"Valahol vannak szabad városok"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 23. (589.) SZÁM — DECEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szálinger Balázs
Pár sor szívszorító igazság
Cseke Péter
Jancsó Elemér párizsi leckekönyve
Láng Orsolya
„Lehet, hogy máris romok alatt vagyunk…” - Beszélgetés Visky András költővel, drámaíróval, dramaturggal
Bogdán László
Vaszilij Bogdanov: A vörös pók hálójában
Zsidó Ferenc
Rövidprózái
BÁNKI ÉVA
Utazás: innen, oda
Sigmond István
Molekulák 17. - A világszám
Dimény Lóránt
A könyv
CSERNA ENDRE
Versei
Bréda Ferenc
Angyal a Monostoron
Varga Melinda
Versei
VASS ÁKOS
Versei
Szőcs István
Lassacskán minden újból…
Benő Attila
(macskanyomok a betonban)
B. TÓTH KLÁRI
Korkép
MAJOROS CSILLA
A büntetlenül maradt bűnökért
SERESTÉLY ZALÁN
Egy ibér pókhálóról
Papp Attila Zsolt
A karneváli mozi - 150 éve született Georges Méliès
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - Adagio religioso
Hírek
 
Papp Attila Zsolt
A karneváli mozi - 150 éve született Georges Méliès
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 23. (589.) SZÁM — DECEMBER 10.

Máig sem értem, miként lehetséges, hogy – tudomásom szerint – nem készült értékelhető nagyjátékfilm az egyetemes filmtörténet egyik különös figurájának, Georges Méliès-nek az életéről – bár a tömegkultúra legkülönbözőbb regisztereiben fedezhetők fel rá utaló motívumok, és úton van már a hazai mozik felé is Martin Scorsese új filmje, amelyben a francia mester karaktere jelentős szerepet kapott. Méliès nem pusztán azért érdemli meg, hogy vászonra vigyék az „életét és munkásságát”, mert a hetedik művészet egyik úttörője, valamint az „ősfilmkorszak” legjelesebbje volt, a Lumière-fivérek mellett. Hanem elsősorban azért, mert alakja és sorsa kellőképpen rejtélyes, az általa képviselt vizuális törekvések jellege pedig meglehetősen izgalmas ahhoz, hogy legalább annyira érdekfeszítő filmet lehessen forgatni belőle, mint amilyeneket ő maga készített hajdanán, a múlt század fordulóján és első éveiben-évtizedeiben. Mintegy ötszáz darabot – ennyi tételből áll ugyanis a méliès-i filmográfia (mondanunk sem kell: rövidfilmekről van szó, két-hárompercesektől a negyedórás-húszpercesekig, ennél hoszszabb időtartamra ritkán vállalkozott).
Méliès színrelépése előtt a film jószerivel a valóság mozgóképi megjelenítését, életképek sorozatának dokumentumszerű rögzítését jelentette. Amióta a Lumière-féle vonat begördült arra a bizonyos állomásra, jókora riadalmat keltve a közönség soraiban, a mozi fejlődésének egyik iránya, a realista-dokumentarista film „készen állt”. Ez a másik izgága francia kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a valóság illúziójánál van érdekesebb is: a valóság illúziójának illúziója, vagyis a kinematográfiai fikció. Méliès ugyanis a bűvészet és a bábszínjátszás felől érkezett, az elkápráztatás művésze volt, és mindennél jobban izgatták az új médiumban rejlő innovációs lehetőségek – nem utolsósorban saját bűvészrepertoárjának tökéletesítése érdekében. A tökéletes trükk keresése volt ez, az elbűvölés ikonográfiájának kidolgozása, amire teljes filmműfajok épültek rá az elkövetkezendő évtizedekben; remélem, nincs olyan fantasztikus- és rémfilm-, vagy éppen vígjáték-, rajz- és mesefilmrendező, aki ne foglalná imáiba a nevét, de hatása erőteljes szerzői életműveken is átüt. Méliès varázsló, aki leemeli a saját fejét, megidézi az embert őrületbe kergető ördögöt, nőket tüntet el és változtat csontvázzá, könnyet facsar a Holdember szeméből, keze alatt az omnibusz halottaskocsivá változik (ez utóbbi technikai malőr következtében történt, ekkor fedezte fel híressé vált stoptrükkjét) – mindezt egy olyan közhangulatban, amelyben a vászon látszatvilága (még) a kézzelfogható realitás hatását kelti.
Karol Irzykowski, a maga során szintén méltatlanul elfeledett lengyel író és filmesztéta írja magyarul nemrég megjelent, A tizedik múzsa című könyvében, hogy „a film néha nem más, mint a cirkusz kitágítása a sátoron kívülre”. Méliès trükkfilmjei pedig egyenesen azt sugallják, hogy ez a mozgókép ősformája: a cirkuszi, vásári látványosság, a pőre attrakció (nem véletlen, hogy rögeszmésen visszatérő motívum a filmművészetben, Chaplintől Fellinin át Álex de la Iglesiáig vagy Terry Gilliamig). A lenyűgözés poétikája ez, egyfajta karneváli mozi, amelynek következetes végiggondolásával akár arra a meghökkentő eredményre juthatunk, hogy – ellentétben a közkeletű hiedelemmel – a filmnek kevésbé a színházhoz és a prózairodalomhoz van köze, mint inkább a csodaszerűt jelenvalóvá varázsoló bűvészethez vagy, urambocsá, a költészethez. „A mozi lehet művészet is, de nem feltétlenül kell annak lennie” – folytatja Irzykowski –, lehet egyszerűen csak „a mozgás csodáinak tükre”. Nagyszerűen összecseng ez azzal, amit időben és térben jóval távolabb állít az amerikai filmteoretikus Tom Gunning, miszerint az attrakció mozija nem narratív szempontból érdekes igazán, hanem a „megmutatás csodája” révén. Ezért több ő, mint bűvésztrükkök filmszalagra alkalmazója és a filmtechnika megújítója, mert művei a mozgókép lényegéhez visznek közelebb: azt mutatják fel, ami másként nem válhatna láthatóvá. Egyébként pedig a lineáris filmelbeszélés kimunkálása terén is ő tette talán az első, nem is olyan óvatos lépéseket, elég a Verne és Wells művei alapján készült Utazás a Holdba című opuszára gondolnunk.
A sors keserű iróniája, hogy élete vége felé egészen másfajta vásári látványosságok gyártójává és árusítójává szegényedett: játékokat adott el a Montparnasse pályaudvaron, mígnem kegyeletteljesen berakták egy öregotthonba; ott is halt meg. Fennmaradt műveinek jelentős része elérhető és legálisan megtekinthető a világhálón. S míg nézzük ezeket a fakó, karcos, vibráló, fekete-fehér, mégis színpompás kis csodákat, a filmbéli bűvészarc mögül előtűnik ő, a másik, az igazi (kine)mágus: kikacsint, varázsol, meghajol, majd elviszi az ördög.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében