Kiürítéskor gondosan becsomagoljuk, magunkkal visszük a székesegyházakat, szenespincéket, iskolákat, illemhelyeket, tábori konyhát, vezényelt Petala altábornok. Nem hagyjuk veszendőbe menni a kovácsműhelyeket, abroncsforrasztókat és a konyhafelszerelést sem, ki tudja, mikor lehet szüksége rá a katonának.
Már régen tábornok vagy akár hadügyminiszter is lehetett volna, ha nincs az a kínos eset a syracusai meneküléskor, amikor nem adott parancsot a villanykapcsolók leszerelésére, a nők és gyermekek bemenekítésére a csapatszállító hajók gyomrába. Ez az eset még tíz évvel ezelőtt történt, de belső körökben most is úgy emlegették, mint fatális tévedést, ettől számítható a birodalom öszszeomlása.
Petala altábornok az eset említésekor leggyakrabban elvörösödött, résnyire szorult össze a szeme, félő volt, hogy nem nézi a beszélőt, az előtte álló rangját, társadalmi polc-helyzetét, a hadseregben betöltött fontos vízállását, mondom, félő volt, hogy gondolkozás nélkül üt, kardjával a fejére csap az áldozatnak, kitolja a szemét, vagy...
Ezzel a vagy-gyal van szerencséje a szinte-áldozatnak, mert az altábornok ökölbe szorított kézzel a combjára ütött, rendszerint sarkon fordult, kivonult, hogy tovább vezényelje egy újabb város kiürítését, amelyre előírásszerűen pénteken hajnalban kapott parancsot. Minden pénteken, mióta a birodalmat folytonos barbár támadások érik.
A táviratot még este adta föl a vezérkartól a hadsegéd, egy százados, a hátországban pöffeszkedő ezredesek körül sertepertélő bölcs kekecek valamelyike, de mint tudjuk, élesben a posta sem működik teljesítményarányosan a befektetett gályarabokkal, ezért a táviratok csak hajnalban érkeznek meg Petala altábornokhoz, hogy egész pontosak legyünk az utókor hadtörténetére való tekintettel, 00 óra 00 perctől számított egy-két órán belül. Ennél pontosabban nem lehet behatárolni.
A székesegyházakat védett helyre teszszük, a bennük zajló ceremóniákat, gyónást, misézést, Te Deumot vagy áldozati füstölést felfüggesztjük, ideiglenes hatállyal bevonjuk működési engedélyüket, természetesen nem felejtjük el értesíteni a székesegyházak közvetlen felettes hatóságát erről a lépésről. A praktikum szempontjából a püspökség a legajánlottabb.
Ama kellemetlen tíz év előtti közjáték során Petala altáb. nem szólt be távbeszélőn a villanyosműveknek, ezért aztán az ellenség kezébe estek a villanykapcsolók, melyekkel meg lehetett szakítani syracusai háziasszonyok reggeli fehéringvasalását, melyet férjüknek készítettek elő a csak syracusai nőkre jellemző gondossággal és eltökéltséggel. Nem adott elég időt, hogy a civil lakosság képviselői gyorsan és tisztán bemenekülhessenek a barbár ellenség elől a szenespincékbe, mosókonyhákba, pöcegödrökbe, amelyek viszont már fel voltak tornyozva a csapatszállítókra. Így a gyűrött, félig kinyomtatott ingek némelyikéről még hiányzott a legfelső gomb vagy hastájékon vigyorgott a leszakadást jelző cérnatönk, a csak félig befűzött arany kézelőgombok ott maradtak a vasalódeszkán, a szék hátára felakasztva a naprakész ing, a szárítóban veszteglő ruhadarabok, az ellenség pedig házról házra járt, minden lakásba becsöngetett és a bennszülöttek nyelvén mézes-mázos hangon bebocsátást kért, amit a háziasszonyok nem tagadhattak meg, holott akadt, aki sejtette, hogy nem a rendszerint zaklató porszívó- és mustármagügynökök és térhatású kéziszappant kínáló házalók csöngetnek a kapunál. A kémlelőnyílásokon át csak megnyerő külsejű férfiak látszottak, akik elég szorosan tapadtak a kapuhoz, hogy ne fedezhessék fel a bentlevők egyenruhájukat, nos azok az ellenséges előretolt ügynökök, hivatásos rászedők összeszedték a fehér ingeket és kifüggesztették valamennyit a kikötő fölé egy hosszú hajókötélre, rögtönzött fre-golira, mintegy jelezve a világnak, hogy Syracusa harc nélkül elesett, önként adta meg magát.
Tudnivaló, magyarázta az újoncoknak Petala altáb., hogy a szenespincékben bújnak meg a legveszedelmesebb mesterlövészek, franktírörök, szabadpuskások, figyelmeztette a franciául mit sem értőket, ide fészkelhetik be magukat az alvó ágensek, beépített bombagyárosok, bankszakértők és pénzhamisítók, akik rendszeresen aláássák a hadsereg morálját, a nemzetgazdaságot, a hadsereg pénzügyeit, lebeszélik a markotányosnőket hivatásuk gyakorlásáról, a tiszti és legénységi bordélyokat megtévesztésül pincekluboknak, könyvkötőműhelynek, cérnagombolyító spulnitóriumnak vagy egyéb civilbaromságnak rendezik be. Legyünk nagyon óvatosak, az ellenség minden gyengeségünket kihasználja, az álca és megtévesztés, a szívélyesség és rászedés fegyvereiknek még nagyobb nyomatékot kölcsönöz(het). Még szerencse, hogy mindenkor magyarázatait ezzel a feltételes móddal fejezi be, mert így az egész háborút a végtelenbe tolhatja át, a kadét nem retteg fölöslegesen, de készenléti állapota egy pillanatra sem lohad alább a kívánt katonai mértéknél.
Petala altáb. tisztában volt azzal, hogy ott és akkor Syracusában nagyot tévedett, de annak is tudatában volt, hogy a város egyáltalán nem adta meg magát, nem feküdt önként az ellenség hóhérpallosa alá, nyakát, legjobbját soha nem nyújtaná oda harc nélkül a gyűlölt barbároknak. (Ezek a városállamok között kirobbanó harcok különben is a történelemnek abba szakágazatába tartoznak, amelyben az ellenséges erők személyesen ismerik egymást, házassági és szakmai összefonódások, üzleti perpatvarok kötik össze őket, korábban nem egyszer szövetségre léptek egymással, együtt indultak az athéni olimpián, a déloszi kocsihajtó versenyeken vagy a monzai fogathajtón.)
Mindjárt mondta is vezértisztjének, Kyprianosz hídmesternek: miért nem az ablakokra függesztették ki a fehér zászlókat? Miért nem zászlót tűztek ki? Holott elegendő fehér zászlót osztottunk szét a lakosság között, arra az esetre, ha már nem tudjuk őket megvédeni. Nos itt cselt sejtek, mondta, miközben leeresztette távcsövét, amelyen át megszemlélte az elveszettnek látszó templomtornyokat, székesegyházat, amphitheátrumot, fedett kutas terecskéket és trattoriákat. Az ellenségnek fogalma sincs a szétosztott zászlókról. A kikötő fölött kifeszített kötélen száradó, himbálózó ingek a mi megtévesztésünket szolgálják. Ne hagyjuk magunkat rászedni! – adta ki a napi parancsot délben fél kettőkor.
Az iskolákat, miért?, kérdezte egy kerekfejű szőke kínai kadét, akinek sehogy sem fért a fejébe, miért kell az ellenségtől elvonni az oktatási intézményeket, hiszen azokban nincsenek sem tanulók, sem tanárok, sem pedellusok, sem tanári értekezlet, osztályozókonferencia. A térképek régiek és félrevezetők, a kitömött állatokat moly járja át éjjelenként, nem érzelem, a csontvázak és Bunsen-égők senkit sem ijesztenek meg.
Azért barátocskám, válaszolta nyájasan Petala altáb. tanár úr, mert az iskolákban elszállásolhatókká válnak az ellenség katonái, az őket követő hódolt népek, hordák, hordárok, hordómívesek, a markotányosnők a tornateremben, a bordásfalon megülnek a félelmek, a hadat kísérő sötét babonák, az osztálytermekben berendezhetők a kórházak, kötözők, sebesültápoldák, lelkiklinikák, ahol a katonákkal feldolgoztatják a veszteségeket, traumákat és a kognitív disszonanciákat hajnalonta, mikor elnyomja őket seblázi álom, harmóniává festhetik át.
Néhány bátor előörs közelítette meg a partot. Már alkonyodott. A kiadott tűzparancsot Petala altáb. egyelőre felfüggesztette, amíg az őrsök visszatérve rendre jelentenek. A jachtkikötő magaságában partra lépett az elmenekült syracusaiakból alakított önkéntes brigád. A mólók egyikén kopasz hordóhas hortyogott részegen. Gondolásnak volt maszkírozva, de ez az önkénteseket természetesen nem tévesztette meg, bár második generációs menekültek voltak, akiknek már a bölcsőben sokat meséltek a szüleik az őshazáról és beléjük oltották a forró imádatot a város iránt. Fényképről, festményről, képregényről minden syracusai házat ismertek. Naponta olvasták a syracuz hírlapokat. Kémjelentéseket kaptak, hangulatállapotokról értesültek. Olykor a legjobbaknak megengedték, hogy belopózzanak a városba, vásároljanak egy font langusztát, a vásártereken nézelődjenek, szokják a légkört, belépjenek egy kulturális egyesületbe vagy férfiklubba. Az öreg ismerősnek tűnt. Már látták egy oktatófilmben, ahol tanítót alakított, nem túlságosan átütő tehetséggel és csekély meggyőző erővel.
Felébresztették. Azaz hosszasan keltegették. Az öreg abban a hitben próbált kikapaszkodni az öntudat szélére, hogy az iskolában van, s a fölé hajló fiatalok volt tanítványai, valami érettségi találkozó túlkoros csecsemői. Sört kért, jó habos legyen és sózott szélű krigliben, ahogy V. A., a syracusaiak legnagyobb írója is szereti. Aztán egy törölközőt kért benedvesítve, mert kurvára fáj az agya, így mondta, de Tulio, a jó tanuló kijavította, talán a feje, mester.
Ne mesterezz itt nekem, taknyos, inkább mondd meg, mikor végeztetek. A kérdés váratlanul érte az önkénteseket, de Tulio rögtön feltalálta magát, mondott egy tanévet a Krisztus születése utáni évezredből.
Mit csinálnak az őslakók?, kérdezték többen is egymás szavába vágva. (Kémtan óráik csak a következő képzési évben lettek volna.) De nem voltak elégedettek a válasszal, mert az öreg káromkodni kezdett, hogy hagyjanak békét neki ilyen ostoba kérdésekkel, nagyképű kérdőívekkel. Jó, hogy nem kérdik meg, kinek mikor volt szorulása, gyerekágyi láza, veseelégtelensége.
Na és a megszállók, kérdezte türelmetlenül Tulio. Miféle megszállók, fiam? Te vagy egy megszállott. Nem látod, hogy a városban nagymosás volt, száradnak a fehérneműk, ma kedd volt, megadták a mosóvizet a népnek. A városi tanács takarékoskodik a vízkészletekkel. Ha kedd – akkor nagymosás. Különben is kora délután van, ilyenkor minden keresztény alszik. Mediterrán álom-csendóra van, öcsi.
Tulio parancsot adott az öreg kinyírására. Beleeresztettek egy sorozatot. A hullát feldobták egy rozoga bárkára, majd egy másikat elkötve a legnagyobb csendben kihajóztak. Petalának jelentették, hogy az ellenség diverziója teljes, a lakosság el van ámítva, tudatuk nagy ívben módosított, meg vannak vesztegetve mosóvízzel, kulcsszappannal, sőt fékezett hatású mosóporokkal is. Ráadásul felvették a kereszténységet és minden délután alszanak.
Petala altábornok ezután rendelte el az össztüzet. Syracusa újra a miénk! S így Petala is megmentette katonabecsületét. Férfinak legékesebb virtusát, miként a költő mondja. Bár ezt a megingását, mint arra egyszer már kitértünk emlékbeszédünk során, a legfelső hadvezetés soha sem tekintette meg nem történtnek. Ők már csak ilyenek. Azt lehet mondani, hogy kicsinyesek, rövidlátók, gonoszak, ám Petala ezzel már nem törődött. Syracusa romjai rengeteg naiv és pénzes utazót csalnak magukhoz mindmáig, de a teljes igazságot a város pusztulásáról csak kevesen ismerik.
