A zene és hit kapcsolatáról, egymásbaolvadásáról, egymást kiegészítéséről, a zenetörténet fejlődésében játszott szerepéről sokan, sokfélét írtak. Akár tagadták, akár méltatták a hit jelentőségét a polifón zene ezeréves fejlődésében – és az emberiség zenéjének teljes történetében –, egyet mindenképpen elismertek: a hit mindig valamilyen zenei megnyilvánulási formává alakul és a zene mindig a bennünk lévő hitet kelti életre. A hit éppolyan erős bennünk, mint az életösztönünk, csak a pillanatra vár, amikor előtörhet lelkünkből. Hogy ez a pillanat kinél és mikor következik be, előre nem látható, de EGYSZER mindenkinél bekövetkezik. A társadalom is – végeredményben – egyetlen emberi organizmusnak képzelhető, és a társadalom életében is egyszer csak eljő a NAGY PILLANAT, amikor ráeszmél a lelkére és benne az ÖRÖK HITRE. Lehet e pillanat ellen tiltakozni, lehet halasztgatni, alkalomadtán ki is lehet gúnyolni, de amikor a pillanat parancsszava felhangzik, MINDEN MEGVÁLTOZIK. Ilyen óriási változás előtt állunk. Millió előrejelzés szól nap mint nap a nagy pillanat bekövetkeztéről. Nem a világvége közeleg, hanem egy ÚJ VILÁG KEZDŐDIK. Felkészültünk rá?
*
Napi teendőim végeztével, fáradtan érkeztem haza. Véletlenül kapcsolom be tévékészülékemet. Bach H-moll miséjének hangjai szólnak: „Qui tollis peccata mundi, miserere nobis”, mintha csak folytatná gondolataimat a zene. A tételnek (nr. 8) Bach megjelölte tempója: Lento (lassan, és ezúttal még hozzátehetném, szomorúan). Hiszen a szöveg és vele együtt a zene arról szól, ami mindnyájunk lelkében ott van. „Te, ki megbocsájtod a világ bűneit, könyörülj rajtunk.” Nem túlzás a „mindnyájunk lelkében” kifejezés? Nap mint nap hatalmas tömegeket látok a templomok körül, különösen az egyházi ünnepek alkalmával. A tévéműsorok, híradások hasonló jelenségről számolnak be világszerte. A VISSZA A LELKÜNKHÖZ könyvek sokasága és hatalmas példányszáma is erről tanúskodik. A művészetben is hatalmas arányban jelennek meg az ISTENKERESŐ alkotások. Épp a kezem ügyében van Stravinsky műveinek jegyzéke. A 87-es számot viselő MASS című műve 1948-ból egy olyan sorozat kezdeti alkotása, amely a végső 108-as számig, REQUIEM CANTICLES majd kizárólag biblikus szövegekre készült műveket tartalmaz. Csak találomra kinyitom a könyvet ennél az utolsó fejezetnél. Mindenütt szövegidézetekkel hozzák kapcsolatba a zenei kifejezést az elemzők. És ezek a szövegek önmagukért szólnak? Vagy üzenetet hoznak számunkra? „Qui confidunt in Domino” („Akik bíznak az Úrban”), „Sustinuit anima mea…” („Várja lelkem az Urat”) a Canticum sacrum című műből, vagy „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” – a Prédikáció, Elbeszélés és Könyörgés című kantátából.
(…Közben szól Bach miséje, az „Incarnatus est” mély, adagio religiosója, és utána a megrendültség hangján a „Crucifixus etiam pro nobis.”) Hirtelen Stravinsky 102-es számú művére lapozok: THE FLOOD (AZ ÖZÖNVÍZ) érdekes látásmódot (és nagyon lényeglátót) tükröznek a szerző magyarázó szavai: „Miért neveztem művem NOÉ helyett ÖZÖNVÍZ-nek? Mert Noé puszta történelem. Valódi, jégkorszak előtti furcsaság, mégis mellékes furcsaság. Még mint „örök ember”, második Ádám, mint – az augusztinusok szerint – az ótestamentumi keresztény mintaképe is kevésbé fontos az Örök katasztrófánál. Az Özönvíz egyszersmind A Bomba is.
(… Már a h-moll mise „Et rescurit”, vadul sodró, hatalmas Vivacé-ja szól. Nem tudom, miért, Bartók Cantata profanajának vadászfugája jut eszembe. Újjászületni, feltámadni, megszabadulni mindentől, ami halálos szorításban tart bennünket, harsogják a trombiták, a hangszeres virtuozitású kórusszólamok…)
Új özönvíz lehetősége lappang félelmeinkben? Technikai, gazdasági, politikai Özönvíz? Vagy mindez együtt?! A művészet váteszi üzenete szerint: IGEN! Hol lesznek majd a mostani kérdéseink? És mi lesz majd utána? A Biblia szerint: „Sokasodjék állat, madár, / S így kezdődik egy új világ.”
