Blog/irodalom – lehet-e összetett szó?” – kérdezi Szamárfül a Blogtéren,1 miközben egy alakulóban levő blogantológia lehetőségeit vizsgálgatja. A tipikusan blogos „/” karakterrel elegánsan megkerüli, hogy állást foglaljon a szóösszetétel mellett vagy ellen. Tagadhatatlan, hogy a blogpötyögés tipikusan 21. századi elfoglaltság, ahogy az is, hogy a végtermék betűkből, szavakból áll és csak olyan területeket érint, amelyek valaha valamilyen irodalmi formának minősültek. Ha azonban a blognak mint az irodalom mai létformájának a mibenlétére kérdezünk rá, nem valószínű, hogy egyértelmű választ tudunk adni. De miért is keresnénk választ? A posztmodernre általában nem az jellemző, hogy meghatározza a mit-miért-hogyant, sokkal inkább az, hogy megsokszorozza a kezdeti kérdőjelek számát. Ezért intézek a következőkben öt kérdést ehhez a feltételes módú irodalmi szférához válaszadási szándék nélkül. Mert a blogműfaj éppen ellentmondásosságában 21. századi, az ellentmondásra pedig csak rákérdezni lehet, válaszolni nem.
1. Ki az az én? (A jól felismerhető hang kérdése)
Ha kopogás után megkérdezzük, ki az, és azt az egyszerű választ kapjuk, hogy én, dühösen visszakérdezünk: „Ki az az én?” Mert hogy van ott valaki, az nem kérdéses, ahogy az sem, hogy ő énnek nevezi magát. Ezzel a kérdéssel sürgetjük, hogy felfedjen egy olyan identitást, amely számunkra is behatárolja őt.
Ha a blogról mint nyilvános naplóról beszélünk, nem kérdéses, hogy énje a napló énjéhez hasonlóan többé-kevésbé azonos a szerzőjével. Többé-kevésbé, hiszen a nyilvános napló fogalma oximoron: a napló ugyanis definíció szerint személyes és titkos, ezzel szemben a blog ki van szolgáltatva a nyilvánosságnak. Ha tehát a napló szerzője arra törekszik, hogy egészen kitárulkozzon, a blognál ez nem ilyen egyszerű: akaratlanul is torzít a képen, hogy közelebb kerüljön ahhoz, akinek önmagát látni szeretné. A blog énjének nem lehet túl sok szépséghibája, ha már ekkora tömeg előtt kell vetkőznie. A szerzőnek pedig fokozottan nehéz dolga van: terítékre teszi azokat a sorokat, amelyekben minden a sajátja: a történet maga, az, ahogy elmondja, és az is, akiről szól.
A teljes személyességgel és azzal, hogy ezt a hármas azonosságot (szerző-elbeszélő-szereplő) alapértelmezettnek tekintjük, együtt jár a játék lehetősége is. Az egyik blogger így beszél saját bloghangjáról: „Mannácska egy szerep. Egy alteregó alteregója. Néha azonban meglátni az álarc mögött az embert.”2 Úgy tűnik azonban, annak, aki olvas, fontos lenne tudni, mennyire van köze a valósághoz annak, amit olvasnak. Hosszú találgatások indulhatnak el a kommentekben: ostoba vagy csak játssza az ostobát? Tényleg így gondolja, vagy csak elsiklottunk valahol a szarkazmus fölött? Válasz persze soha nem érkezik, ahogy a kopogtatás után sem. Vagy kockáztatunk és kinyitjuk az ajtót, vagy sosem tudjuk meg, ki az az én.
2. Mikor van készen? (Az azonnali recepció és az interaktivitás kérdése)
A blogbejegyzések többségére perceken, legkésőbb órákon belül érkezik reakció: kérdés, hasonló élmény elbeszélése, pozitív és negatív kritika, régi író-olvasó viszonyt fitogtató bizalmas megjegyzés. A kommentek sora a lehető legheterogénebb megnyilvánulásokból áll össze, és sajátos szereppel bír: azonnal megrajzolja a bejegyzés holdudvarát, amelybe beletartoznak azok, akik egy ilyen bejegyzést elolvasnak és a mód, ahogyan reagálnak rá.
Nem egyszer forul elő, hogy régebbi bejegyzést olvasva valamelyik komment nem érthető, mert olyasmire vonatkozik a szövegben, amit azóta már megváltoztattak. Ha valaki arra hívja fel a blogger figyelmét, hogy mondatából hiányzik egy ige, kommentje azonnal értelmét veszti, mihelyt a címzett megszünteti az igehiányt. Előfordul, hogy hiába keressük a szövegben azt a durva megjegyzést, amelyre az egyik kommentelő utalt, mert már eltávolították a szövegből.
A blogbejegyzés szövege tehát folyton alakulóban van, a kommentek alapján folyamatosan formálódik. Ráadásul állandóan növekszik az említett holdudvar is, amelyben a kommentelők a szerzőhöz szólnak vagy a bejegyzésben megjelölt témához vagy a bejegyzés szereplőjéhez. A legtöbb esetben a blogger sem állja meg, hogy ő maga is ne reagáljon a kommentekre: egyetértsen, finomítson és mentse magát, ha szükséges. Mindezt tekintetbe véve nem állíthatjuk, hogy az utólagos javítások, törlések, bővítések, amelyek a pillanatnyi szövegállapoton nem észrevehetőek, nem részei a bejegyzésnek. De ha a kommentek során alakul némiképp a blogger véleménye, kiegészíti az eredeti szöveget, akkor valamilyen értelemben a holdudvar is a blog része. Az pedig még akkor is folytatható, ha a blogger már abbahagyta a virtuális naplóírást. A blogbejegyzés nem független az utólagos módosításoktól, de tekinthetjük-e részének azokat a kommenteket is, ameyeket a szerző maga talán soha nem olvasott? Mikor van készen egy blogbejegyzés?
3. Hamisítvány-e a blogantológia? (Az internetes médiumhoz kötöttség kérdése)
Online regény, ez ismerős. Hiszen ezzel kezdődött a század: az Origo regénypályázatával és Jake Smiles-szal, aki az 1link „szerzője”, elbeszélője és szereplője egyben, akárcsak a blogok énjei. Aztán blogregényként emlegetik Bene Viki Eszterláncát, amely egy „páratlan anya” feljegyzéseiből áll és ezzel szintén a blogműfajt idézi. A blogantológia, amelynek ötletét 2006-ban a Habostorta és a Líra vetette fel, azonban egészen más értelemben lett volna blogkönyv, mint a fent említettek. Az alapelképzelés szerint az egyik népszerű blogszolgáltató (B13) tartalmai közül online szavazással döntenék el, mely szerzők bejegyzései érdemlik meg, hogy nyomtatásban is publikálják őket.
Az antológia kezdeményezésével kapcsolatban a kérdés egyértelmű és azonnali: blog marad-e a blog akkor is, ha megfosztjuk internetes jellegétől, vagy csak vala-miféle papíron rögzített, mesterségesen korlátozott állapotkép? Meghamisítja-e a nyomdafesték magát a bejegyzést, ha kommentek nélkül közli azt, olvasóit pedig elzárja a „továbblinkelés” lehetőségétől?
4. Milyen a jó blog?
(A blog-kánon kérdése)
A kérdéses blogantológia végül nem született meg, vagy minden internetes visszhang nélkül született, amit nem tehetett volna meg. ismervén a rosszmájú ellenzéki bloggereket, akik már a hírre is így reagáltak: „ha netán minden írása szar is, akkor is irodalomtörténeti unikum lészen majd.”3
A megjegyzés kapcsán adja magát a kérdés: mitől szar egy blogbejegyzés? És értelemszerűen, az ennél jóval fontosabb kérdés: mit lehet tenni, hogy inkább jó legyen? A blogantológiával kapcsolatban olyan kifejezések bukkannak fel, mint a „hulladékblog4”, „tragikus színvonal5”, az egyik megvádolt szerző pedig válaszul azzal érvel, hogy a szövegek között „szakmai zsűri”6 válogat. Ezek szerint kell lennie egy mércének, amelynek alapján eldönthető, mitől jó egy blog, melyek azok a témák, amelyről érdemes blogot vezetni, illetve milyen a szakmailag kifogástalan, akár a papír-irodalomba is beiktatható bejegyzés.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nehéz megtalálni azokat az ismérveket, amelyek alapján kanonizálhatnánk egy-egy blogbejegyzést. A helyesírás és szövegfelépítés dogmáinak egyértelműen nem híve a bloggerek egy jelentős része, témák tekintetében pedig ugyancsak sokszínűnek mondható a blogoszféra. A tájékozottság, forrásellenőrzés éppúgy nem szempont, mint az önálló alkotás és átemelt vendégszöveg különbségei. Szakmai zsűri alatt pedig ugyanúgy érthetünk akadémikusokat, mint újságírókat vagy olyan laikusokat, akik évek óta blogot írnak.
A kánonképzés másik fontos eleme a nézettségi/olvasottsági mutató: népszerű bloggernek számít, akit sokan olvasnak és sokan kommentálnak. A közönség azonban maga is elismerheti: semmi sem garantálja, hogy az ember előbb jut el egy neki tetsző bloghoz, mint egy határozottan ellenszenveshez. A kommenteknél pedig ugyanez a helyzet: ha egy bejegyzést botrányosnak, felháborítóan ostobának találunk, arra legalább akkora eséllyel reagálunk, mint egy olyan szövegre, amellyel azonosulni tudunk. Jó példa erre a napokon belül 96 kommenttel jutalmazott írás, amelyben egy magát tizennyolc éves lányként bemutató blogger a szüzességét árverezi.7
A kommentekben megjelenő kritika ugyanakkor nagyon ritkán szól magáról az írásról, legtöbbször annak alapján döntünk, hogy a bloggerről kialakult kép mennyire rokonszenves számunkra.
A blogok minősítésénel tehát nem követhetjük az irodalomban megszokott gyakorlatot, kérdéses tehát, hogy szó lehet-e egyáltalán kánonról a blogok esetében vagy csupán recepcióról, naiv kritikáról van szó, azaz a blogolvasásban nincs más, csak ízlések és pofonok.
5. Ki kivel és ki ellen? (A magányos közösségiség kérdése)
A naplóírás önmagában magányos elfoglaltság. Ha azonban az ember a nyilvánosság elé tárja legszemélyesebb gondolatait, emlékeit, érzéseit – és nem utolsósorban – véleményét, akkor olvasni kezdik, párbeszédet kezdeményeznek vele, és rövid időn belül olyan virtuális baráti körre tesz szert, amelynek tagjai abban az illúzióban élnek, hogy jól ismerik őt.
Mesterségesen generálódnak közösségek egyes blogoldalakon, ahol a szerzők előszeretettel olvassák egymást, napjaikat egymás új blogbejegyzéseit figyelve töltik, kommentsorozataikban fórumokat alakítanak ki, majd olyan erős csoportszolidaritás alakul ki a fényképes profilok között, amely a hús-vér emberi barátságokat is megszégyenítené. A szolidaritást persze mi más erősítené jobban, mint a konkurrens klikk kibeszélése? A blogantológia számára kiszemelt szöveganyagot a B13 szolgáltatja, amire felhördülnek olyan népszerű és magukat színvonalasabbnak tartó oldalak, mint a Blogtér és a Freeblog. A szavazásban előkelő helyen álló blogokat negatívan minősítik,8 a konkurrens bloggereket pedig hasonló módon becézgetik, a „nézettségfüggőtől” a „ringyóig” mindenre akad példa. Szerencsére a pellengérre állítottak sincsenek egyedül, hiszen a B13-as közösség tagjai éppúgy képesek a támadásra és a védekezésre, mint ellenfeleik. És az elmés szóváltások a végtelenségig tarthatnak, mert az identitásban éppúgy benne van a kivel, mint a ki ellen.
A kérdés azonban itt sem elhanyagolható: azzal, hogy az ember blogot szeretne írni, ezért regisztrál egy oldalon, okvetlenül azonosítania kell magát egy közösség tagjaként és több más közösséggel szemben állva? A magányos blogírás közben tényleg elkerülhetetlen a közösségi élet? Aki olvastatni akarja írásait, annak előbb el kell helyeznie magát, meg kell határoznia identitását a virtuális irodalmi életben és ennek szociális hálójában, vagy el lehet ezt kerülni? És ha lehet, érdemes-e vagy ez a közösségi jelleg is a blog-létforma része?
A hatodik kérdés az lehetne, hogy hol van a blogírás-blogolvasás vége. Mert a bejegyzés alatti komment egy másik bejegyzéshez visz el, egy szerzőhöz, aki egy teljes útinaplót írt, ahová bemásolt egy linket, amely egy másik bloghoz vezet, amit az adott ország lakója írt, aki a politika iránt érdeklődik, így blogja egy bujtogató blogjához vezet, ahonnan eljutunk egy misszionárius prédikátor beszédeihez, akiről valaki írt egy haikut egy másik oldalon. És így szeljük át egymás után több százszor a világhálót, linkről linkre ugrálva, álláspontokat, témákat, kultúrákat és nyelveket váltogatva, míg már semmi közös nincs az egészben azon kívül, hogy minden szöveg íródik és olvasódik.
Hogy mi mindennek kell eleget tennie a blogoszférának ahhoz, hogy végre törölhesse a „/”-t és irodalmi létformának nevezhesse magát, azt nem tudnám megmondani. A 21. század (torz)szülöttje elért azonban valamit, amitől megélhető a posztmodern: az írás-olvasás akadálymentes végtelenítését.
Jegyzetek
1Szamárfül: Blog/irodalom – lehet-e összetett szó? http://szamarful.blogter.hu/46570/blogirodalom_-_lehet-e_osszetett_szo, bejegyzés időpontja: 2006-05-10, 19:47:57.
2Marianna: A névtelenség álneve, avagy naaagy önleleplezésem? http://mennyeimanna.blogter.hu/89278/a_nevtelenseg_alneve_avagy_naaagy_onleleplezesem, bejegyzés időpontja: 2006-10-23, 21:19.
3Szamárfül: Blog/irodalom – lehet-e összetett szó? http://szamarful.blogter.hu/46570/blogirodalom_-_lehet-e_osszetett_szo, bejegyzés időpontja: 2006-05-10, 19:47:57.
4„A B13 talán az egyetlen magyar blogszolgáltató, amin csak hulladékblogok vannak…”, Kétéltű kommentje http://mefi.be/muti/661/blog-antologia/, bejegyzés időpontja: 2006-04-05, 18:03:04.
5„Én is belenéztem pár blogoldalba, mielőtt itt regisztráltam, és azt kell mondjam, a színvonal sok helyen egyszerűen tragikus.”, András kommentje http://szamarful.blogter.hu/46570/blogirodalom_-_lehet-e_osszetett_szo, bejegyzés időpontja: 2006-05-12, 11:03:18.
6„Egyébiránt, szakmai zsűri válogatja az írásokat, tehát nem mi akarunk bekerülni a könyvbe, hanem a kiadó kereste meg a habostorta által üzemeltetett blog-oldalt.”, Seherezad kommentje http://szamarful.blogter.hu/46570/blogirodalom_-_lehet-e_osszetett_szo bejegyzés időpontja: 2006-05-11, 20:47:39.
7Szirenke18: Odaadom valakinek a szüzességem! http://szerenke18.b13.hu/ index.php?f=7&s=2&blogid=233&bm=1379&page=7, bejegyzés ideje: 2005-09- 19, 00:31
8„A vicces sótlan(ennél még én is flegmább vagyok.), a kocsma érthetetlen, a ringyó meg idegesítően ostoba.... Ilyenkor örülök hogy blogteres vagyok!”, Marianna kommentje http://szamarful.blogter.hu/46570/ blogirodalom_-_lehet-e_osszetett_szo, bejegyzés időpontja: 2006-05-11, 12:13:15
