1. Gyöngy! Hajában
gyöngy...
Utólag bevallhatom, Varga P. kalevalás könyvéből leginkább az a két gyöngy-fényű anekdota bűvölt el, melyeknél ragyogóbbat Mikszáth sem találhatott volna ki.
Vikár Béla, a legigazibb Kalevala-fordító, az első világháború alatt, mint afféle jótét lélek, Vöröskereszt-aktivistaként forgolódott-sürgölődött, fájdalmakat enyhítendő, panaszokat hallgatandó. Értesítik egy tábori kórházból, van ott egy sebesült orosz hadifogoly, hónapok óta szenved, s még oroszul sem tud, csak hallgat, nyilvántartásba sem vehetik. Vikár leutazik, szól a sebesülthöz finn, vót, vepsze, udmurt, mordvin nyelveken, még tatárul is, de az csak néz üres tekintettel maga elé. Vikár végül mingrél nyelven szólal meg. A beteg arca felragyog, boldog mosollyal megszólal: „Végre meghaltam és akkor Te vagy az angyal, aki a mennyországban anyanyelvemen fogad!” … és elérzékenyülve simogatták egymás kezét; Vikár mint angyal, és a grúziai sebesült mint üdvözült személy!
Másik: Vikár mint vöröskeresztes küldött, X. községbe táviratot meneszt: A déli vonattal érkezem, Vikár. Mikor leszáll az állomáson, csodálkozva látja, hogy templomi zászlókkal felvonult népség, fehér köntösös éneklő kislányok fogadják virágokkal. Ám az arcokra hamar kiült a csalódás: ők ugyanis a távirat alapján a pápai vikár-iust várták! Vikár Béla azonban hamar megvigasztalta őket: Én, ha nem is pápai, de valóban Vikár vagyok, s akár vikárius is lehetnék; és apostoli jellegem is van, mert az apósomtól jövök, és így érkezésem apostoli… Ne szomorkodjunk tehát, bizonyára ti is éhesek vagytok, üljünk hát le gyorsan az asztalhoz, amellyel a nuncius őkegyelmességét vártátok!... És lőn…
2. Finn- és önháló
Először meglepődtem: hogy-hogy Varga P., aki annyira tájékozott, mégsem említi sem Kodolányi Jánost, sem Karácsonyi Sándort, amikor finn-magyar testvériesülésről ejt szót, a második háború idején ideológiai összefüggésekben; holott előbbi két könyvet is írt éppen akkor a finnekről, ilyen vonatkozásokkal, utóbbi pedig, a Magyar Észjárás szerzője is mondá: Kicsiny húgunk van nékünk!?
Valószínűleg még mindég létezik egy névjegyzék, amelyre az egykori német nemzeti szocialista Volksbund fekete pöttyöket ejtett, például az említetteken kívül Féja Géza, Várkonyi Nándor, stb.-k nevei mellé, s ezt „egyesek” még évtizedekig tekintetbe vették! Mint a Volksbund fő eszmei ellenfeleit! Például, a hetvenes évek elején levelet írtam E. Fehér Pálnak, aki a legvörösebb volt, Somogyváry Gyuláról; hogy-hogy? … válaszolt ingerülten; ő magyar fasiszta volt a javából!... Hozzátehette volna: annak ellenére, hogy a parlament egy ülésén egyedül szavazott a zsidótörvény ellen, hogy a német megszállás alatt titkos rádióadót működtetett, hogy el is vitték aztán Mauthausenbe; de a „felszabadulás” után a közléstől eltiltották, aztán internálták, máig sem tudjuk pontosan, hol és hogyan pusztult el. Ő különösen veszélyesnek számított, mert a családja németből lett magyar (A Rajna ködbe vész). Ha rágondolok, a migrén mindig a balhalántékomig hasít.
Visszatérve a Kalevalánkhoz… Nem-rég említettem volt, hogyan ismerkedtem meg a háború utolsó előtti telén Viljo Tervonen finn nyelvtudóssal, akkor még nem professzor, csak lektor volt; inkább egy olasz autóverenyzőhöz hasonlított (vagy egy olasz pilótának maszkírozott titkos kettős ügynökhöz), s meséltem, milyen gyöngyözően nevetett, amint előadtam neki, hogy a finnül utcát jelentő katua szó, a germán gate-ból jön, s mint tudjuk, „kapu, kijárat, szoros” jelentésű, az viszont a magyar gát-ból… magyar mivoltát megerősíti, hogy szemléleti ellentéte, megfordított alakjában, a tág… De a történelemre visszatérve, megkérdeztem tőle, hogy náluk is olyan rendszer van, mint nálunk? Határozottan rázta a fejét: Nem! Minálunk a szociáldemokrácia eszméi állnak a központban!... És nem félnek, most, hogy itt van mindjárt a háború vége, hogy az oroszok lesöprik őket a térképről?
Titokzatosan elmosolyodott: Nem félünk! Ez bonyolult és nehéz kérdés.
Az első világháború végén is Sztálin volt az, aki a leghatározottabban kiállt Finnország függetlensége mellett, és most is azt fogja tenni!
Tehát nemcsak „némi túlzás”, hogy Domokos Péter Finnország akkori „egyre fokozódó fasizálódásáról” beszélt, vagy hogy Szíj Enikő „eszmei zűrzavarról” ... Nem zűrzavar volt az, hanem tudatosan, pontosan beirányított zárótűz! (Die Fanny hoch… S. A. marsvhiert, mit harten festen Schritt! Rotfront und Reaktion ist erschossen!... S milyen érdekes: bizonyos köröknek ma is a Vörös front és a konzervativizmus: a hagyományőrzés, egyformán veszélyes, ellenséges eszmerendszer???!
3. Hogy-hogy: Vagy:
vagy-vagy?
Hogyan?, kérdezhetik fiatalabbjaink. Ti, vagyis tük, akkoriban hittetek a csodafegyverekben, a végső győzelemben, és mégis, józan hangon, realistán tárgyaltatok a vereségről?
Ez bizony így volt: mindenki tudott valamit a csodafegyverekről! Például, egy pápai nyilas suszter ismerősöm, utóbb a végsőkig nagy kommunista, mikor egy ízben Vas megye fölött sok angol bombázót lőttek le, magyarázta: „Nagy, mágneses négyszögeket lőnek fel a levegőbe. Most próbálják ki!”
Szóval mindenki hitt bennük, s közben tudta, hogy az egész csak halajmesz, és józanul próbált gondolkozni a végről. Minden oldalról. Balról, például: Sós Jóska, az üldözött illegális kommunista kőmíves, miközben Molterék házának a falán gyógyítgatta a malter sebeit, a vakolókanalat rázta Marosi Péter felé, aki akkoriban éppen az Ifjú Erdélyt szerkesztette: „Úrfi! Ha béjönnek az oroszak, magát is felakasztatam!”
Jobbról: Legúriasabb viselkedésű, legválasztékosabban beszélő és öltözködő franciatanárom felesége német volt (később nekem is tanárnőm), sógora pedig a fegyveres SS kötelékében szolgált, századosnak megfelelő rangban. 1943-ban karácsonykor meglátogatta húgát és sógorát, együtt töltötték a szentestét. Vacsora után tanárom megkérdezte: És mondd… hogy látod te ezt az egészet? Mikor és hogyan lesz már vége ennek a háborúnak? … Az SS-parancsnok letette a borospoharat, kicsit hallgatott, majd így szólt: Hát, ahogy kinéznek a dolgok, jövő ilyenkor már az oroszokkal fogtok karácsonyozni! (Valójában már a szüretre megérkeztek.)
E finom úriember tanárommal vagy tizenöt év múlva találkoztam utoljára, amikor feleségét elkísérte a kolozsvári Horea útra, hogy az még egy végső búcsúpillantást vethessen a Mariánum épületére, ahol annak idején lánykodott… Kimentek Nyugat-Németországba, és egyre hevesebben vitatkoztak; tanárom végülis egy ottani elmegyógyintézetben hunyt el.
Sós Jóska bácsi nem akasztatatt fel senkit, ő lett Marosvásárhely első népi polgármestere, és egy gróf-fiú iskolatársamat megfogadta, hogy lányát lovagolni tanítsa.
4. Őstörténet vagy
hitrege?
Varga P. szerint – az 1985-ös jubileumot kivéve – 1989-ig csend volt, semmilyen jelentős tudományos elméleti esemény a Kalevala-kérdésben nem merült fel. Valójában azonban „történt valami” az említett évforduló alkalmából. Lauri Honko, a turkui egyetem tanára, s az ottani folklórintézet igazgatója roppant érdekes előadást tartott az értelmezések átalakulásáról: „Jelenleg a Kalevala és a régi runó-epika mitológiai interpretációjának korát éljük… Lönnrot elképzelése a Kalevaláról mint őstörténeti kútfőről összeomlott… de a Lönnrot-variánsokon keresztül is eljuthatunk a mítoszi alapszerkezethez.” Szálinger Balázs drámai költeményének a koncepciója is például Graves görög és kelta mitológiamagyarázatához közeledik: a „nagybotos férfiakról szóló regék az ősi nőelvű társadalom felszámolását igyekeznek mithológiai alapon indokolni! (Lauri Honko tanulmánya 1986-ban egy nagy olvasottságú irodalmi folyóiratban is megjelent. Interneten tessék villámgyorsan utánanézni!)
