Nem volt kimondottan velőtrázó, s elég késő este lévén, kevesen jártak az utcán, de azért mindenki megtorpant egy pillanatra. A két rendőr abbahagyta a csevegést, s lemerevedett az egyik eresz alatt. Sikoltottak, nem? De. Onnan, nem? De. Egy ideig döbbenten nézték egymást, közlekedési rendőrök lévén, a szabálysértők leleplezése okán haladtak suttyanva a fal mellett, a házakból az utcára zuhanó sikoltozások ügye nem tartozott a közlekedési szakterület szférájához, és mégis ezúttal a rendőr küszködött bennük a civillel, senki sem mondta meg nekik, hogy ilyenkor mi a teendő. Ez is szabálysértés, nem? De. Vajon hány decibel volt? Micsoda? Decibel. Hallja, maga jól van? A tizedes néha kapott egy-egy szabadnapot, olyankor a család körülülte a konyhaasztalt, s tátott szájjal hallgatták, hogy bizony városon nem béget semmi, nincs kolompszó, nyerítés, szénaillat és búzakalász, némák a madarak, cement van, csak cement mindenütt. És az árnyékok, az árnyékok sötétebbek, mint idehaza, aztán azokban kell halkan surranni ide-oda, hogy a szabálysértők elé pattanjon az ember. És nincs hajnalhasadás, vagy lehet, hogy van, de a tömbházaktól látni nem lehet. Semmi sincs, semmi sem. Hős vagy, ragyogott az anya, a falu hőse, bizony. Na, figyeljen! Az őrmester a jelenből dörmögött elő. Én felmegyek, maga beáll a kapuba, ha jelt adok, felrohan, érti, nem?!
A bejárati ajtó nyitva volt, a rendőr a gumibotját kardként előrenyújtva, lábujjhegyen tipegett a roszszat sejtető, nagyon nagy csendben az egyik ajtó alól kiszűrődő fény felé. Az ajtónál megtorpant, egy ideig hallgatta a belülről jövő, igen különös zajokat, amelyeket képtelen volt azonosítani, de meglehetősen gyanúsnak tartotta. Sajnálta, hogy a tizedest a kapunál hagyta, igen veszélyesnek érezte egyedül megküzdeni a várhatóan bonyolult feladattal. Vett néhány mély lélegzetet, és kinyitotta az ajtót. A szobában egy öregasszony és egy öregember ült egymással szemközt. Tábláztak. Maguk sikoltoztak? Ide hallgasson, mondta az öregasszony, figyelje meg ezt a vérszopó mészárost, ezt a lelketlen hüllőt, kasztrált hóhér, nem egyéb. Vámpír! Az! Tizenhétszer egymásután vert agyon, tizenhétszer! Fel tudja fogni? Egymásután. Peregtek a dobókockák, az öregember háromszor dobott dupla hatost. Látja? Látja? Inkvizíció, az kellene ide. Kerékbetörés, igen. Skalpolás, kannibáloknak uzsonnára! Igen. Na, tessék, megint nyert. Mindjárt visítok, mindjárt visítok! Nem szabályos, mondta a rendőr szigorúan, és nem célszerű, és ismét megszegni tetszene a csendrendelet 12-es cikkelyének negyedik bekezdésében foglaltakat, miszerint este tíz óra után egy bizonyos decibelt meghaladó zaj kibocsátása törvényszegésnek, azaz csendháborításnak minősül. Tessék lenyugodni, kérem szépen. A fürdőszobát használhatom? Természetesen, mondta az öregasszony, a folyosó végén, jobbra a második ajtó.
A fürdőszobaajtót becsukta maga mögött, a kulcsot megfordította a zárban, s amikor egy lépésnyire megközelítette a vécékagylót, meglátta a furcsán fekvő hullát a fürdőkád színes vizében. A feje a vízben volt, a bal lába kicsüngött a kádból, a bal keze a magasba merevedett, mintha utolsó erejével segítségért próbált volna nyúlkálni. A tizedes arra riadt fel a kapu alatt, hogy az őrmester odafönt irtózatosan ordít, még soha nem látott meztelen hullát, s a bezárt ajtót sem tudta kinyitni. Behunyta a szemét és üvöltött. A küzdelem eldőlt, nyert benne a civil. A tizedes lábbal rúgta be a fürdőszobaajtót, s falusi gyerek lévén, őt még jobban megdöbbentette a női hulla látványa, gyilkosok! gyilkosok!, mondta fakón, alig tudott levegőt venni. Valahogy kitántorogtak a szobába, az öregek mosolyogtak. Bábu, mondta az öregasszony. Műanyag! A férjem festő, s hogy nem tudunk modellt fizetni, a báburól festi az aktokat. Néha lemossa róla a véletlenül ráragadt festéket, ennyi. Bábu, mondta az őrmester meredten. Van bábu, kérdezte a tizedes. Van, mondta az őrmester. Csak nincs mindenkinek. S maga mit csinált ott vele? Én, semmit, toalettre mentem. Hová? Toalettre. Ja, az a pisálda? Az, a pottyantó, klotyó, ilyesmi.
Elköszöntek. Aztán tovább haladtak suttyanva a fal mellett. Az öregek visszaültek táblázni. A becsukott fürdőszobaajtó alól, alig látható csermelyként, mélypiros vér szivárgott ki az előszoba parkettjére.
2011.
