új időszámítás? bolyongsz
hol a mennyország? csupa roncs
(Bestiárium, 1989)
Mi színlelünk-e, vagy a halál hazug?...
Kár kapálózni, a múlt ködös sivatag (na, azért nem épp minden/ki/ lapult vagy ellapult). A Te képed sem tűnődik messzibb innen, mint az örökös Szahara, ahol az elme torokfulladásig matat.
Hol keresse? és mit?... Időnként már csak a rögeszme világít a szemünkbe. Egyhelyben rostokolni fárasztóbb, mint az álvigasz.
„Galajfűben mendegéltem, / sárga mezőn sétálgattam / tegnap este, késő este, / alkonyatkor, napszálltakor.”2
Ahova el nem ér a vándor: az elhantolt Paradicsom.
Mert abban él tovább, bizony, a bizonyosság, hogy nincs tartós félelem – még ha ráfagyott is szemöldöködre az a könnycsepp. Még akkor is, ha a legtürelmesebb érintésedre az álombeli drága test is csak por.
(A váz)
Talán több annál, ami bennünk még szétszerelhetetlen; mit számít, hogy annyi minden látványosan horpad, törik.
Sérülhet sejt vagy kalkuláló elme. Az ösztön nem, a gének tartalékolják a hűséget. Olykor a keservesen szerzett kincs is lehúz, megaláz. Egymásnak mondogattuk volt (hiába?): az árulástól védd magad!
A varázslatok után – nem kell kataklizmára várni – a trükkök terrorjának is vége szakad egyszer.
Génjeinkben, igaz, görgőkkel sem képes semmi elsimítani a göcsöket, s a görcsös ragaszkodást, ahhoz, ami nélkül hiábavaló minden erőfeszítés.
Midőn az eredeti jelentés képtelensége immár: a jelen jelentéktelensége.
(Epodosz3)
A visszafordulás reménye
oda hol
forrás fakadt valamikor
az (utólag elhanyagolható)
indítékok botor
balsejtelemre bosszúvágyra
tudatmosásra vagy csak
oktalan taníthatóságra
elvadultan vagy „civilizált”-
hanyagul
amit magyarul
még leírhatok
legtöbbször önmagamba szúr
olykor fiókban felejtett gyilok.
(Kóda.
Akik kortársaid voltak)
A hang, a képmás, ami megrögződött bennük, lassan kikopik belőlük. Rájuk permetező rosszemlékű napok! – letörölhetnek minden porszemet, ha kenyeret pirítanak, vagy a megkopott fényű fotelkarfára könyökölve egykedvűen tűrik, amint valamelyik tévécsatorna célba veszi ingerküszöbüket.
Ám egyszer, talán észrevétlenül, szükségét érzik majd annak, hogy felkutassák és megértsék az elveszett lélek metamorfózisát, mint hóolvadáskor hallelujázó páráét a hajdan nyomasztónak tűnt tél terrorja után.
2011
Jegyzetek
1Kolozsvárt végezte a középiskolát, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát. Nagybányán volt általános iskolai tanár, majd haláláig az Utunk szerkesztője. Az egyetemen kezdett finnül tanulni, 1967 őszén lefordította Martti Larni A szép disznópásztorlány című regényét – egyfajta kikapcsolódásként. 1970-ben megjelent a Kis magyar nyelvtankönyv, különös tekintettel a nyelvhelyesség mindennapi kérdéseire és az általános iskola hetedik osztálya számára írt tankönyve. Főműve a Kalevala fordítása, amin még halála előtt három héttel is dolgozott. Kalevala-fordítását a finn eredeti mellett az angol, német, olasz, orosz és francia nyelvű szövegekkel is összevetette.
2Kalevala (Nyolcadik ének)
3A görög tragédiában a karének záró versszaka
