"a hajthatatlan gyermek újra táncol"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 24. (590.) SZÁM — DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A város
Borbély Szilárd
József
Demeter Zsuzsa
A költészet: alapkutatás - Beszélgetés Borbély Szilárd költővel, irodalomtörténésszel
Szakács István Péter
Az ajándék
Sigmond István
Molekulák 18. - Megszámlált falevelek
Szalma Réka
Versei
Láng Orsolya
Versei
Móritz Mátyás
A jó pásztor
Cseke Róbert
Versei
Egyed Ákos
Fejedelemválasztó országgyűlés Nyárádszeredában 1605-ben
Szőcs István
… És az Embernek Fia …
Király Farkas
Görög export
Papp Attila Zsolt
Kortársunk, a sárkány
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - A virtuális világ karácsonya
Januári évfordulók
 
Szakács István Péter
Az ajándék
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 24. (590.) SZÁM — DECEMBER 25.

Persze, hogy egyből kiszúrta azt a fazont. A dóm főbejáratától pár lépésnyire állt a fal mellett, és rezzenéstelen arccal figyelte a karácsonyi bevásárlás lázában tolongó tömeget, majd, mintha csak megérezte volna, hogy figyeli őt, hirtelen feléje fordult. Így még nem nézett rám egyetlen férfi sem, tisztára flúgos ez a pasi, gondolja a lány, és borzongva érzi, amint az a metsző tekintet, mintha üveglapon keresztül, könyörtelenül áthatol rajta. Aztán meg arra gondol, hogy totál be fog csavarodni, ha egy órán belül nem jut hozzá a napi adagjához. Márpedig per pillanat le van égve, s Geri hitelben nem ad neki az anyagból. Király az a cucc. Gerinek bonuszként még egy plusz dugást is megígért, ha kivételesen zseton nélkül megelőlegezné neki. Ő azonban csak hangosan röhögött rajta, majd üvöltözve elküldte a jó büdös francba. A nagyszájú nepperről a nevelőapja jut eszébe, az a zselézett sérójú, beképzelt alak, aki dossziékkal telerakott, bazi nagy íróasztala mögül szokta neki az észt osztogatni. Vajon mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy tizenhat éves fogadott lánya a testével keresi meg a mindennapi kábszerét? Anya, persze, ő egészen más, szegény annyira bízik benne, hogy még akkor sem hinné el ezt, ha a saját szemével látná, mint koptatja a fenekével a lepedőt a környékbeli szállókban. Mire idáig jut gondolatban, már el is döntötte, hogy lefekszik ezzel a röntgenszemű pasival, aztán irány Geri álomraktára.
Most, hogy megtette, furcsamód nem érez se megbánást, se félelmet. Csak a tabletták keserű utóízét a szájában. A biztonság kedvéért egy egész dobozzal bevett. Ilyesmiben nem hibázhat az ember. Egy elfuserált öngyilkosságnál nincs komolytalanabb dolog a világon. Ott ül az ablak előtt fegyelmezetten, útra készen, és kifelé bámul a sötétségbe. A föld vigasztalanul fekete, s a fák kopár ágai fölött feszülő felhők koszos lepedői eltakarják az eget előle. Csak a Dóm tér fölött dereng füstös sárgán a lég, ott, ahol most egymás sarkára taposva tülekednek az emberek a karácsonyi vásár forgatagában. Valahol a rikító fényözönön túl – bemérhetetlenül messzire – kristálytisztán ragyog a befagyott folyó, s ő fehér bundájában, Regina kezébe kapaszkodva, tágra nyílt szemmel bámulja a parányi jégcsillagok kápráztató lüktetését, majd kérdőn fölnéz a lányra.
– Bizony, hogy szép, öcskös – guggol le hozzá Regina, és megsimogatja bundasapkás fejét –, de most már ideje hazamenni. Hátha meglesheted, amikor jön az Angyal.
– Rendben – bólint ő nagyosan, és hagyja, hogy az unokanővére megigazítsa kergetőzés közben félrecsúszott sálját, aztán engedelmesen visszaül a szánkóra.
Regina bolyhos plédbe bugyolálja, s nevetve húzni kezdi a szánkót a szikrázó havas úton hazafelé. Hiába sietnek azonban, az Angyal már megint megelőzte őket. A szoba sarkában ott áll a karácsonyfa törékeny díszekkel fölékesítve s alatta az édes titkokat rejtő ajándékcsomagok.
– Várjuk meg, amíg a szüleid és Zsóka néni is bejönnek, addig csak téged csomagollak ki – nevet rá Regina, miközben leveszi róla a bundát. – Nekik te vagy a legnagyobb ajándék.
– Mennyi?
– Az attól függ.
– Mitől?
– Hogy mit akarsz. A sima dugás egy ötvenesbe kerül. A plusz szolgáltatásokért külön kell fizetni. Ez a szabály. Nem értem, miért kekeckedsz, ha már kinéztél magadnak?!
– Tessék, itt van egy ötszázas, ha ez megnyugtat téged.
A lány gyanakodva vizsgálgatja a markába nyomott bankjegyet. Előbb a fény felé tartja, majd mutató- és hüvelykujja közé fogva végigtapogatja. Semmi kétség, ott van benne a hitelességet szavatoló fémszál. Ettől azonban még idegesebb lesz. Titokban a férfira sandít. Vajon mit akarhat tőle ez az elegáns, latinos arcélű, drága borotvaszeszt használó fazon. Az ilyen nem szorul utcasarkokon strichelő kamaszlányok amatőr szolgáltatásaira. Lehet, hogy egy perverz őrült, akitől minden kitelik. Aztán eszébe jut, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a Geri csodaszere nélkül, tök józanon fogja végigszenvedni az éjszakát. S talán a holnapit s a holnaputánit is. Ünnepek idején a férfiak inkább a családtagjaikra koncentrálnak.
– Maradjunk inkább az ötvenes tételnél – szólal meg végül bizonytalanul. – Ismerek egy tiszta és biztonságos szállót a közelben.
– Ne félj, nem esik bántódásod – hárítja el a feléje nyújtott pénzt a férfi. – Gyere, itt a kocsim a közelben.  
Óvatosan végigfekszik az ágyon. Csak semmi hirtelen mozgás. Még csak az kellene, hogy kihányja ezeket a méregdrága altatókat! Lassan az elsötétült ablak felé fordul, mintha szokni akarná azt a másik sötétséget, az örök éjszaka visszhangtalan, fekete ürességét. A csendben megszólal Zsóka néni.
– Látod, milyen gyönyörűek ezek a jégvirágok – mutat a befagyott ablakra. Apró, fehérkontyos feje enyhén reszket beszéd közben, s a háta most még jobban meg van görbülve, mint máskor.
Zsóka néni a rokonuk. Egy távoli faluból jön föl ünnepek idején, segít anyának a konyhában, neki pedig meséket mond.
– Ezek a legkülönösebb virágok a földön – halkítja le a hangját, mintha valami nagy titkot készülne elárulni. – Télvíz idején virágzanak ki, a fagyban, amikor a többi virág a föld melegébe rejtőzve várja a tavaszt. Akkor nyílnak, amikor a nappalok megrövidülnek, és az éjszakák megnyúlnak. Tündöklő kristályszirmaikkal a kopott szobákba és a lehangolt lelkekbe is a fény varázsát lopják.
– Szavak, üres szavak ezek, Zsóka néni – szólal meg csendesen. – A valóság egészen más. Sokszor el akartam már mondani ezt neked, amikor ráeszméltem végre, de te itt hagytál, ahogy a szüleim is, és mindenki, akinek fontos voltam, és aki számomra fontos volt. A valóság az, ami itt van körülöttem. Ez a sivár szoba, ez a sötét ablak. A valóság magány és reménytelenség, szenvedés és halál. Minden más illúzió és hazugság csupán, önmagunk és mások áltatása.
Már ezerszer megbánta, hogy igent mondott. Nyugtalanul fészkelődik az első ülésen, s tekintete a férfi rezzenéstelen arca és a mellettük elsuhanó házak között cikázik. Persze, előbb azt hitte, hogy a pasi a kocsiban akarja lerendezni a dolgot, valamelyik környékbeli mellékutca diszkrét sötétjében. Rendben is lett volna, néhány perc gyűrődés a hátsó ülésen, aztán rohanás az álomszerért. Most azonban, hogy a hátuk mögött elmaradt a belváros nyüzsgő emberáradatával és rikító fényeivel, egyre jobban elhatalmasodik rajta a rettegés, s már látja is magát, amint valami városszéli, lerobbant szobában az ágyhoz kötözve vergődik, miközben a pasas a pokol perzselő tüzével a szemében föléje hajol, hogy elkezdje halálos játékát. Újból a férfira tekint, a műszerfal alvilági derengésében azonban semmit sem tud leolvasni arról a mozdulatlan arcról. Mintha maszkot viselne ez az átkozott alak, amit csak az utolsó percben fog lerántani magáról, hogy már senkinek se mondhassa el a titkát.
– Mindjárt megérkezünk – fordul feléje a férfi. – Ne aggódj, nem tart majd sokáig…
A lány rémülten kapja el a tekintetét, s érzi, amint a bugyija benedvesedik. Meg akar szólalni, könyörögni akar az életéért, ám egyetlen hang sem jön ki a torkán. Aztán megállnak egy lerobbant tömbház mellett. A környék sötét és kihalt. Valahol a távolban panaszosan felvonít egy kutya.
– Gyere – segít kiszállni neki a férfi.
A lány erőtlenül tűri, hogy a férfi karon ragadja, és magával vigye. Bent, a lépcsőházban mintha hidegebb volna, mint kint. A lány tisztán hallja fogai vacogását. Egy harmadik emeleti lakásba mennek. Alig látni. A férfi otthonosan mozog, mint aki jól ismeri a terepet, a lány tapogatózva követi. A második szobában valaki fekszik az ágyon. Jöttükre megmozdul, majd nyöszörögve fölgyújtja az olvasólámpát. Egy öregember. Sovány testén kopott pizsama lóg, három-négy számmal is nagyobb nála. Zavaros tekintettel mered a lányra, majd visszahanyatlik a párnára. Az éjjeliszekrényen felborult vizespohár, üres gyógyszeres doboz.
– Siess – szólal meg a férfi.
A lány reszkető kézzel kotorászik a válltáskájában, majd kivesz belőle egy óvszert.  
– Erre most nincs szükség – szól rá fojtott hangon a férfi. Kirántja kezéből a táskát, s tartalmát a padlóra szórja, majd letérdel és keresgélni kezd a szanaszét gurult tárgyak közt.
– Már azt hittem, nincs nálad – emelkedik föl végül, s az apró tégelyt a lány felé nyújtja.
A lány értetlenül mered rá.
– Mire vársz?! – sürgeti suttogva a férfi. – Mázold már szét az ablakon!
– Te tényleg flúgos vagy – nézi megütközve a lány, majd az ablakhoz lép, és reszkető ujjakkal kenni kezdi rá a csillámport. Lent vigasztalanul fekete a föld, s az útszéli fák kopár ágai fölé feszülő felhők kormos lepedői eltakarják az eget. Csak a Dóm tér fölött dereng sárgán az ég alja a karácsonyi vásár visszfényében, ahonnan a Geri álomporáért eljött, hogy ebben a lerobbant külvárosi lakásban végezze. Háta mögött az öregember nyöszörgése halk sírdogálásba vált. Aztán csend lesz. Lopva hátranéz: az öregember összekuporodva fekszik az ágyon, tekintete a fénylő ablaküvegre mered. Most még nagyobbnak tűnik a pizsama rajta. A másik férfi nincs sehol. Hová tűnhetett el, néz körül hitetlenkedve. Fölkapja a táskáját a földről, s kirohan a lakásból. Szíve vadul kalapál, miközben a kihalt utcán szalad. Aztán már nem bírja tovább, levegő után kapkodva megáll, s elsötétül előtte a világ…
… Na, végre – szólalt meg valaki fölötte. – Már azt hittük, nem fogsz többé magadhoz térni. Két napig feküdtél kómában.
A lány káprázó szemmel nézte a föléje hajló fiatal, szemüveges férfiarcot, majd tekintete révedezve továbbvándorolt a feje fölött fénylő műanyagtasakra, melyből az áttetsző folyadék a vékony csövön keresztül a vénájába folyt.
– Keményen be voltál lőve – folytatta a fehér köpenyes. – Egy férfi hozott be a kocsiján a sürgősségre. Azt mondta, a Dóm tér szélén feküdtél a földön. Neki köszönheted az életed. Ha nem vett volna észre idejében, már rég halott volnál. Különben azt sem tudjuk, hogy ki vagy. Nem volt nálad a személyi igazolványod. Csak egy üres csillámporos tégely van a táskádban.
A lány mondani akart valamit, aztán csak erőtlenül lehunyta a szemét.
Később, amikor levették a perfúzióról, szédelegve az ablakhoz ment. Hunyorogva bámult ki a zúzmarás üvegen a friss hótól fénylő utcára, a fehér csipkébe öltözött fákra. S bágyadtan elmosolyodott, amikor megpillantotta a szemközti domboldalon szánkózó gyermekeket, a havon vidáman kergetőző kisebb és nagyobb árnyakat.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében