Minden új év kezdetén fogadalmat teszünk, hogy mit fogunk másként csinálni: jobban, több odafigyeléssel, és arra is esküszünk, hogy mit nem fogunk csinálni úgy, mint ahogyan ezt eddig tettük. Aztán elszállnak a fogadalmaink, és minden marad a régiben. Csak az aggodalmaink nem szállanak el. Most is sűrűsödnek a félelmeink: milyen is lesz az újév, a kétezer tizenkettedik a sorban.
2012
Így leírva, arab számokkal, nem néz ki olyan rossznak, mint amilyennek a világ már jó ideje hirdeti. Csúnya kilátásokat jósolnak azok, akik különböző jelekből, adatokból, hiedelmekből, periodikus ismétlésekből és ki tudja még, miből VILÁGVÉGET hirdetnek ez év decemberére. Tréfásan szoktuk mondogatni, ilyen jóslásokat hallgatva, hogy a VILÁGVÉGE NEM JÖN, MÁR BENNE VAGYUNK. Már olyan sok(k)féle világvégét élt meg a mai hetvenesek, nyolcvanasok nemzedéke, hogy már nem is igazán hiszünk ilyesmiben, mert valahogyan mindig életben maradtunk. Nem éltük az életünket, mint inkább ÁTVÉSZELTÜK azt. Valósággal belénk égette az ÉLET, hogy minden pillanatban valaminek a végéhez értünk és valami újnak az első pillanatához. Megszoktuk, hogy az egyetlen változatlan, örökké állandó dolog: A VÁLTOZÁS. Lehet, hogy 2012 is változást hoz, sőt minden bizonnyal más lesz, talán gyökeresen más, mint ami eddig volt, de minden becsukódó ajtó új ajtót nyit ki. Akarva-akaratlan be kell lépnünk az ÚJ AJTÓN. Az új ajtó mögött is világ van. Talán más, mint ami a régiben volt. Nehéz lesz megbarátkozni az új világgal? Mindig is nehézségekkel járt az újat megszokni, megérteni, elfogadni. Vi-lágvége helyett helyesebb volna mindig VILÁGKEZDETET jósolni. Ígéretesebb volna ez a szó, reményteljesebb várakozással töltene el bennünket. Erre is azt szoktuk mondani: már régen benne vagyunk az elkezdődött ÚJ VILÁGBAN.
Egy új világban gyökeresen megváltoznak a hierarchikus viszonyok, ami fent volt vagy elől, az lekerül, vagy hátra lép a sorban. Ez nem órára, percre vagy akár napra bekövetkező változás, inkább egy folyamatos átalakulás következménye. Az átalakulás eseményei rendszerint lassan következnek be. Néha felgyorsulnak, a robbanás veszélye is mindig lehetséges tényező egy új világ teremtésében. Mindenre láttunk már példát, lényegében nincs semmi más, amit ne ismernénk, ne tapasztaltunk volna már meg. A politikai, gazdasági, tudományos és művészi világban láttunk már mindenféle változást, elemeztük is ezeket, és mégis minden változás elé félelemmel nézünk: VAJON MIT HOZ A JÖVŐ?
Mit hoz a ZENÉBEN a jövő?
A művészet jelzi legkorábban a változásokat, a mindennapi élet kisebb-nagyobb földrengéseit. Ezekre az előrejelzésekre nem figyelünk oda. Egyszerűen azért, mert nem a tudomány vagy a hatalmi tényezők oldaláról jövő jelzésekről van szó. De mit is jelez a művészet és ezen belül a zene?
Jelzi, de nem fogadjuk el, hogy az úgynevezett KOMOLYZENE az általános értékrendben nagyon hátrakerült a sorban. Az új zenei hierarchiában legfelülre a KÖNNYŰZENE került. Az emberiség túlnyomó többsége számára a maréknyi, agyonjátszott komolyzenei sikerdarab szinte nem is létezik. Azért fogalmazok óvatosan, mert a könnyűzene néhányat a maréknyiból átemelt a maga világába és sikerdarabbá tett, például Vivaldi Évszak-concertóit. Mindinkább azt tapasztalom, hogy a komolyzene szakemberei is – főleg a fiatalok – hallgatják, sőt szeretik is a könnyűzenét. Még a legelszántabb komolyzenehívők is kezdenek nagyon odafigyelni arra, amit a ma műkedvelői művelnek. Ezek a maiak már nem gondolkodnak szonátákban, szimfóniákban, operákban, viszszafordulnak a legegyszerűbb zenei dolgokhoz, és ott is megkeresik a DALLAMOT. Zenében gondolkodnak, nem szerkezetekben. Primitívnek tűnik, amit csinálnak, de SZÉP és nagyon sok nemes is, nemcsak egyszerű és úgymond fülbemászó. Ahogyan most indul egy új zenei világ, úgy indult az európai zene hajnalán a trubadúrok, igricek, énekmondók tudatában, szívében az a komolyzene, aminek a végéhez érkeztünk. A régit – úgy-ahogy – ismerem, az újat most kezdem megszeretni. Mindkettő mögött az EMBERT akarom megkeresni. Boldog ÚJ ÉVET!
