"Szemközt a pusztulással / egy ember lépked hangtalan"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 22. (588.) SZÁM — NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
SELYEM ZSUZSA
A részvét bősége - Pilinszky János novembere
Széles Klára
Pomogáts Béla fontos, új kézikönyve és S.O.S-jelei
Lászlóffy Csaba
Jelenések – A képtelennel küzdő memória
Hertza Mikola
Rövidprózái
Szőcs István
Átok Agade felett
Voltam én is egyszer
Sigmond István
Molekulák 16. - Vírusfajzatok
ARMBRUST KRISTÓF
Gonosz asszonyembereknek erkelcsekről való ének
HORVÁTH MIKLÓS
Maszkulinizmus a 16. században
Márkus András
Versei
Muszka Sándor
Versei
SZABÓ M. ISTVÁN
Apja fia
Tóth Mária
A kád
Ungvári László Zsolt
Rövidprózái
Jakab-Benke Nándor
A bolygó neve: Melankólia
Márton Ágota
Határátlépések a nyelvben
A Magyar Naplóról
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - Hit a nemhitben
Decemberi évfordulók
 
Sigmond István
Molekulák 16. - Vírusfajzatok
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 22. (588.) SZÁM — NOVEMBER 25.

Nincs menekvés, nincs menekvés, készüljetek, vége van! A „Nincs menekvés!” című dalt bömbölték a Főtérre ácsolt színpadról, hogy eljött az utolsó pillanat, hörögték, mert az élet nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket, értelmét vesztette a létezés!
Az elmúlt hét vasárnapján azt énekelték a szomszéd városban, hogy a vajúdó anyákat feszítsétek keresztre, feszítsétek keresztre, és nincs feltámadás, kishülyéim, nincs feltámadás! A nemzők kórusban  röhögték a jelenetet, fitymaszűkületben szenvedő virtusfajzatoknak nevezték a zenekar tagjait, ám a vajúdó anyák híjával voltak a humornak, egy emberként indultak rohamra, de csak a dobost sikerült megragadniuk, aztán azt alaposan helybenhagyták, a hüvelyét otthagyták a kövezeten, a lelkét is szerették volna kézre keríteni, de a frányának sikerült kereket oldania, ha meg kísértetként vagy új köntösben visszamerészkedik egyszer, elkapják biztosan a frakkját, az ilyen lelkek az emberek bolygóján szeretik pofátlankodással eltölteni a számtalanszor megismételt életüket, de a vajúdó anyák rögvest felismerik majd őket, s akkor lesz haddelhadd megint.
A „nincs menekvés, nincs menekvés” délutánján, az extázisban őrjöngő, tízezres tömeg egy ideig a zenekarral együtt üvöltötte, hogy vége van, vége van, hogy értelmét vesztette a létezés, a létezés, egy idő után azonban megunták az önkorbácsoló sanyargatást, kezdett fokozatosan elhallgatni a tömeg, várták, hogy mi lesz tovább, hogy kiderül a nap, hogy zöld marad a fű, hogy lesznek még holnapok, hogy a teremtésnek nem lehetett az a célja, hogy csak egy ideig legyünk De nem, egyfolytában nincs menekvés, készüljetek,  nincs menekvés. Mert nincs végtelenség, nem volt és nem is lesz soha! Vége van!
És akkor lassan kezdett kiürülni a Főtér. Nem tört ki a pánik, úgy oszoltak szanaszét az emberek, ahogy temetéskor szoktak kisétálni a temetőből, egyenként vagy kisebb-nagyobb csoportokban, általában szótlanul. A zenekar közben nem állt le egy pillanatra sem.
Másnap a helyi napilap utolsó oldalán, a keresztrejtvény alatt, megjelent egy rövid felhívás, miszerint keresik azokat a zenészeket, akik eléggé el nem ítélhető módon a Főtér melletti sétatér bokrai között hagyták igen értékes, széttört hangszereiket. Ezek bármikor átvehetők a szerkesztőségben. Csakhogy senki sem jelentkezett.

2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében