"Falevél suttog: egy vaddisznó orgonál"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 20. (586.) SZÁM — OKTÓBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
TOMAS TRANSTRÖMER
Versei
Gál Andrea
„Az írás mögött: az írás áll”- interjú Láng Zsolttal
Kántor Lajos
1956: tavasz, nyár, ősz – tél
György Attila
.áetriuxa avagy Macskalauz haladóknak
Sigmond István
Molekulák 14. - Napóleon és a többiek
SERESTÉLY ZALÁN
János Apostolu nyugdíjba vonul
Eszteró István
Versvonat
Szőcs István
Utánlövések II.
Sebestyén Mihály
Syracusa pusztulása
Lászlóffy Csaba
Közös ars poeticák - Jelenések – Nagy Kálmán (1939–1971)
BLOMQVIST TÜNDE
Nobel-díjjal a vers fennmaradásáért
KOVÁCS FLÓRA
A nyelv jegyei
BIRÓ ANNAMÁRIA
A nő városa egy apás korban
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - Az ALKOTÁS – HIT
Novemberi évfordulók
 
Gál Andrea
„Az írás mögött: az írás áll”- interjú Láng Zsolttal
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 20. (586.) SZÁM — OKTÓBER 25.

– Idén jelent meg a Bestiárium Transylvaniae negyedik, a sorozatot zárókötete. Tudtad-e, amikor elkezdted a regényfolyamot, hogy az „ide” fog vezetni?

– Tudtam, hogy a jelenbe akarok megérkezni. De hogy ez a jelen mikorra keltezhető, azt nem tudtam. Úgy értve, hogy a könyvem számára mikorra. Legfeljebb sejtettem: 1989-et. Mert az az év örök jelenné vált.

– Milyen módszerekkel szoktál dolgozni: előre, akkurátusan megtervezed az írásaidat, vagy a szöveg visz téged is, az alkotót? 
 

– Tervezni szoktam, de később minden terv felborul.  

– A föld állatai megérzésem szerint jobban kitárulkozik azok előtt, akik számára 1989 jelentősége nem lehet kérdéses. Kipróbáltad-e ki a szöveg lehetséges értelmeit olyan hallgatóságon, olvasókon, akik nem élték meg a kort?

– Néha izgalmasabb lehet, ha a kitárulkozás nem teljes. Nem? Egyébként egyszer hallottam egy beszélgetést a könyvről, tulajdonképp kihallgattam, mert nem tudták, hogy hallgatom. A gyerekeim − 12, 20 és 23 évesek − és édesanyjuk között. Végül is megnyugtató volt. A szöveg lehetséges értelmeit tekintve is.  

– A föld állatai közül hangsúlyos jelenléte van a kommunizmust (is) tárgyaló regényedben a patkánynak. Amikor róluk, a patkányokról és a velük összekapcsolt titkosszolgálati dolgozókról olvastam, szabályos hányinger környékezett. Történik-e meg ez veled, Láng Zsolttal, hogy saját mondatod, mondataid fizikai reakciót váltsanak ki belőled? Vagy esetleg a mondatok mögött, előtt van-e ilyen (mondjuk okádhatnék, gyomorideg, nevetés, örömbizsergés)?


– Persze, van. Mondatok születése előtt is, közben is, után is. Ténylegesen hányni mondattól még nem hánytam, viszont egy emlékezetes hányásból születtek örömbizsergő mondatok.     

– Még egy kicsit az állatokról. Hova lett el a kékszőrű monstrumpatkány?

– Én is csak annyi tudással rendelkezem, amennyivel a regény. Abban pedig az áll, hogy eltűnik, visszahúzódik, felszívódik. Köddé válik, lelécel. Olajra lép, elfüstöl. Elrejtőzik. Begubózik. Alakot vált. Kereket old.

– A föld alatti ló? Kedvencem: a szuperman magyartanár, Dezseő Attila?

– Ma reggel, kocogás közben kibogozódott a cipőfűzőm. Nagyon utálom! Miközben bekötöztem, megállapítottam, hogy milyen idétlen, logikátlan csomót használok én. Kétévesen tanultam, méghozzá azt is tudom, kitől: a napköziben, egy helyettes óvónőtől, aki egyetlen alkalommal jött be az én csoportomhoz. Anyám későn tudott értem jönni, ketten maradtunk, s hogy teljen az idő, a nő megtanított cipőt kötni. Ennyi volt, többé sosem láttam, de egész életemen végigkísér a bogjával. Ha regényt írnék az életemről, szereplőként biztosan felbukkanna, egy-két oldalon keresztül jelen volna, aztán elmaradna. Erre jönnél te, és megkérdeznéd, mi lett a helyettes óvónővel.
 
– A Bestiárium Transylvaniae úgy működhet a kortárs magyar irodalomban, mint egy újabb Erdély-narratíva, ennek elterjedését a köztudatban a regénysorozat címe is elkerülhetetlenné teszi. Milyen elbeszélői hagyományokat erősít/gyengít/hoz játékba a Bestiárium?

– Nekem nem a konkrét elbeszélői hagyományok voltak érdekesek, hanem az, hogyan viszonyul egyik elbeszélői hagyomány a másikhoz. A régi bestiáriumszerzők számára rettenetesen fontosak voltak a korábbi bestiáriumok. Soha nem mentek ki az udvarra, hogy megnézzék, milyen a tyúk, hanem előszedtek tíz korábbi bestiáriumot, és összeollózták a saját leírásukat. Hogyan lehet a különböző hagyományokhoz viszonyulni? Az emlékírók önéletrajzaihoz, a történelmi munkákhoz, a keresztény legendáriumokhoz, a bizánci világkrónikákhoz, el egészen a drámai párbeszédekig, ilyesmi érdekelt. Mint ahogy a címbeli Erdély is inkább viszonyként élt bennem. Hogyan viszonyul egy erdélyi ember a világhoz? Miben más az ő világképe, mint egy nem erdélyié?


– Hogyan viszonyul egy erdélyi ember a világhoz? Miben más az ő világképe, mint egy nem erdélyié?



– A Bestiáriumból sok minden megtudható erről. Én csak őt tudnám idézni, de hát meglehetősen frivol dolog, ha az ember a saját könyvéből idéz, nem?!


– Akkor mást kérdezek: a Bestiárium négy könyvének a megírása során miben változott meg a te viszonyulásod az erdélyiséghez?


– De melyikhez? A középkorihoz? A monarchiabelihez? A kiegyezés utánihoz? A maihoz? A magyarokéhoz, a románokéhoz vagy a szászokéhoz? Vagy a szinte teljesen kiirtott zsidóság erdélyiségéhez? Az Erdélyben maradt erdélyiekéhez vagy az elvándoroltakéhoz? Bogozzam? Az én viszonyulásom tulajdonképpen a kérdés: mi az erdélyiség? Mondjak egy példát? Mi a szám (numerus)? – teszi fel valaki a kérdést, és ezután elkezdi tanulmányozni a számokat, kölcsönhatásba helyezi őket egymással és különféle rendszerekkel. Megismeri a természetes számokat, aztán rájön, vannak negatív számok is, sőt, a nulla is egy szám, sőt, vannak irracionális, meg imaginárius, meg komplex számok, és ahogy egyre jobban megismeri a kérdést, tulajdonképpen nem változik a viszonya semmihez, mert az ő viszonya alapvetően maga a kérdése: mi a szám?


– A Tója vagy tottja című tanulmánykötetedben megjelent, a romániai magyar irodalommal foglalkozó írásodban a motívumok, narrációs eljárások vándorlásának, variánsainak követését ajánlod az olvasók figyelmébe. A Bestiárium negyedik kötete több olyan könyvvel egyidőben jelent meg, amelynek témája többek közt a kommunizmus, a kommunizmus ideje alatti elvándorlás. Szabó Róbert Csaba Temetés este tízkor című elbeszéléskötetére és Alex S. Soma memoárjára, a Hova, hova Soma komára gondolok. (Végre) elindult a kor mesélés útján történő feldolgozása?


– De még mondhatnám Demény Péter és Márton Evelin könyvét, vagy Mircea Cărtărescu és Gabriela Adameşteanu magyarul is olvasható regényeit. Vagy Grendel Lajos, Michal Viewegh, Ingo Schultze könyveit. Orosz és cseh, szlovén és osztrák szerzőket. A huszadik század vége érdekes és tanulságos korszak volt, érdemes megőrizni az emlékezet számára. Ráadásul a magyar próza korábbi eredményei lehetővé teszik, hogy erről magyarul is jól lehessen mesélni.

– A magyar próza milyen narratív eljárásaira (eredményeire) gondolsz?


– A hetvenes és főképp a nyolcvanas évek magyar prózájára gondolok. A gazdagodásra, tartalmi, tematikai és formai, poétikai téren is. Meghosszabbodtak a mondatok, teherbíróbbá váltak a mellérendelő szerkezetek, megerősödött a függőbeszéd, sőt, teret nyert a függőbeszéd függője is. Kutatási területté vált, beszédtémává, esszék és tanulmányok tárgyává az emlékezet nyelve. Új, inspiratív fordítások tudtak megjelenni. Heinrich von Kleist, Marcel Proust, Virginia Woolf. Ha megnézel egy régebbi Kleist-fordítást meg egy újat, amit Márton László fordított, akkor az mutatja az utat, amit a magyar próza néhány évtized alatt bejárt. De Márton László nincs Tandori Dezső nélkül, Tandori meg nincs Szentkuthy nélkül.  

– A könyv erdélyisége becsapós, engem legalábbis megtréfáltál vele. Egy darabig próbáltam kiköbözni, hogy melyik városban játszódik a Bori története. Meg voltam győződve róla, hogy erre vezetnek rá a szövegben elhullatott helynév-markerek. Későn jöttem rá, hogy ez egy univerzális Erdély: egy helyen a taps-tér és a Homoród, a Tisztviselőtelep és a határ menti folyó. Milyen szempontok szerint válogattad össze az erdélyi helyszíneket? Bestiárium?    


– Akkor jó, ha univerzális. Egyébként meg Szatmárnémetiben azt mondják, ez a könyv itt játszódik. Ugye nem tudtad, hogy ott is van egy Homoród nevű patak? Sőt, egy időben a torkolatánál, a Szamos bal partján, a híd lábánál működött egy hasonló nevű csehó. Állítólag a helyén álló kocsmában játszódik Petőfi Kurta kocsmája. Bufet Homorod, így hívták. A Szatmárnémetibe látogató székely atyafiak előszeretettel jártak ide. És persze volt Kispálya is, meg Zsidó korzó, ahol Markovits a regényben végigszalad, volt Muhi palota, ahol Bori nagyanyja ront rá az oroszokra, és persze létezett a szuperman magyartanár, Dezseő Attila is, legfeljebb nem egyben, hanem egy a háromban. A szereplők annyira valóságos anyagból vannak egybegyúrva, hogy az egyik helyen egy elírás folytán (de a korrektúrában már szándékosan benne hagytam) a létező személy átüt a képzeletbelin.


– Nem vettem észre, de áruld el, hogy hol van.

– Ahogy a német mondaná, az írás kiáltson, de a szerzője legyen néma.

– Ezek szerint az én emlékezetem és tudás(hiány)om kioldotta a regényből a földrajzi konkrétumokat. Milyen emlékezéstechnikát használsz, amikor az állatok és a növények beszédét és gondolatait írod? Hogy jön létre például a „vagül” szó?

– Ez a szigorú szil szava, faszó. Nem tudom, honnan ismerem. Írás közben igyekszem nem figyelni arra, mi honnan jön. Álmodni olyat, ami nincs, amúgy sem lehet.

– Miért éppen Jánoskának adtad A föld állataiban a Bestiárium első kötetét, Az ég madarait?


– Először Miklósnak akartam adni. De aztán rájöttem, hogy nem, ne így legyen, mert így nem hiteles. Miklós talán majd megírja egyszer, lehetséges, viszont nem hordozza magában annyi éven keresztül, illetve csak úgy, ahogy egy kósza mondatot szoktunk. Szóval, hall az ember valamiről tizennyolc évesen, foszlányokban hall egy történetet, aztán majd negyvenévesen megírja, anélkül, hogy emlékezne rá. Ez sokkal hitelesebbnek tűnt, az agy valahogy így működik. Meg az írás is.

– A föld állatainak narrációját Bori tudata közvetíti. De milyen narrátor áll a Bori konstrukciója mögött?   

– A narráció narrátora. Mint ahogy az írás mögött: az írás áll.  

– Azért kérdezem, mert a magyar irodalomban jelenségszámba megy a női narrátor megképzése egy (férfi) író által. Érdekes egyébként, hogy már az első Bestiárium megjelenése után Csokonai Lilit említette a kritika, igaz, ott a régi nyelv megidézése kapcsán. Mi vett (vitt) rá arra, hogy az 1989-ben zajló történetet Bori, egy tizenkettedikes lány elbeszélésévé tedd?    

– De hát ez is benne van a könyvben, vagyis, hogy miért lány, és miért nem fiú… Mert a fiúk történetek foglyai…

– Az Itthonév egyik legélvezetesebb írása számomra A kondér volt. A föld állataiban aztán örömmel fedeztem fel a nyílt beszédet ugyanarról, az etnikumok egymásmellettiségéről, és ami fontosabb: arról, hogyan látják egymást. Ennek a kérdésnek a kibontását ritkán fedezem fel az erdélyi irodalomban. Mi teszi szerinted egyfajta tabuvá? Egyáltalán, érzékelsz ezen a téren egyfajta tiltást?

– Nem tabu. Inkább tudatlanság. Nem beszélünk róla, mert nincs hozzá szavunk. Sem eruditív, sem érzelmi tudományunk. A mai napig nagyon zártak maradtak a különféle közösségek. Bethlen Gáborig nemigen vették észre, hogy Erdélyben románok is élnek, pedig akkor már többségben voltak. A szászok meg lehúztak nyolcszáz évet a maguk városaiban, aztán ukmukfukk elmentek. Szatmárnémetiben tízéves koromig egy zsidó család lakott mellettünk, gőzöm nem volt, miért van a velem egykorú fiuknak pájeszük. De nagyanyám sem tudta.

– Számíthatunk-e egy újabb itthonkönyvre a regényfolyam után? Min dolgozol, mit tervezel vagy milyen tervet borítasz fel éppen?

– A befejező részben vagyok benne. A tulajdonképpeni Bestiáriumot írom. Ebben csak az állatok lesznek, immár történetek nélkül. Meg a Bestiáriumban szereplő tudósok, akik ezeket az állatokat leírják, magyarázzák, és persze késre menően vitatkoznak egymással.


Láng Zsolt
1958-ban született Szatmárnémetiben. Elemi és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte. 1982-ben mérnöki diplomát szerzett a kolozsvári Műegyetemen. Tanulmányai után hét évig helyettesítő tanárként dolgozott több Szatmár megyei faluban. 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, azóta él Marosvásárhelyen. Az 1992-től beindult Éneklő Borz hangos irodalmi folyóirat alapító szerkesztője. Legutóbbi kötete: A föld állatai. Bestiárium Transylvaniae IV. (regény). Kalligram, Pozsony, 2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében