Boldog, izgatott örömmel várom a karácsonyt, a képzeletem megalkotta saját karácsonyomat. Virtuális karácsony ez, emlékekből, csodavárásokból és beteljesületlen vágyakból összerakott Varázslat. Csak számomra létezik. Amikor karácsonyi zenét írok, akkor ebből a Varázslatból szeretnék valamit átadni másoknak: örömet, hitet, szeretetet. Liszt Angelus című zongoraművét hallgatom. Vadonatúj zene számomra, ősbemutató – ahogyan mondani szokás. Mély zongorahangokon indul a muzsika: emberi lármával. Azután magasba szárnyal, szépséges angyali zene szól: emberi és az égi világ párbeszéde. Képzelt dialógus, a lélek terének magasság-mélység villódzása, és mégis valóságosabb a valóságosnál. Mindegy, hogy hiszünk vagy nem hiszünk az angyali lények létezésében. Fölösleges volna feltenni a kérdést, hogy az élete alkonyán mélyen hívő Liszt mennyire érezte valóságnak zenéje alaptémáját, az Angelust, a fontos az, hogy MI, HALLGATÓK mennyire hiszünk benne? Gyermekkori hiteink elvesztésével nem gyarapodunk, inkább mélységesen elszegényedünk lelkileg. Az angyalt váró boldogság érzése eltűnik, de nem kerül helyébe semmi, ami fölérne vele. Felnőttként büszkék lehetünk tudásunkra, ésszerű gondolkodásunkra, de titokban ott él bennünk a mindenben őszintén hívő, boldog gyermekkor csodavárása. Ezt használja ki a mindig figyelő, tettre kész, számítóan ügyeskedő ünnepi kereskedelmi zsibvásár. Elkápráztat bennünket talmi értékek csillogtatásával, az öröm habzsolásának ezernyi lehetőségével, a megvásárolásra kínált ajándékok megszerettetésével. Szeretetet akarunk magunkkal vinni szeretteinknek. Valóban hiszünk ebben a szeretet-vásárlásban, szeretet-közvetítésben, -átadásban, a szeretet hírvivőinek érezzük magunkat. Ebben a tarka, zsibongó karácsonyi világban újra gyermekké válunk. Újra meg újra kiéljük magunkból összes megélt vagy beteljesületlen karácsonyi vágyainkat, megelőlegezzük az elkövetkező karácsonyok elvárásait. Boldogak vagyunk, mert ismét gyermekké lettünk.
A régi korok emberei is gyermekké válva élték meg a karácsonyt. Ez a gyermeki hit sugárzik a nagyszabású karácsonyi zeneművekből éppúgy, mint az egyszerű kis dalocskákból. Belelapozok régi énekeskönyveim karácsonyi dallamainak fejezetébe. Csupa hit, szeretet, felhőtlen gyermeki lelki tisztaság sugárzik belőlük. A Kolozsvári énekeskönyv (1744) egyik dallamára nyílik ki könyvem (Kájoni János: Cantionale Catholikum – összeállította Domokos Pál Péter), „JESUS születék idvességünkre, / A’mint régente vala igírve. / Attila Istennek nagy szerelme, / Emberi Nemhez tetszék ebben kegissége.”
A versszak zárószava, „kegissége” nyilván kegyességet jelent. Nem fér hozzá kétség, ami a szó írását jelenti, mert kétszer szerepel ugyanúgy. Egyszer a dallam záróhangjaihoz kötődve, másodszor a szövegben újraközölt versszak végén. A régi szóhasználatra és írásmódra a negyedik versszak is tartalmaz néhány érdekességet: „Veöl miérettünk a’ Szüztöl testet. / Kiben szenvedél és től eleget. / Elvévéd a mi büneinket, / Nyerél mi-nékünk szép életet, dicsösséget.” Minden Ö, Ü rövid magánhangzóként jelenik meg a szöveg írásos alakjában, de beszédben bizonyos hosszú és rövid változataikat használták, különösen ha énekelték is a verset. De szép volna, ha lett volna 1744-ben Kolozsváron egy kis, tenyérben is elférő kazettofon, hogy most, 267 év után meghallgathassuk felvételről az akkori karácsonyest templomi éneklését. (Vajon két és fél évszázad múlva mi is ilyen régiesnek fogunk hatni az akkor élők számára?!)
Ez a régies réginek tűnő karácsony vajon VALÓDI volt vagy már ez is a látható, láttató karácsonyok közé tartozott? Nyilván akkoriban is volt karácsonyi vásár cifraságok, mutatványosok tarka nyüzsgésével, és persze az akkori emberek lelkében élő sokféle karácsony, a képzelet szárnyán messze száguldó, ezerféle hitével, örömével, meséjével. Ahogyan a következő ének utolsó előtti versszaka mondja: „Én lelkemnek rejtekében, / Zárkozzál-bé szekrényében, / Hogy el ne felejthesselek, / Söt öröcké dicsírjelek.” Szól az ének a kis Jézusról, a Megváltóról, a Szeretethozóról. A LELKÜNK A LEGSZEBB VIRTUÁLIS VILÁG. NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!
