Kamera követ a színházba érkezés pillanatától. Két színész (Balla Szabolcs és Fogarasi Alpár) videózza, ahogyan megveszem a jegyem és elindulok a lépcsőn. Nem hivatásos operatőrök készítik a felvételt, profi kamerákkal. Ezzel a rendező hű marad a dogmafilmek egyik legfontosabb szabályához. A külső játéktérben három televízió-képernyőn, majd a belső térben két hatalmas kivetítőn kísérhetem végig az eseményeket. Az előtérben ácsorogva ünnepi hangulat: sütemények, ásványvíz. A ceremóniamester, Helmut von Sachs (Bodolai Balázs) beszédbe elegyedik a nézőkkel, mintha csak ránk vártak volna. Amikor már mindenki leadta kabátját a ruhatárban, kezdődhet a Születésnap.
A családon belüli erőszak egyre nagyobb problémája a társadalomnak: hosszú távon teszi tönkre gyermekek és felnőttek életét. A pillanatnyi fájdalom, a fizikai sebek elmúlnak, de a lelki sérülések akár egy egész életen át rabbá tehetik a bántalmazottat. Robert Woodruff amerikai rendező erről a témáról nyit párbeszédet a Születésnap című (stúdió)előadásban. A szélsőséges emberi viselkedések boncolgatása, a színlelés maszkjainak lerántása, az igazság felfedése, a hallgatás paktumának felbontása foglalkoztatja a rendezőt. A színdarab Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Festen című, 1998-as filmje alapján készült (a szöveget Visky András írta színpadra).
Helge Klingelfeldt (Bogdán Zsolt), a családfő ötvenedik születésnapjára érkeznek haza a gyerekek és rokonok, köztük mi is, én is. Elsőként Christiant (Szűcs Ervin), az elsőszülött fiút látom közeledni a bejárat felé, a háta mögött egy autó, benne Michael (Viola Gábor) és felesége Mette (Csutak Réka). A színház, amikor a szereplők megérkeznek, átalakul a Klingenfeldt család otthonává, egy szállodává. Szavaiknak teremtő ereje van. A ruhatárból recepció válik, ahol Lars (Salat Lehet) fogadja a vendégeket. Hidegen közli, hogy Michaelnek nem kellene itt lenni, nincs a listán, mert korábban elhunyt húga temetésén sem volt jelen. Helene (Kézdi Imola), a harmadik testvér ér ide utoljára, majd közvetlenül utána az ünnepelt és felesége. A játék párhuzamosan folyik, több elkerített részben, a hotelszobák „nyitott ajtaján” keresztül megismerhetjük a testvéreket. Az emeletet Michael és Mette foglalják el. Már az első perctől tudom, hogy a kapcsolatuk nem egy nyugodt házasság. Ordibálnak egy cipő miatt, majdnem verekednek, folyamatosan ingerültek. A bennük lévő feszültséget erőszakos szeretkezésben vezetik le. Erőszakolásnak egyetlen oknál fogva nem nevezhetjük: mert mindketten azt szeretnék, hogy ez pont így történjen. A női hajjal való erotikus játék szépít a jelenet durvaságán, de később ijesztővé válik. Helene költözik be a halott testvér, Linda (Pethő Anikó) szobájába. Eleinte fél ott maradni, képzeleg, hangokat hall, de Lars segítségével rábukkan egy levélre, amit nővére hagyott hátra. Elkezdi hangosan olvasni, majd elküldi a recepcióst, és elrejti a papírt. Valami fájó dolog állhat a levélben, mert a szereplő zavart állapotba kerül. Christian nem egyedül készülődik az ünnepi vacsorára. Pia (Györgyjakab Enikő), a szolgálólány kelleti magát a szobájában, nem sok hatással. A férfi nem tudja, hogyan kezelni ezt a helyzetet, a nő nem izgatja fel, de el sem utasítja teljesen, csak áll egy helyben, üres tekintettel néz maga elé szótlanul, nem érdekli, hogy Pia már fehérneműben van.
A szereplők intim szférájába nyertünk betekintést a hálószobák nyitott ajtaján keresztül, de az igazi belső, lelki feszültségek mégis az ebédlőben, vacsora közben történnek. Kinyílik az ajtó, mindenki helyet foglal a hatalmas megterített asztalnál (díszlet- és jelmezterv: Carmencita Brojboiu). A stúdió falai mentén plexifallal elválasztott folyosó húzódik, ahova a szereplők néha elvonulnak. Olyan tér ez, amelyet csak a néző lát, az előadás többi szereplője számára titkok maradnak az ott elhangzott beszélgetések, események. A film ezt sokkal könyebben megoldja, kiviszi a színészt az ebédlőből. Az előadás alatt végig videóznak és vetítik a felvételeket, így sokszor felnagyítva látjuk a mimikát, gesztusokat, apró mozdulatokat.
A felek konfliktusa, szembesítése már az ülésrendben megmutatkozik: az egyik asztalfőnél Helge és felesége, Else (Kató Emőke) foglalnak helyet, a másiknál pedig Christian. A szereplők iszogatnak, beszélgetnek, táncolnak és énekelnek az ünnepeltnek, közben mégis feszültség lengi be a teret. Ennek csúcspontja Christian első pohárköszöntője, egy vallomás, egy lepel lerántása a sötét és fájdalmas múltról. Amikor apa fürdik, ezt a címet kapta az előre megírt, végig humoros szöveg, épp ezért hat erőteljesen az utolsó pár mondat: apa megerőszakolt minket. A levegő megfagy, már senki sem eszik. Váratlanul érkezik egy olyan információ, amire nem számíthattunk. A leginkább kegyetlen az, hogy ennek ennyi idő elteltével kell kiderülnie. Az elhallgatás most véget ért, az évek alatt felgyülemlett harag kiszabadult a bántalmazottból. Ki gondolná, hogy egy jómódú, mintacsaládnak tűnő közösségben ilyen kegyetlenség történhet? Próbáljuk nem elhinni, igyekszünk nem tudomást venni arról, amit a rangidős fiú mondott. Hallgatunk, bedugjuk a fülünket, az előadás folyik tovább. Pedig egyre több hasonló esetről ír a sajtó.
„Az incesztus talán a legkegyetlenebb és legmegmagyarázhatatlanabb emberi magatartás. A gyerek és a szülő közötti legalapvetőbb bizalom szétzúzását jelenti. Érzelmileg roncsoló hatása van. A fiatal áldozatok teljesen kiszolgáltatottak az agresszornak, nincs hova, nincs kihez menekülniük. A védelmet nyújtó személyből üldöző lesz, a valóság pedig mocskos titkok börtönévé válik. Az incesztus a gyerekkort a leglényegibb elemétől fosztja meg: az ártatlanságtól” – írja Dr. Susan Forward Mérgező szülők című könyvében.
Szűcs Ervin egy ilyen áldozatot mutat meg Christian szerepében: színpadi jelenléte, kiszámíthatatlan tekintete, mozdulatai sejtetik a benne felgyülemlett sérelmeket. Fokozódik a feszültség és egyre többet tudunk meg a neves Klingenfeldt családról. Az anya végig tudott mindenről. Kató Emőke semleges arcot vág, nem dühös, nem feszült, mintha még mindig szeretné fenntartani a tökéletes család látszatát, még abban a pillanatban is, amikor már ez az illúzió megtörni látszik, beszédében sem dicséri gyermekeit, inkább megalázza őket. Miért tűri el egy anya, hogy gyermekeit szexuálisan zaklassa az az ember, aki nemzette őket? Mi tartja vissza abban, hogy feljelentse a hatóságoknál? Miért fontosabb a látszat fenntartása, mint a gyermekek biztonsága, lelki világuk épsége? Miért érez bűntudatot Christian, amikor apja odamegy hozzá, hogy megkérdezze: tényleg úgy történt-e, ahogy elmondta? Tetten érhető Christian jellemében a bántalmazott gyermekek önvádló magatartása, amely kudarcos felnőtt kori kapcsolatok kezdőpontja lehet. Legsúlyosabb talán az anya szerepe, aki csendestársként csak megerősíti őket szégyenükben. A bántalmazott gyerekek sokszor úgy érzik, ők tehetnek arról, hogy szüleik mérgesek és így vezetik le a feszültséget, saját magukat hibáztatják. Felnőtt korukra sérültek maradnak, nem tudnak egészséges kapcsolatokat létesíteni, lehetnek sikeresek, ahogy Christian is az, de magánéletükben folyamatos kudarcok várják őket. Az elhallgatást újabb elhallgatás követné, ha nem lenne nagyobb a felgyülemlett düh.
Nem csak Helge mocskos törölközőjét teregetik ki. Michaelről kiderül, hogy tavaly teherbe ejtette az egyik szolgálólányt, Michelle-t (Albert Csilla), aki azonnal elvetette a gyereket. Az abortusznak nincs súlya ebben az előadásban, nem lényeges, eltörpül az incesztus ténye mellett. Mivel Michelle követelőzik, számon kéri Michaeltől, hogy miért nem figyel oda rá, alapos verést kap törődés gyanánt. Annyira igazinak látszik és hallatszik a bántalmazás, hogy félteni kezdem a színésznőt, aki percekig összekuporodva fekszik a földön. Michelle az előadásban végig megmarad a megvert lány szerepében. Az agresszivitás a szülői nevelés következménye is lehet. Viola Gábor nagyon impulzív, néha már túlzottan agresszív Michaelt formál, aki egy pillanatra sem távolodik el ettől a vehemens karaktertől.
Egy beteg családban vagyunk, ahol a látszat borzalmas jellemeket takar. Helene barátját, Raphaelt (Buzási András), aki zsidó származású, azonnal kiközösítik. Csak angolul beszél, ezért kigúnyolják egy ismert népdalra zendítve: „Az öreg zsidónak akkor vagyon jókedve…” Michaelből szabadul fel leginkább a rasszizmus. Mindenki gúnyolóvá válik, ordibálnak, eltorzul a színészek arca, félelmetes szörnyetegekké változnak. A jelenetet Kézdi Imola kirohanása szünteti meg. Amikor kiderül, hogy Linda, halála előtt, írt egy búcsúlevelet, ennek felolvasását követelik Helene-től. Aki az előbb még mentegetőzött, hogy az ő apja biztosan nem tenne ilyen szörnyűséget a gyermekeivel, most felolvassa nővére vallomását. Eloszlanak a kétségek. Helene sír, Michael ökölbe szorított kézzel fenyegetőzik, Christian elégedetten néz körbe. Mindenki jellemének és habitusának megfelelően reagál.
A reggeli a büntetés színhelye. Helgét beszéde után Michael elküldi az asztaltól, hogy nyugodtan reggelizhessenek. A szereplő kimegy a színről és vissza sem jön a tapsrendre. A családfő autoritása megtört, elvesztette gyermekeit, státusát. Nem hiszem el Bogdán Zsolt Helgéjének, hogy ő tényleg elkövette ezeket a bűnöket, folyamatosan ez jár a fejemben, hogy ő esti meséket olvas a gyermekeinek. Azt az embert, akit utálnom kéne, akitől fel kellene, hogy forduljon a gyomrom, undorodnom kellene tőle – semleges marad, nem ébreszt bennem ellenszenvet.
Egy kérdés nyitott. A Születésnap résztvevői, kilépve az ajtón vajon ugyanúgy hallgatnak tovább az esetről, vagy végre sikerül szembesülniük a múlt fájdalmával, és elindulniuk a gyógyulás útján, hogy egészséges felnőtt életet tudjanak kezdeni? Elszigetelt helyen vagyunk, ahová nem jön a taxi, ahol nincsenek szomszédok. A téma tabu marad a folytatásban is, és ami Helge ötvenedik születésnapján történt, az ugyanúgy elvész a feledés homályában, mint a feltárt titkok? Jó lenne, ha nem így történne és ezekre az esetekre fény derülne, nemcsak utólag. Az erőszaktevő embereknek nem lehet és nem is kell azonnal megbocsájtani. Az előadás végén mintha helyre állt volna a külső rend. De mi van odabenn?
Kolozsvári Állami Magyar Színház Thomas Vinterberg – Mogens Rukov – Bo Hr. Hansen: Születésnap. Színpadi változat: Visky András és Robert Woodruff. Szereplők: Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Viola Gábor, Pethő Anikó, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Csutak Réka, Buzási András, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc, Bodolai Balázs, Salat Lehel, Orbán Attila, Kali Andrea, Váta Loránd, Skovrán Tünde, Horváth Zoltán, Balla Szabolcs, Fogarasi Alpár, Molnár Tibor, Andercó Ildikó, Alia Maria Matei, Mihai Iosif Aconstantinesei. Rendező: Robert Woodruff; dramaturg: Visky András; díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu; zeneszerző: Lászlóffy Zsolt; koreográfus: Sinkó Ferenc; videó: Soós Attila; rendezőasszisztens: Simón Hanukai, Visky Andrej; ügyelő: Nagy Yvonne.