A svéd líra kedvelőinek jó okuk van az ünneplésre: azon túl, hogy idén költő kapta a díjat, ez a költő svéd, és nem más, mint Tomas Tranströmer. Svédországban a hírnek szinte mindenki örül, egyetlen kifogásként a „kicsit későn” hangzott el. Tranströmer várományossága majd’ két évtizeden át tartott. Sokan megkérdőjelezték, hogy a Svéd Akadémia oda meri-e ítélni a díjat a multikulturális Svédországban egy svéd nemzetisegű költőnek. A másik kérdés műfaji jellegű volt, hisz a vers, úgy tűnik, aktualitását vesztette a nyugati kultúrában. A líra háttérbe szorulását a svéd társadalmi életben a felgyorsult élet költői képeket kibontani nem képes, nem ráérő hozzáállásával is magyarázhatjuk. Tranströmer neve azonban a svéd középiskolásoknak is ismerősen cseng, ami nem minden év díjazottjáról mondható el még az olvasottabb körökben sem.
Ezért nem is annyira Tranströmer helyét kell keresni a svéd irodalomban, sokkal inkább a vers helyét a mai svéd társadalomban. Irodalomtudósok, tanárok, könyvtárosok igyekeznek az új generáció számára is hozzáférhetővé és élvezhetővé tenni a verset Svédországban. Többen vallják, hogy szükségessé vált a verssel való formabontó találkozás megteremtése, amikor szakítani lehet a vers hagyományos formájával és helyével. Híres egyetemi professzor is elismeri, hogy versnek nevezhető több mai művész dalszövege vagy a napilapok hasábjain korábban megjelent alkotások is. Megemlíti ugyan, hogy nagy a különbség az újságok napi verse és Tranströmer lírája között, de ahhoz, hogy a vers létjogosultsága fennmaradhasson, szükségesnek látja a vers különböző formákban való megjelenítését a társadalomban.
A könyvesboltok verseskötetei egyre kevesebb helyet foglalnak el, és most többen remélik, hogy az irodalmi Nobel-díj talán fellendítheti a keresletet. Az internetes könyváruházak tömegesen veszik fel a Tranströmer-rendeléseket, és az új évezredben még nem látott eladási statisztikát produkált az idei Nobel-díj bejelentése. A kiadók újabb köteteket nyomtatnak százezres példányszámban. A svéd lírára való hosszú távú hatásról azonban óvatosan nyilatkoznak a svéd irodalmárok. Megelégednek azzal, hogy egyelőre a figyelem középpontjába került a svéd vers, ami által az olvasó felidézheti és újra átélheti a vers erejét és annak az örömét, amikor egy igazán jó verserskötet kerül az ember kezébe. Ugyanakkor megpróbálnak semlegesnek maradni: nem akarnak értékelni, nem akarnak kánont teremteni. A könyvkiadók továbbra sem nevezik nyereséges üzletnek a verset, ezért a többség nem is vár csodát a Nobel-díjtól. Egyes kritikusok szerint a diktatúrákban bezárják a költőket, Svédországban inkább kizárják őket. Több könyvkiadó ugyanis teljesen elzárkózik a verskiadástól. Az évek során egyre nehezebbé vált a kisebb svéd könyvkiadók fennmaradása. Ezért csoportosulnak, konszerneket alkotnak, és közgazdászok veszik át a főbb döntéshozó szerepeket az irodalmárok helyett.
Az irodalomkedvelők és -művelők optimistább tábora szerint nem mutatható ki konkrétan, hogy megcsappant volna az olvasóközönség érdeklődése a versek iránt. Kérdés csak az, hogy lesznek-e könyvkiadók, amelyek az azonnali nyereség helyett mernek hosszú távra tervezni. Irodalmárok szerint az irodalmi termékfejlesztést a kiadóknak kellene végezniük: a kutatás és a fejlesztés a könyvkiadó feladata lenne, hiszen – mint a Nobel-díjasok példája is szemlélteti – kifizetődik a befektetés. Ugyanezek a hangok elismerik, hogy ugyanakkor a bestsellerek ideje sem járhat le, hisz szükség lehet rájuk az anyagi hiány pótlásakor.
A nagyobb városi könyvtárak eddig szinte minden művet meg tudtak venni, amit Svédországban adtak ki. Viszont egyrészt lehet, hogy a gazdasági megszorítások miatt a könyvtárosok is kénytelenek lesznek a nagy példányszámú, keresett és sokak által olvasott bestsellereket előnyben részesíteni a kisebb verseskötetekkel szemben. Másrészt évről évre felvetődik a svéd könyvtárak privatizálásának kérdése, amit a legtöbb kultúrával foglalkozó ember rossz szemmel néz. Ebben az esetben sem lehet majd tudni, ki fogja meghatározni és milyen szempontok alapján, hogy mit olvashatnak majd a könyvtárlátogatók.
A legtöbb vélemény szerint Tranströ-mert nem nehéz megérteni, és egész irodalmi munkássága akár egyetlen nap leforgása alatt is elolvasható. Tömör, aszketikus képei egyszerű nyelvezetükkel mondhatnak valamit a középiskolás diáknak, a svéd nyelvvel ismerkedő bevándorlónak és ugyanakkor a svéd irodalomtudósnak is. Ha általánosítani akarnánk, felfedezhetnénk verseiben az északi ember távolságtartását és szűkszavú lényegretörését, ám Tranströmernél ez inkább tudatosan választott művészi eszköz, mint emberi tulajdonság. Az északi toposzok közül a természetkultusz állandó része verseinek, ám természeti képeit emberi tartalommal tölti meg. A Stockholm körüli szigetvilág, a svéd táj a svéd olvasónak otthonérzetet ad, miközben az idegennek felkínálja mindazt, amit az tipikusan svédnek gondol.
Univerzalizmusa lehetővé tette, hogy nemzetközileg is érthetővé, olvashatóvá, befogadhatóvá váljék. Az 1956-ban Svédországba emigrált magyar költő, Thinsz Géza Tranströmernek mutatta meg nyersfordításait, amelyek alapot adtak Tranströmer fordításainak. A hatvanas évek végén Tranströmer a Svéd Intézet felkérésére Magyarországra és Csehszlovákiába utazott az ott élő értelmiség megismerése és a velük való kapcsolatteremtés céljával. Thinsz Gézának abban volt igazán nagy szerepe, hogy a kommunizmus miatt országhatáron belül rekedt nagy magyar költők munkásságát megismertette Tranströmerrel. Thinsz Géza Tranströmer együttmüködésével már a hatvanas évek végén megjelentetett magyar költőket svédül a Sex ungerska poeter [Hat magyar költő] című antológiában. Tranströmer többek között Nemes Nagy Ágnest, Tandori Dezsőt, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát, Weöres Sándort ültetett át svédre.
1973-ban Pilinszky János és az amerikai Robert Bly neve Tranströmer nevével együtt jelent meg fordításokat is tartalmazó verseskötetén. Thinsz Gézán kívül az ugyancsak Svédországban élt Mervel Ferenc is fordított Tranströmer-verseket. Mervel Magyarországra is elkísérte a már beteg költőt verseinek magyarországi megjelenésekor.
Fél éve már nem ír, de vannak még véglegesítésre váró kéziratai. Akárcsak ifjúkorában, most betegsége következtében vagy annak köszönhetően újra a zene kap főszerepet a hétköznapjaiban. Nem véletlen, hogy több versét megzenésítették, irodalomtanárok Tranströmeren keresztül példázzák az intermedialitást, és bár agyvérzése után felesége lett a szócsöve, előfordul, hogy maga a költő zongorán kísér különböző interjúk alatt. Akaratán kívül is talál a versnek új közeget, új előadásmódot, új hangot.
Decemberben a Nobel-héten hagyományossá váltak a díjazottak előadásai a nagyobb svéd egyetemeken. Az irodalmi Nobel-díjasok előadásait mindig nagy érdeklődés előzi meg. Ebben az évben egyelőre bizonytalan, hogy megtarthatóak lesznek-e az előadások, mert a költő betegsége következményeként nehezen beszél. A Nobel-díjnak köszönhetően azonban olvasótábora mindeképpen bővülni fog a közeljövőben. Újságírók megkérdezték tőle, szerinte melyik művét olvassák először ezek az új olvasók. Tomas Tranströmer a 17 vers és az önéletrajzi vonatkozású Az emlékek látnak köteteket ajánlja.
