"rohan Rodostó sok bús száműzöttje"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 19. (585.) SZÁM — OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Emese
Rodostó, 1760. okt. 4.
Szakács István Péter
„A lélek ragasztószere”
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
Mikes szól
JUHÁSZ GYULA
Mikes
KÁNYÁDI SÁNDOR
Öreg iskola ünnepére
Lászlóffy Aladár
Video ergo sum
Páll Lajos
Versei
Bogdán László
Claudia, Fulvia, Lesbia és Ahab
Sigmond István
Molekulák 13. - A modell
KOZMA ÁGNES
Versei
KÓSA BÍBORKA
Blog/irodalom – a 21. század nagy (torz)szülöttje - Öt kérdés az új létformához
Hajós János
Bagatellianus székfoglaló beszédei
Szőcs István
Utánlövések I.
Fried István
„A szellem sohasem lehet vak” (Szántó György idézése)
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Erdély „unifikációja” – másképp
Szántai János
Jancsó 90
Szakolczay Lajos
A szerelem gyönyöre és korbácsütései
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - Vátesz – hit
Hírek
 
Páll Lajos
Versei
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 19. (585.) SZÁM — OKTÓBER 10.

Gyóni Géza idézése
       Kelemen Imre emlékére

Tőlem jobbra a második sorban
ujjait fújja a tiszteletes úr,
a csípős ködben arcunk kékreváltan
két szomszédja mormolt, új verset tanul.

„Cézár, küldd a vad Pretoriánust,”
ismétlik s már azt hiszik, maguk szava,
mivel mégegyszer kikérik a jusst,
azokért, kiket idevert a haza.

S a folytatást, hogy „Cézár, nem megyek”,
csak gondolják s a távoli hegyek
Dunához jönnek néma Dobrudzsából.

A kórósorok meg nem rezdülnek,
az őr a tűzre újabb csövet vet,
Gyóni szelleme kihűl vagy fellángol.


A taps
   „Igéző vész fuvalma jár”
                        Baudelaire

A taps öröme oly hízelgő macska,
nem tudni, hol s meddig ül nyugton,
aztán nyújtózik mindentudón
s halászni jár tündértavakra.

Hol szikrázik, hol hull fényes szőre,
zöld szeme fölizzik, míg veled
etetik, ő dorombol s nevet,
örök éhes s vágyik földi többre.

Ó, ha magányod nyugtalanít,
kényes lénye szabad s azért hagy itt,
mert sanda napod leáldozott,

s nem tehettek ellene már semmit
hisz hunyorogva élt s távozott,
mert övé volt, mit karma közt elvitt.


Könyörgés a trópusokhoz
                       „A lelkem tartamát
                       előadni merészkedem”
                                        Petőfi Sándor

Ó, trópusok, ó, trópusok…
                              kiket énekszó hordoz,
kántordallam hív tévedéseit
fogadjátok hittel magatokhoz,
e kórus bírja, úgy sem robban szét,
hisz nótája annyi hajlást visz s hoz,
hogy falcsul kezdett szálas énekét
nem kéri számon senki sem
örül, hogy ezzel véget ért
mi nem halkult az igyekezeten.
Ó, trópusok, becsültek mind a négyen
a felejtés suszteráját járva
cúgos cipőt hordani nem szégyen,
bár mást viselne ingyen az árva
de ezt fújja s így, hogy nyakán az ér
dagad s a füle talpig zárva,
míg elönt titeket e laza
lengő dallamok bölcs halmazata.
Sába asszonya
     „A tengernek, szigeteknek királyai
      ajándékot hoznak.” CLXXII zsoltár

Sosem láttam, de hogy itt volt, tudom,
földig ért ruhája, díszes, aranyozott,
ott bolyongott homokverte úton
és nem jelezte árny, amerre távozott.

A csoda volt, arc-kreolpírját
tudásvágy törte át ezerféleképpen,
most mért tagadja, aki vele járt,
mert múlásával nem illan a szégyen?

Hisz ő volt az örök titokzatos,
kire ha vársz, annyi kincset hordoz
a cseréért, mivel áltatja magát,

hogy bölccsé tesz áldozatra készen,
de csak körzöl még egy tévedésen
vele, szelencéje véglegesen bezárt.


Esik, esik
Nagy kezeslábas kúszik valahonnan,
benne remeg az erdő s a rét,
az ősz jele, mi csontjaimban itt van,
most dühöngve hasogatna szét.

Már hány hete, hogy játszik velünk Medárd,
sziszeg a nád az eső alatt,
néha rázendít fenn a mennyei bárd,
így mond a pillanat igazat,

hogy hosszú nyomorult életed ránghat
Galváni békája mit az alázat
nem old, nem könnyít azért sem, nem!

Vad kísérlet ez, mihez használnak,
s ha érdem így a virágos utálat
hályogtakarója szememen.


Közös ágyak
„Már csak négyen alusznak egy ágyban”
                                      ismeretlen költő

Mióta az eszemet tudom,
kísért a tömegszálló, hol a hátad
más könyöke fűzi át, s az utálat
használt gyufaszálként ajkamon.

Hogy álmában is egy szóra fordul
a kárhozott sereg s ha fel is nyög,
mint eke után átfordult göröngy,
már nem rángatózik botorul.

Pedig gyermekkorom kihúzott ágya
még tágas rét volt, vagy elringó bárka,
társak a kuncogó testvéreim.

Mióta lett kín feküdni a priccsen,
vaságyon, padon, minek háta nincsen,
majd várni, hogy peregjen a film.
Torkok, üregek
             „Azért menekül az élettől,
              mert behatol a valóságba”
                                      Henri Moore

Sorsom ez maradt, tovább is nyelni,
mert torokkal így megáldaték
s ki nem teszi, holtában is vét
hisz a világ étekkel teli.

Lábam nem bír elmenekülni
a bokályos fejedelmi háztól,
belátja, ki innen kilábol
festve már, de nem lesz földöntúli.

Ha felmentés jönne bár egy napra,
kerülném, ki maszlag-részem adja
csak ülnék a pocsolyák felett

a padon, mint Henri Moore királya
a parton csupa üreggé válva
kit nem kínoz az emlékezet.


Az emlékezet
Bizony, ennyi lett az emlékezet,
szétfolyt írás, hiányos ékezet,
hírnök volt, de mire megérkezett
a királylányra más vetett szemet.
Most szaladgál át a termeken,
oda a kérkedő fejedelem,
elvesz a zsivalyban az egyetlen,
ki rászólna, hogy ez így idétlen,
hogy már másnap kimondták a titkát,
szánalmas hálótitkán nem lát át,
a pont, a vessző itt nem lehet gát,
a vélt mezőn más űzi agarát,
ki egyszer végigélte és mégis
folytatja, mert a csodákban még hisz,
bár buborékerejét veszíti sok víz,
így emlékezek én is, csak azért is.


A hídon
                         „Hogy rém e hely”
                                        Mallarmé

Most rút, de eleven, milyen volt –
                                           nem tudom,
úgy tépte szét az emlékezet keze,
mint margarétát egy lány ujja a hídon,
hogy végső szirmát bosszúsan leejtse,

nem nézvén utána, s az eltáncoló virág,
mint rossz hírt hozó, régi lefejeztetett,
de szalad a víz s a habok viszik, hozzák
jó felejtőnek a nagy jelenetet.

Hányszor láttam, hogy csokrot,
                                        koszorút hozott
ugyanígy, kedvvel táncoltatott rongyot,
e híd a tanú, hogy pártatlan a patak.

Mért háborogsz, szív, a megvetés hiába,
hogy volt virágkód válaszod ki nem állta,
gondolj a sziromra, mi fénylőn fennakad.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében