Francis Bacon tyúkjai
költemény Havasi Attila modorában
Mert érdekelte, az öröklét mire megy,
Bacon úr hóval tömött ki tyúköket,
s ujjongott: lenne bár a tyúk halhatatlan.
De sajnos megdöglött mind a kétszázhatvan.
A történet vége méginkább tragikus:
Bacon úr elkapott valami tyúkvírust,
s olyannyira, hogy meg is halt beléje.
– Nos, nekünk sem ad ez sok okot reményre!
A tintahal
a tintahal a tinta hala tinta
atint a hal at int atint a hala
ha tintaha latint a hinta inta lah
tintahal int a tinta hint a la
ha int a tintahala tahint
hattint a hal intala hanti
int a hinta int a la hint allah
tintala hinti atinta lahal
at int tinta la tinta la atti
atti atili atti a tita lih
tintala tinti hintal tinti ha tilli
aha int a hinta inti tinti intala
it intahal ha int tint a tih
tinta hali hali tinta hal
hall tinti itt hanta a tihan
hant inti hanttal ittal alhat
(attili)
it a tilla itali italat
talan tali lilla tali lila hal
int hat tini hintala illat
illattal tanít hittant tintahal
Ady-zsoltár
Valék önmagamnak
vaksi, furcsa mása,
zsongó, nagy szívemnek
túlhevült csokra
s félmúlt látomása.
Befontak vad indák,
csók, csatazaj, mámor,
voltak én hiteim
s eluntam mindet,
bocsásd el halálom.
Megfogyatkoztam már,
nem érzem önmagam,
vagyok a Távoli,
magamnak légüres
tér, valótalan.
Agyam léket kapott,
látszik benne minden,
szétverted koponyám,
Titkoló! Semmi
hittel engedj hinnem!
Semmi szonett
„Semmiről költöm versemet”
(Guilhem de Peitieus)
„A mindenséget vágyom versbe venni”
(Babits Mihály)
Semmiből csak semmit teremthettem,
semmi sincs, mi semmim túlragyogja,
bő nyájaim semmin legeltettem,
semmi árán lettem semmi foglya.
Semmim bár oly simulékony semmi,
súlyos teher mégis semmiségem;
de hát hogy tud semmi súlyos lenni?
Van-e ilyen semmi földön s égen?
Semmit eszem erre ki nem ötöl,
sorsom űzve semmihez se kezdek.
Sok semmi közt semmiéhség gyötör,
semmiért egészen semmi öl meg.
Sohanapján semmi nap se kel föl,
szomjan halok semmi vize mellett.
Vers a régi semmiről
Ez itt a versem, semmit sem
tudok még róla, azt hiszem;
lesz benne igen és lesz nem.
Ifjú vagyok
és vén, nevem sem ismerem,
hát hallgatok.
Hisz nem több a nincsnél a van,
hajóként úszik el szavam
s visszatér, érkezik hamar;
csak holnap lesz,
ami volt, és ami most van –
már elveszett.
Szeretek vagy nem: egyre megy.
S hogy ér-e üdv vagy fenti kegy,
arról biz’ nem én tehetek.
Vagyok, mint rügy,
égnek fordított gyökerek,
hisz nem nagy ügy.
Feljön, eltűnik hirtelen,
csak köd, homály az értelem,
nem bódít Isten s szerelem;
értük égve
elégtem már egy reggelen,
mint a kéve.
Van nőm, bajtársam s birtokom,
örömre mégsincs sok okom,
ha kérdik: mér’ szomorkodom? –
csak nevetek,
hisz boldoggá tesz zokognom,
ha más nevet.
Minden hely otthonom, s lehet,
helyem már sosem lelem meg,
hisz mély nyomorba döntenek
érdem s javak.
Bűn, erény nékem egyre megy,
hisz csak szavak.
Ez hát a versem, ez legyen
a hely, mely nem őrzi nevem,
hiszek, de nem reménykedem,
s e hit – átok.
Ha kárhozat az üdv: legyen!
Jézust kiáltok.
