A lövésre azonnal lehasalt, és csak a második durranás után jutott el az agyáig, hogy nem kapott találatot. Az utcasarok, amely mögül kibukkant, már teljesíthetetlenül messze volt, úgyhogy a kiégett terepjáró felé kezdett kúszni. Gépfegyverek, aztán a következő pillanatban úgy kétszáz méternyire, az útkereszteződésben lámpaoszlopnak csapódott egy autó, és az út porát látta felemelkedni. Törmelék és szilánkok potyogtak a hátára, és egy kisebb állat, talán egy macska inalt át rajta. Előbb a fején, aztán a derekán vélte a tappancsokat nehézkedni. Érzésből kúszott tovább a kiszemelt roncs felé, és rég nem örült annyira, mint amikor a kormos felnit tapintotta. Beszuszakolta magát a roncs alá, és engedélyezett magának két perc idegösszeomlást.
Meredt maga elé, és egy idő után ráeszmélt, hogy a piszkos fehérség, ami a fél látómezejét kitölti, az a környék kézzel rajzolt térképe, rajta néhány elkerülendő X és egy zöld ceruzával húzott nyomvonal a kerületi gyógyszertárig, illetve egy új tereptárgy, az autós bomba még mindig lángoló maradványai, amelyet az útkereszteződésben egy elmázolt vércsepp jelölt. Recsegett a por a fogai között. A zöld vonalon már biztosan nincs hová mennie. Új terv kell.
Már eléggé átfázott és az éjszakát sem akarta az aszfalton tölteni. Mozdult. Amikor a fejét kidugta, néhány méterrel előrébb észrevett valamit, ezért szép fegyelmezetten visszahúzódott. A könyökébe lélegzett, hogy megfogja a leheletét. Újkorában teleobjektív lehetett, a bele néző fotósnak pedig, aki a halom törmeléken feküdt, hogy stabilabban fényképezhessen, hiányzott a fali és a nyakszirti lebenye, különben teljesen úgy festett, mintha mindjárt felkelne, hogy elküldje a hadi tudósítását. Elég frissnek tűnt.
Próbálta kitalálni, hogy melyik tetőről vagy melyik ablak mélyéről tüzeltek. Alkonyodott. Végtelenül messze, az út túloldalán volt egy üzlethelyiség, amelynek a passzázsból is volt bejárata. Odabenn is volt egy tűrhetően felszerelt gyógyszertár, noha a kerületi patika volt az eredeti célja, pár száz lépéssel az autós bombán túl.
A bal sarka és a tetőzet mögül látta felkelni a holdat. Délután még a sokktól, jó ideje már a hidegtől remegett. Ebből hipotermia lesz, és akkor már inkább a golyó. Ekkor az útkereszteződés délkeleti sarkán álló épület negyedik emeletén, szélről a második ablakban mintha rágyújtott volna valaki. Fogta a táskáját, kibújt a roncs alól, rohant a betört vitrinig és beugrott rajta. Eddig jó.
Remélte, hogy odabenn nem botlik holttestbe, mert különben az orráig sem látott. Egy hónapja még ajándékbolt volt, mindenféle kacattal és giccsel. Bokáig járt az egykori üvegpolcok szilánkjai között, és próbált nem zajt csapni. A távolban kutyák kezdtek ugatni – talán elnyomják az ő neszeit.
A passzázsban viszonylag rend volt. Ki tudja hogyan, de a sűrűjét megúszta a benti üzletsor, talán mert épp renoválták a belteret. Az ólomüveg helyén bevilágított a hold és mindenütt a félbe hagyott munka látszódott. Vödrök, vízmértékek és fúrógépek, kecskékre fektetett ajtók, létrák, bontatlan karton burkolólapok.
Az élelmiszerboltot nem bírta kihagyni. Felmarkolt néhány csokoládét, egy kis flakon vizet, és ment tovább, amerre a gyógyszertárat sejtette. Evett, jól érezte magát, de a kését azért kéznél tartotta.
Gyanakvóan figyelte a fekvő, félmeztelen alakot nagyjából a gyógyszertár előtt, aztán vont egyet a vállán és közel ment. A livor mortisból bő tizenkét órát saccolt, aztán nagyot harapott a csokoládéból. Egy pillanatra behunyta a szemét, és élvezte, hogy ehet. A patika nem volt érintetlen, de aki ott járt, nem tudta, hogy mit kell elvinnie. Kicibzárazta a táskáját, és mintha csak egy önkiszolgálóban, pakolni kezdett. Egy doboznál megállt, hosszasan, sóváran nézte, majd bevett belőle egy tablettát, a többit pedig a zsebébe csúsztatta. És tömte tovább a táskát. Végül egész szépen bevásárolt.
Valahol messze kutyákat hallott, egész falkányit, aztán egy lövés dördült, és csend lett. A délnyugati kijárat talán nincs berácsozva.
Be volt rácsozva. Kémlelte a tájat, füllel legalábbis, mert embernyi magas omladék hevert a rácstól pár lépésnyire – az összes cserép és talán még egy fél emelet. Más kiút nem jutott eszébe, így hát egy fenti, meglazult rácsot vett kezelésbe. A rácsozat nyirkos volt az ereszkedő párától, úgyhogy szét is nézett meg nem is, kidobta a táskát, és magát is áterőltette a minduntalan visszaszűkülni akaró résen. Megcsúszott. Elég rondán odaverte magát, érezte az egyik bordáját. Neszeket hallott a környékről. Felkúszott a törmelékre. Szétnézett és az előmerészkedő árnyékok között felismerte a nyikháj korcsokat és talán a falkavezér acsargását is. Nézte a kihajlított vasat, felbecsülte az időket. Nyolcon túl már nem számolta a kutyákat. Markolta a kést.
