1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Őszi magánbeszéd

Dércsípett almák fanyar édességét
dicsérem most, ebben a lassú őszben,
mikor a kristálytiszta levegőben
(amit csak néha szennyez avar- vagy rőzsefüst)
hallani vélem vadludak gágogását,
s az autópálya tompa zümmögését,
ha függönyszárnyat lebbent könnyű szél –

dércsípett almák fanyar édességét
kell dicsérnem, hiszen ha jön a tél,
milyen emlék melenget majd titokban?
Ha vallanom kell, hová tartozom,
elmondom: abból adtam, amit hoztam.
Az almafát meg nem tagadhatom.


Ódaszerűség Angliához

Hol oly sok éven át
hörpöltem drapp teát –
te régi, hű barát,
sziget s vár: Anglia.

Fényeid, színeid
oly ismerősek; itt
majdnem itthon vagyok:
vendéged, Anglia.

Oxford befogadott,
Cambridge pályát adott,
s Londonból lett Mari –
köszönöm, Anglia.

Rétjeid színe zöld,
s csodálj virág-özönt
át minden évszakon!
kertország-Anglia.

Tornyos kastélyaid
bejártam, s partjaid,
hol sziklán ül sirály –
kalandom, Anglia.

S bár idegen vagyok,
s létem más-állapot,
eltűrik angolok –
mert bölcs vagy, Anglia.

Hogy még hány éven át
iszom tejes teát –
w h o k n o w s ? – de ez az óda
hálám csekély adója.


Párizsi pillanatkép

egy szemüveges fekete lány
arcán felfénylő mosoly –
elnyílt rózsaszín ajakkal
úgy olvas a metrón
mintha templomban várna
az Úrfelmutatás személyes
csengettyűszavára