Helikon - Irodalmi folyóirat

Szivárvány

Égi sugárból fényt bogoznak épp
koszos hangot söpörnek
az utca élőben
alig ruhában a légben
lányok fürdenek
lábaik illatos almavirágpor
selyem úszik arcomon
víz keze simít
tintakék álmot
mosolyomba bogzom
a hétköznapod

Keresés

Nincs helyem ebben a hitvány pompában
A mandarinarcú szűzkurvák között
Se zsarnok nőgyűlölők impotens sorában
Nem találom megérdemelt helyem
Giccsárudákban rúzzsal ívelt mosoly
Nem lett nekem létzsánerem

A város befogad még trolik mosolya
Macskaköveken asztali sörrövid kacaj
Elmosódik arcom a kristálygömb közepén

Örömöm nem zár be se nem nyit kapukat
Magamnak vagyok csak önző létezés
Szerelem selyme vadul gyalázz meg
Híg soraim úsznak a nagy hajón

A címeket mind megkapták már mások
Unott lenyomat vagyok
antik század után
Bíborszín koporsót édes dínom-dánomot
Egy űrszagú múzsát, nyugodt odaátot
Várok hogy parkoljon vérereimbe

Korhely dal a hűtlenségről

Boldog és könnyű egynapos tűz,
rebbenő illattal színem ék,
mint tavasz – genézisen bimbó,
rásüt a hajnal.

Tudd meg te is, naiva lélek, hogy ki
férfi mind „némber” s hazug csúfság
arca bája csak tiszaviráglét,
illata szálldos.

Szoknya rongya látszik, az édes
ajka fodrára ül rá az éjjel,
és eszét vitte a kámfor,
érdemes tűrni?

Tarts öt hímet éjjeled rajtján,
vénusz áldomása itasson,
s ne higgy csak nőszeretődnek,
tudja, mi a nyelvjel.