a magyar irodalomnak, mint az Egy mondat a zsarnokságról című Illyés-vers kíméletlen igazmondása, vagy Pilinszky Pietájának Krisztussal azonosuló önmarcangolása.

 Jelen kötetében az erdélyi irodalmat értelmező írásait szerkesztette össze. Az manapság már tisztesség dolga, hogy magyarhoni irodalomtörténész recepciója a határokon túli írók, költők munkáival szemben halmozottan, hatványozottan jelentkezik. Különösen a „debreceni iskola”, amelyről bevezetőjében értekezik (A debreceni iskola dicsérete), foglalkozott és foglalkozik elmélyülten az erdélyi irodalom korszakaival, s írták meg – elsősorban Görömbei András – azokat a kézikönyveket, amelyek nélkül ma már nemcsak csonka, hanem béna lenne a magyar irodalomtörténet-írás.

Ködöböcz Gábor egyik legjobb Ká-nyádi-szakértőnk. Azon munkálkodik már több mint egy évtizede (könyvet is írt: Ködöböcz Gábor: Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében, 2002), hogy élő klasszikusunk ne csak irodalomtörténeti korpusz legyen, hanem mindennapjaink része, illetve médiuma. És itt, ezzel már el is érkeztünk a lényeghez. Mi egy kortárs irodalomtörténész feladata akkor, ha jelenkori alkotóval foglalkozik, ha nem egy lezárt életművet vizsgál?

Mindenekelőtt a költői létezés, sőt a költővel együtt élés misztériumát kell megteremtenie. Ködöböcz Gábort megóvja férfias jelleme a túlzott alázattól, komplexusok nélkül hatol be egy valóban monumentális  művészvilágba, mégpedig úgy, hogy a ma, a jelenkor minden imperatívuszára figyel. Nem is tehet másként, már az első tanulmányban kijelenti, hogy Kányádi „valóságtapasztalata és létérzékelése olyan poétikai beszédmódban artikulálódik, amely élet és költészet átjárhatóságát sohasem szüntette meg.” (15. o.).

Nem könnyű a feladat. Éppen Kányá-ditól származik a szállóige: a magyar nyelvterület, élettér, szálláshely Szabófalvától San Franciscóig terjed. Ha tehát el akar jutni a szakíró (és az olvasó) Kányádi Sándorhoz, ezt az irdatlan térséget kell bejárnia.

Ködöböcz vérbeli irodalomtörténész. Szembesülése az irodalomtörténet-írás eddig felhalmozott tudásanyagával éppen annyira természetes, mint amennyire nyilvánvaló a változásokkal, az újulásokkal való szembesülése; szemlélete ízig-vérig modern, anélkül, hogy ráfutna a lélektelen szövegmagyarázók vakvágányaira, ráadásul kialakított egy egyéni, korszerű szakírói nyelvezetet, amely senki máséval össze nem téveszthető. Mértékkel válogat az idegen eredetű szakszókészletből, nyelvezete mégis modern, sőt stílusújító. Nemes Nagy Ágnessel példálózik, mely példabeszéd szerint az einsteini fizika nem jöhetett volna létra a newtoni gondolatrendszer nélkül.

Olyan röntgenképolvasó, aki egyforma biztonsággal vizsgálja a világos, éles kontúros részeket és a háttér kuszább, folyondárosabb rétegeit, foltjait. Amikor például Kányádi híres portréverseit elemzi, felrajzolódik a szakíró munkája révén Illyés Gyula, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Jékely Zoltán arca, és átüt, mint a Torinói lepel vászonszövetén a vér, Wittgenstein és Heidegger fojtott izzása. A filozófia, az esztétika, az irodalomelmélet fogalomhalmazait görgeti maga előtt, amelyek mögött mindig ott van a jó gondolat, s ez a kettő együtt megvédi a tévedés, a mellébeszélés veszélyeitől. Saját módszerét, saját krédóját úgy hozza tudomásunkra, hogy Nagy Gáspár értelmezését magyarázza: „A Kányádi-misztériumot kutató vers […] úgy jut el az érvényes és élményszerű Kányádi-portréhoz, hogy eközben általánosabb létfilozófiai tanulságokkal is szolgál.” („fényből s gondból egyberostált ember-vándor” – Nagy Gáspár Kányádi-élménye) (85. old.).

Két kulcsszava van az idézett szemelvénynek: „élményszerű” és „tanulságos”. Ködöböcz olyan emelkedetten és hangulatosan értelmezi kedvenc költőjének versszöveteit, mintha csak a Kaláka együttes énekelné, ritmizálná azokat, és olyan óvatosan, rejtetten von le tanulságokat, mintha exegézist írna. És így van ez jól! Nagy Gáspár szellemét idézi és Wittgenstein híres mondatát („amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”), de a fiatalon elköltözött nagy költőbarát zseniális parafrázisát is leírja, ami leginkább érvényes Kányádi emberi és művészi felfogására: „amiről nem szabad hallgatni, arról beszélni kell”.

Ezzel eljutottunk a Kányádiról írott tíz esszétanulmány esszenciájához. Akkor is kimondani az igazat, ha nyelvünket tépik ki, akkor is, ha a törvény a legnagyobb ellenségünk, akkor is, ha már mindenki belefásult a rabságba, robotba: az írnok-költő maradjon éber, s hagyjon jelt maga után az idő falán. A Pergamentekercsekre szonettciklus olyan mintaszerű elemzését végzi el Ködöböcz, amellyel ritkán lehet találkozni a szakirodalomban. Irodalomtörténész létére szerzőtársul szegődik, szonettmagyarázatainak címet ad, felmutat minden tartalmi és formai értéket: a szereptudatot, a sorsvállalást, a versleütés fortissimóját, a magatartás- és cselekvésmodell tragikus szépségét stb., stb., és oly mértékben ragadja magával a zseniális történelmi parabola újkori alkalmazása, hogy kiváló esszészöveg születik meg a tollán. Szépirodalomról szépirodalom szól lelkesen.

Rejtélyek nyitja is a Ködöböcz-kötet. Kányádi Sándor kezdeményezte Elek apó kútjának felépítését. Három vagy négy már el is készült, legutóbb Sopronban avattunk egyet. Hatalmas gránittömb, rajta bronzöntvényből fürge gyík. Szabó Lőrinc mondotta volt, mikor megkérdezték, mi szeretne lenni, ha nem volna Szabó Lőrinc: „Gyík a napsütötte kövön.”

Milyen szép gyűrűzése és vándorlása ez a költői nyelv metaforáinak, jelbeszédeinek!

Ezt a panteisztikus boldogságot éli meg Ködöböcz, ahányszor csak irodalmunk valóban gazdag – versben világszínvonalon is megvalósuló – mezejére lép. Értelmezéseinek polifon jellegét nagymértékben az erdélyi irodalom kölcsönzi;  Szilágyi Domokos, Kovács András Ferenc, Ferenczes István életműve: róluk szól a kötet többi tanulmánya, szemléje. És a prózamesterekről, Sütő Andrásról, Csender Leventéről, Demeter Józsefről: régiekről és újakról, holtakról és elevenekről.

De egy másik polifónia is felhangzik. Két kiváló tudóstársának, Bertha Zoltánnak és Szakolczay Lajosnak az – ugyancsak erdélyi irodalmat értelmező – könyveit ismerteti (Bertha Zoltán: Erdélyiség és modernség, illetve: Szakolczay Lajos: Erdélyi ősz), így együtt van itt minden nemes és érett gondolat, amely Transsylvaniában manapság megszületett, és fedél alá került három, egymást tudásban és lelkesedésben túlszárnyaló, tudós esszéistának a tehetség, tisztesség és tudás jegyében végzett, több évtizedes munkálkodásának, gyümölcsöző töprengéseinek termése.

Nem rossz együttes, nem rossz felhozatal!

Érdemes idézni néhány megállapítást, mert az mindig izgalmas, amikor egyik tudós nyilatkozik a másikról. Ködöböcz szerint Szakolczay Lajos az Erdélyi ősz kötetét „a tudós agyával és a költő szívével formálta meg és szerkesztette egybe”.
Bertha Zoltánról is hasonló emelkedettséggel szól. Barátja és társa a tudományban kidolgozott egy „olyan sajátos, beavatásszerű beszédformát, amely hitelesen, élményszerűen és sokak számára érthetően közvetíthet a fogalmi és képes beszéd között.” (134. old.).

Mindkét kijelentés érvényes Ködöböcz Gáborra is.

* * *

Az írott és hangos médiák tették divatossá az interjú műfaját. Erdélyiekkel (Csiki László, Farkas Árpád, Ferenczes István) és a már említett két tudóstársával, Szakolczayval és Bertha Zoltánnal beszélget Ködöböcz Gábor, ezek a beszélgetések töltik ki a kötet harmadik fejezetét.

Bármelyik dialógust olvassuk, nyelvünk, nemzetünk, hazánk, kultúránk gondja és öröme bomlik ki azokból. Szó sincs siralmakról, Farkas Árpád – hűségben és helytállásban példamutató művészünk – Kosztolányira hivatkozik, és „legtermészetesebb élményének” nevezi a magyar nyelvet, Ferenczes István hazájának („A nyelv nékem a hazám”), Csiki László pedig…


Nos, az ugyancsak túl korán, viszonylag fiatalon eltávozott költőnk-írónk sokirányú körültekintése olyan súlyos, magvas tanulságokat hordoz, amelyek aktuálisak lesznek mindaddig, amíg csak egy magyar él a földön. Csiki is összekapcsolja a haza és a nyelv fogalmát („A hazánk pedig: a nyelvünk.”), de a „haza a magasban” metafora szerinte túlságosan irodalmi fogalom, végső vigasznak, ha jó. „A mai összmagyar állapotok szerint – mondja –  hazája kinek-kinek csupán egyénileg van, éppen ott ahol. Egyiknek a szülőhelyén, másiknak ott, ahol migrációja közben megállapodik. Hordozható hazánk birtokosai vagyunk világszerte. De még otthonainkban is.” (158. old.).

Nem árt, ha fennforognak ezek a gondolatok, jó, ha olyan felelős értelmiségiek, olyan jeles írástudók elevenítik fel újra és újra ezeket, akik stafétabotot tartanak a kezükben. Ködöböcz Gábor az egri főiskola tanára, folyóiratot is szerkeszt, az Agriát, így a mondializmus, a globalizáció, a meg-megújuló posztmodernkedés légkörében felnövő fiataloknak ad szilárd támpontokat az ingoványos talajon, a meg-meglóduló időben.

 
Ködöböcz Gábor: Erdélyi élmény – erdélyi gondolat. Esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk. Pandora Könyvek, 23. kötet, Líceum Kiadó, Eger, 2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében