„Io sento le cose piccole”
(Puccini)
„A kis dolgokhoz van érzékem”, hangzik Puccini krédója. Sokat emlegetett, magyarázott (néha éppenséggel félreértett vagy félremagyarázott) szerzői önjellemzés. Még érdekesebb, amit kijelentéséhez hozzáfűz: „és nem akarok mással foglalkozni, mint ezekkel a kis dolgokkal”.
Melyek ezek a kis dolgok? Ahogyan mondani szokás, az apró örömök, a hétköznapi élet kis és nagy gondjai, a kis emberi sorsok, a jelentéktelennek minősített cselekvések, gondolatok, eszmék. De az, ami az ismeretlenség homályában eltűnik, vajon mind jelentéktelen, mind kis dolog? „… s mit kis élet / Nagy álmoknak megtudhat adni, / Adja meg nektek olyan bőven, / Alig bírjátok elfogadni” – írja Ady. A nagy dolgokhoz a kis dolgok világából indulva érkezünk el? A kis dolgok milliárdjai éltetik a nagy dolgokat? Az ifjúság gyorsan szeretné lerázni magáról a kis dolgok nyomasztónak ítélt terhét, hogy teljes életét, tehetségét a nagy dolgoknak szentelje, hiszen csak azok fontosak. Egy dallamot írni kis dolognak tűnik, de ha közel megyünk a feladathoz, kiderül: ez a legnagyobb dolog a világon. A fiatal zeneszerző szimfóniákról álmodik. Új zenei nyelvezetről (csak úgy! egyből), egyéni stílusról, nagy formákról és persze nagy hatásról, sikerről. A Mount Everest megmászása a cél zenealkotásban is. A csúcsra vezető úton lehajolni egy mezei virágért (ahol még megterem), egy kis szikladarabban meglátni a belőle kirajzolódó formát és a rajta megcsillanó napfény fellobbanó tüzét kicsi dolognak számít. Persze nem minden hegymászónak. Mindig lesznek olyanok, akik valami KIS DOLOGÉRT lemondanak a csúcs meghódításáról. Mert az igazi csúcsok bennünk vannak és nem kívülünk. A külső kis dolgok felfedezése éppen saját belső világunk csúcsainak meghódításához vezetnek bennünket.
Beethoven késői stílusának Bagatelljei nagyon magas csúcsokra vezetnek. Kis művek, pár ütemesek, de Beethoven olyan érzelmi töltetet ad nekik, ami csak a zene rendkívül nagy pillanataira emlékeztet. A 20. századi zeneszerzők kis darabok sokaságával éppen e beethoveni gesztusra utalnak vissza. Az Este a székelyeknél kis zongoradarab, de a legnagyobb Bartók-művek mellé állítható. Prokofjev Péter és a farkas című zenei meséje bármely más műve hatását, szellemiségét magán hordozza. Puccini melódiái is rövidre szabott zenei gondolatokból szövődnek, de hatásukban monumentálisak. A Tosca második felvonását egy fisz-moll dallam zárja a Scarpia-motívum ismétléseinek „árnyékában”. Bárhányszor meghallom ezt a dallamot vagy felidézem emlékezetemben, véletlenül megmarad. Összesen négy ütem zene fejezi ki Tosca minden reményét: megmenti szerelme életét, szabadon élhetik tovább életüket valahol messze, távol a borzalmaktól, a kiszolgáltatottságtól. Kis dolog ez? A zeneszerző teljes lényével átéli Tosca pillanatnyi érzelmi, gondolati világát és ezt egyetlen párhangnyi dallamban ki is tudja maradéktalanul fejezni. Kell-e ennél több? Ki kellett volna ezt fejtenie egy szimfónia-tételben? Meg kellett volna mutatnia a dallam ezernyi más arculatát is az úgynevezett motivikus munka keretében? Bele kellett volna helyeznie egy megújított nagy szonátaforma keretébe és fel kellett volna díszítenie vadonatúj harmóniákkal, kontrapunktok tömkelegével? Akkor a „kis” dallam „nagy” lett volna? Lehet! De ott, ahol ez a dallam megszólal, szíven üti a hallgatót. Ez a titka rendkívüli hatásának. És ez a titka Puccini zenéjének általában is. Nagy műveiben minden ott és akkor hangzik fel, amikor ezt a művészi kifejezés megkívánja. És csak annyi szólal meg, amennyi a jellemzéshez okvetlenül szükséges. Íme elszóltam magamat: „nagy műveire” utaltam. Be helytelenül is használjuk a szavakat. Mindig a NAGY jut először eszünkbe. NAGY és KICSI – ebből a szemszögből nézzük a világot. Minduntalan NAGY zeneszerzőket emlegetünk. A nagy dolgokban hiszünk, és sohasem a kis dolgokban. A baj ott van, hogy minden pillanatban felmerül a kérdés: MI A NAGY ÉS MI A KICSI? A fizikai világban könnyű a megkülönböztetés. A művészetben már sokkal nehezebb. Az életben sokszor teljesen lehetetlen egyértelmű választ adni. Szeretni kell a „kis dolgokat”, és akkor emberivé, Élővé, NAGGYÁ változnak. Be kár, hogy ezt csak öregedő fejjel értjük meg igazán.