Éjszakai halászat
Vivaldi vonósaira, horgászbotokra
(...) valaki tartotta – talán – itt egykor a lombokat,
fennebb a Mezőhavast, az ég hűvös tapintású mellkasát,
a Cseresznyéshegyet…
Nézed, bámulod az ülüt, a magasban hogy kering…
(…) (Nem, nem irigykedsz.) Deres vakondtúrásokat, a Küküllő
nyári, vad vonulatát –
éjjeli víz fölött egy át- meg átjáró csillagot, a Szíriuszt.
Súlyos, nyári fényben, de éjjeli halászat idején is
téged ez annyiszor nyugtatott, de még inkább nem hagyott, beléd kavart.
(……… )
Meglegyint megint
a boglyákon áttört levegő, langyos völgyhuzat – közeli erdőszagot hord
szanaszét…
Ez a sok fény! Mindenen – szanaszét! És meddig, meddig még?!
Ehhez, ha foghattam volna brácsát, horgászbotokat,
csellókat, hegedűt!… De a pátosz elterül – hiszen az már másik,
zenésb élet volna, másik alkalom!
(………………………………………………………………………….)
Élni, ragyogni, elvagyni (csupán egy-egy szép, éji hal
rabol valahol…) –
s tűz pattog, táncol nagy fénydarabokban
a sötét, földtortaszerű partokon.
Hagyaték
Ha lenne kinek hátrahagyni
Az idő hulla-hegyein
A lélek lomtára bátran hagyható
Benne gyermekcipő, kirámolt holmik,
fél rúd szalámi
A rímeket még jól széjjel lehet
A lelkiekkel egy tálba darálni
A maradék maradéka az Úrral
lealkudható
Ha lesz mit hátraadni
Négy konzerv, 1 rúd szalámi a sorban
hátraadható –
Halál, születés nem visszaváltható –
A lélek siklódi hegyén elnyűtt őszidő csorog –
A Zirodalom él, virul, siet és ellobog
A rímeket a kevéske fényben 1 x még
meg lehet csócsálni
Nem kell a ’aszt, a lelkedet hejába
téntába mártani –
Majdhogynem minden mondható
A többi: köd, Halál, finomliszt, bátorság, átverés, akármi
Kicsikét bámultam világát a lisztporban csodálni –
A maradék maradéka az Úrral
talán lealkudható
Czímkézett féldisznók
Jaroslav Hašek emlékére
A polgármester úr ócska disznó
A köztisztviselő lágyan rábólintó
Gyöngén röffent a jegyző úr is
Tanácsosok zengik a bús himnuszt
Egyik kezében hangvilla repedt partvis
„Bevezetjük holnaptól az éji lóvillamost is!”
A rendőr bácsi kicscsi ócska pitiáner disznó
Mocskos a gerinc és velőig korhadt
De a gyávaság feszít haptákban –
A szájra vasrácsot, vaspántokat és vashidat!
A köztisztviselő ócska rúzsos dísznő
Csülökből pecsétel, kapkod a jegyző úr is
Tanácsosok fonjatok dús nimbuszt
Bár zsarnoki, zsíros ülepen nagy
Tam-tam, harczi csatazaj dúl is!
Zsarnoki, zsíros ülepen ülnek, remélnek egyre többet
Kisváros kivál, szalutál, ledől a Hamisegylet
A röhögés vashídból
(Sörtémről hajtsd el azt az egy legyet...)
Kirajzik a korpa, égbe robban – kisvasút megáll, szalutál
Utálják ezért titokban mind Hasek Jaroslawet
Kisváros szalutál, a vashídlás az égbe lóg
Gyermek kezéből kifújt tört papírzacsek
Száll a jövőbe s fénylő vitrinbe belevicsorog
Sok czímeres, czímkézett féldisznódemagóg
Aranyzsálya
Menj, menj az éjszakába,
most, hogy az aranyzsálya virul –
véred bolyongó napja békét
nem tűr, nyugodni nem hagy – lányoknak
fiatal, bódító teste, akár a kávé, nyugodni nem hagy –
beisszák húsodat, életkedvedet
forrón az erdők, a mezők, mind
összezúzzák teljesen: a földdel, a rézvörös, iszapszagú
tavakkal keverik el boldogan a véred
– élj, égj, morzsold, szagold az aranyzsályát, nyár
hulló ékszerét, míg van…
