(I.szék)
Itt ülök,
ahol semmi sincs.
Részesedem
a hely szelleméből.
Semmisülök
lelkesen,
tanulok élni.
Ahogy tudni fogok
majd túlnan.
A papíron túl,
vagyis a parapírban.
(II.szék)
Telehold van,
teljesen üres.
Mondják, hogy egy történet
hajózik vele az égen.
Azé, aki nézi.
(Követem én is,
mint egy szappanoperát.)
Hullámot kavar,
éveket szitál.
Megteríti
a hallgatás asztalát.
(III.szék)
Ami bonyolult:
személyes.
A költők s a hentesek
húsnak is hívják.
Lévén, hogy vágja a nadrág,
alkalmazni kell szövetet,
szabásmintát.
Ami személyes, kétes.
Begóniát és kozmogóniát ápol.
Álmokat kerít el,
rózsákat és gondolatokat
keresztez. Lengőhíd
lakója, bennszülött.
(IV.szék)
A szenvedély egy kisiklott
vonatban lakik.
Én költöztettem oda,
amikor még száguldó
otthonra vágyott.
Most már láthatja,
nem ő az egyetlen,
aki kékesen szuszog.
Most megtapasztalhatja
a különbséget,
a pókfonálon táncoló különbséget,
áldozat és túlélő között.
(V.szék)
Ma semmi sem önmaga.
A villamos hangja,
akár a betörőé,
ha munkája gyümölcseit élvezi.
A fékpofák
a lelkifurdalás igéjét hirdetik.
A füstkarikákon
göröngyökben lakozó anyai szavak
siklanak át.
Ez a korai kávé: kései tükör.
(VI.szék)
Ami megtörtént,
megtörtént.
Ezzel is kevesebb.
Az elfogyó pudinghold
egyre édesebb.
Legyek civódnak rajta,
tizenkét kőműves.
Közöttük magamat
föl se ismerem.
Fekete kalapban érkezik
hitvesem.
(VII.szék)
Egyre kevesebb esélye annak,
hogy 7 éves lehessek.
A minap egy kivételes
pillanatnak köszönhetően
sikerült újra 21 évesnek lennem,
de csak percekig tartott az egész.
A szokásos hullám nekivetett
a frissen meszelt sziklafalnak.
Az időutazók, akár a kalózok,
korán halnak.
(VIII.szék)
Az almaízben (is) fellépő közömbösség
hazamegy. Nincs benne semmi
fantasztikum, tompa szarvakat visel.
Templomban járt s most alászáll,
oda, ahonnan vétetett.
Patáit ajkamba törli,
hazamegy.
(IX.szék)
Gondolkodom, te-
hát bizonytalan minden.
Erre sem esküszöm,
mért hinnék bármi másban?
Pillangókisasszonyokkal,
szárnyas pillanatokkal élek
érdekházasságban.
Tele van a hamuzóm
jelképekkel és kalandokkal.
Újrasodorható dohánnyal.
(X.szék)
Az ember szívnek mit nevez?
Ez a homokrajz a vérbe hogy kerül?
Hol van a szentség,
az őrület kezese,
aki a tenger ráncait kisimítja?
Ez a cápáknak prédikáló búvár
kinek dolgozik! Ki viszi haza?
Lehet-e a képtelenség
bárkinek otthona?
(XI.szék)
A papíron parázsló szerelem
nem gyanús?
Az üresen fehérlő mezőben
mit keres?
Helyére, nyílván, nem talál.
Boldogul hát, ahol nem lehet.
(XII.szék)
Ezt a percet elteszem
emlékbe. Homok formájában,
hogy valami súlya is legyen. Majd
feltöltök vele egy másikat, ha kell.
(Amiben már homok sincs.)
Felszórok vele egy másik,
tán mostohább időt?)
vakítón táguló sivatagot,
amiben már a porszem is: hiány –
Homokot szór és gyűjtöget
az egyszemélyes karaván.
(Szószék avagy a hallgatás asztala)
Kalandor vagyok,
kerge kalandor.
Nem félek semmitől,
csak a kalandtól.
Ahova nem jutok el,
ott szoktam élni.
A többit a felejtés
bárkinek elmeséli.
