1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Éjszakai áramlat

Lakásod kopár ormain fehér
lapokként keringő könnyű szárnyasok
madarak, lepkék, betűt rajzoló
sorokban rajzó rovarrajok
lágy, szürke macska gomolyog át
a lakás gerincén, az előszobán
szembogarában vergődésük villan
a hűvös cement partjain, a villany-
fény áztatta konyha színpadán
egy pillanat csak, s menten szerteillan
magával rántva szárnyas ablakot
a raj, lebegnek még imitt-amott
a légbe hullott félszeg mondatok.


Mióta utolértelek

Mióta utolértelek
magamban, érzem, értelek,

ragaszkodásom ág-bogát
most gyolcs-szövetként látom át:

hisz fájdalomra nincsen ok –
nem nyílt seb vagy, csak nyílt titok;

tükör-vetette rezge fény
szobám falán, a szív felén.


Ellenfényben

A hűs hortenziák föléd hajlítják
habsúlyos fejük.
Árnyakat oszt el a ház falán a nap,
túlnő magán az ismert körvonal.

Lábujjaid között hadd nőjön ki a fű!

Töressék meg a megszabott keret,
és minden, ami közte felgyűlt, megtapadt:
a magány legyen meglékelt magány,
az öröm legyen megosztott öröm,
a céltalanságba kétség keveredjen –

bomlasztó kékség törje át a födémeket.