A tömeget rendőri segédlettel sem lehetett féken tartani, nap mint nap megrohamozták a cirkuszi sátort, a feketézők soha életükben nem éltek ilyen fényűzően. A különleges látványosságra kiéhezettek bármilyen öszszeget kifizettek, csakhogy részesei lehessenek a csodának, a cirkuszi előadás vége felé sorra kerülő világszámnak, amikor egy öszvér sakkozni fog egy tyúkkal. Tokiótól Amszterdamig, Los Angelestől Moszkváig, Sydneytől Reykjavikig, azazhogy mindenhonnan, a földrészek mindegyikéből helyet foglaltattak maguknak a cirkuszi szakemberek, állatidomárok és az állatvédő egyesületek tagjai, milliárdosok és világsztárok, sztriptíztáncosnők és atomtudósok, egyszóval mindenki. Az egyszerű civilek nagy része kifizette a tízszeres árat odakint, valamelyik mellékutcai kapualjban.
Elöl, a kör alakú cirkuszi porond közvetlen közelében, a széksorok alatti páholyokban a helyi, a fővárosi és a nemzetközi előkelőségek foglaltak helyet. A gyémántszalaggal kitüntetett, nemzetközi divatbemutatókat is megszégyenítették volna az itt látható toalettek, ám a púderfelhőben pózoló, talányos mosolyú élő festmények egészében véve nem árasztottak va-lamiféle bulvárlap hangulatot, a hófehér szakállú, világhíres aggastyánok jelenléte amúgy is kiválóan ellensúlyozta az egyesek szerint díszdögöknek titulált hölgyeményeket, az urak is kíváncsiságot sugalltak ugyan, de szó sem volt a közember silány, hétköznapi szenzációhajhászásáról, a jeles személyiségek érdeklődését kizárólag tudományos jellegűnek lehetett minősíteni.
Az előadáson bemutatott számok, különösen az akrobatáknak a lehetetlenség képzetét keltő, lélegzetelállító mutatványai, az üvöltve táncoló fenevadak, a sivalkodva repülő majmok, a félmeztelen hölgyek bűvészmutatványai osztatlan sikert arattak, a számok között két alkalommal jelent meg a bohóc, akinek már a megjelenése is nevetést váltott ki, különösen, hogy nyolcvanhatszor tudott hasra esni egymás után, ez is világrekordnak számított, de amikor sorban előráncigálta a nyuszikat a bal zsebéből, voltak vagy tizenhaton, a tomboló közönség fetrengett a röhögéstől, a széksorokban ülő köznép sorai között már-már az eszméletvesztés határán visított egyik-másik néző, amikor a nyuszik sorba állva a bohóc intésére, egyszerre szartak a cirkusz porondjára. Ezt már a páholyban ülők egy része sem tudta meghökkenés, majd zavart nevetgélés nélkül végignézni. A bohóc közben odakacsázott az egyik páholy első sorában élvezkedő hölgyhöz, aki az igen sikeres karriert befutó, helyi bankigazgató anyósa volt, és azt suttogta a fülébe, hogy „miért röhögsz előlegben, te marha, semmi sem a miénk, az öszvér amerikai import, a tyúk kínai!” A hölgy arcára nem fagyott rá a mosoly, nem kúszott fel kidülledt szemére sem, viszont rázuhanhatott a légcsövére, hogy görcsös kilégzései köhögési rohammá nemesüljenek, ütögették is a hátát rendületlenül. Miközben a nyuszik nekifogtak a cirkuszi zenekar ütemes zenéjére egyszerre, taktusban üzekedni, a transzba esett közönség érzékenyebb tagjain az őrület jelei mutatkoztak, tépni kezdték magukról és társaikról a ruházatot, közben a bohóc következő célpontja négy vármegye legrangosabb papi méltósága volt, „miért röhögsz előlegben, te marha, semmi sem a miénk, az öszvér amerikai import, a tyúk kínai!”, mondta neki is, következett a kémelhárítás főnöke, a polgármester szeretője, a szervátültetésben jeleskedő orvosprofesszor, és sorba vette a páholyok első sorában ülőket, lemarházta mindegyiküket, majd elvonult a közben kielégült nyuszikkal együtt. Egyesek szerint a nyuszik szélesen mosolyogtak, a józanabb újságírók határozottan cáfolták ezt a kacsát, de nem nagyon hittek nekik.
A bohóc második megjelenésekor itt-ott már felszaggatták a székek műanyag ülőkéjét, nyuszik sehol, a bohóc néhányszor hasra esett, aztán elkezdett mondani egy verset a hazaszeretetről, áldozatvállalásról, az élet értelméről, a szeretetről. Ezt a páholyban ülők végképp nem tudták elviselni, a világszám már eszükbe sem jutott, sorban kiürültek a páholyok. A polgármester szeretője köpött is. A tömeg viszont tovább röhögött, törték a székeket, tépték magukról és egymásról a ruházatot, hazaszeretet, sikoltották, az élet értelme, rikoltották, szeretet, hörögték.
A bohóc már nem kacsázott, amikor kivonult a porondról. Odabent az öszvér és a tyúk sorukra várva álldogáltak a függöny mögött.
– Sakkozunk vagy nem sakkozunk? – kérdezte az öszvér.
– Ezeknek többet nem sakkozom – válaszolt a tyúk, miközben hallgatta a kívülről beszűrődő sikoltozás, rikoltozás, hörgés hangjait. – Hogy miért kerültek emberek is a földre? Megfoghatatlan. Na, megyek, inkább tojok egyet.
2011.
