Gianina Cărbunariu ismét méhkasba nyúlt. Egy fiatal, merész rendezőről van szó, aki folyamatosan olyan témákat feszeget, amelyeket kevesen mernének feldolgozni. A kommunizmus idején történt szász és sváb nemzetiségűek eladásáról Münchenben a Sold Out című előadásában, az 1990-es marosvásárhelyi konfliktusról, a Fekete márciusról a 20/20-ban beszél. Ez alkalommal Dorin Tudoran költő Securitate dossziéját felhasználva alkotta meg a X miliméter Y kilométerből (X mm din Y km) című előadását, amelyet november 18-án a Temp D’Images fesztivál keretén belül mutattak be a kolozsvári Ecsetgyár stúdiótermében.
Az előadást nézve többször eszembe jutott Peter Brook gondolata: ha egy üres téren átmegy egy ember, egy másik ezt nézi, az már színház. A dokumentarista színház egyik jellemzője a minimalizmus: kevés kellékkel, elhanyagolható díszlettel dolgozik. Félő, hogy az egyszerűsége, lecsupaszítottsága miatt unalmassá válik az előadás, a rendezőknek meg kell találniuk azt a formát, amelyben fenn tudják tartani a figyelmet. Az alkotók a témáért nem a drámairodalomhoz fordulnak – kimennek az utcára kutatni, keresni, beszélgetni, megérteni. Az előadások az esetek többségében felmutatások, egy sokakat érintő problémára világítanak rá, párbeszédet nyitnak róla a nézőkkel és az érintettekkel. Nem befolyásolni szeretnének, csak állásfoglalásra buzdítanak, nem ítéletet mondanak, csak véleményt csikarnak ki.
A próbafolyamatot megelőzően a rendező kutatott a Securitate archívu-mában (CNSAS), majd a választása egy 1985-ös beszélgetésre esett Dorin Tudorannal, aki emigrálási szándékáról és elviselhetetlen anyagi helyzetéről számolt be az elvtársaknak. A szöveg érdekessége, hogy nem volt szükség dramaturgra, mert a lejegyzett beszélgetés módosítások nélkül is megállja a helyét a színpadon. Számunkra örök kérdés marad, hogy ezeknek a dossziéknak mekkora százaléka fedi a valóságot és mennyi a fikciós elem.
Beérve a stúdióterembe szabad választási lehetőséget kapunk, bárhova ülhetünk a térben, oda tesszük le a székünk, ahova akarajuk. A padló tele van írva jegyzetekkel, amelyeket a kutatás során gyűjtött össze a rendező. Négy színész segítségével elevenedik meg a beszélgetés. Sorshúzással döntenek arról, hogy ki melyik szerepet játssza: Dorin Tudoran, az író, Nicolae Croitoru, jegyző a kommunista pártnál, Dumitru Radu Popescu, az Írók Szövetségének elnöke és T.O. (technici operator), aki a videókamerát kezeli és követi a szövegkönyvet. A színészek folyamatosan ugrálnak szerepek, karakterek, jellemek között. Egy adott ponton szerepcserére kerül sor, ezután már nem meglepő, hogy egy kucsma vagy sál átadásával maga a szerep is gazdát cserél. A néző számára ezek a jelmezátadások segítenek, hogy ne veszítse el a fonalat.
Feszült figyelem és intenzív színészi jelenlét jellemzi a szereplők játékát, mivel a bizonytalanság, hogy bármikor át kell venniük egy szerepet, folytatniuk kell a szöveget, magukra kell ruházniuk egy új karaktert, mindvégig lóg a levegőben. Emiatt a nézőtől is állandó odafigyelést vár el az előadás, amely mindig friss, mindig tartogat meglepetéseket, újdonságokat a játszó és közönség számára egyaránt. A jelenetek sokszor válnak egy-egy téma variációivá, hiszen újraveszik, újramondják a szöveget. A karakterek folyamatosan változnak, más a hangnem, a gesztusrendszer, a testhelyzet, így színes skáláját ismerjük meg annak, milyenek lehettek, hogyan viselkedhetettek ezek az emberek az adott helyzetben. A színészek is próbálkoznak, improvizálnak, hiszen nincsen egy megadott karakter, szerep, amit el kell játszaniuk. Kitalálják, kibontják a lehetőségeket.
Dorin Tudorant elsőként Paula Gherghe által ismerjük meg. Egyenesen áll a vallatóival szemben, kézmodulatai határozottságot sugallnak, tudja, mit akar, észérveket hoz saját mentségére, elmondja, mit szeretne, majd leül. Amerikába emigrálna családjával, de visszatartják az útlevelét, munkát pedig nem talál, amióta kilépett a pártból. Vele ellentétben Nicolae Croitorut (Rolando Matsangos) impulzív karakteréről és kucsmájáról ismerhetjük meg: ordibál, hadonászik, folyamatosan feláll-leül. Felsőbbrendűségét, azt, hogy ő a hatalom embere, jól érzékeljük játékában: agresszív, sunyi, érdektelen és kioktató. Dumitru Radu Popescu (Mădălina Ghiţescu) a tipikus jó elvtárs, keveset beszél, hiszen félti a pozícióját, de ha megszólal, akkor azzal a céllal teszi, hogy meggyőzze Tudorant, nem jó döntés elhagyni az országot, ismétli a párttitkár szavait, nincsen saját véleménye, hangneme nyájas. Rideg ember, aki többnyire hátradőlve, sálát nyaka köré tekerve kívülről figyeli, mi történik, nem igazán érdekli honfitársa, kollégája sorsa, csak a muszáj kedvéért vesz részt ezen a beszélgetésen.
T.O. cselekményen kívüli szereplő, de természetesen bármikor bekerülhet a játékba. Neki két feladat jut, hogy az eseményeket folyamatosan videókamerával rögzítse, valamint segíti és hátráltatja egyben a többi szereplőt, mert beleszól, ha valamit nem úgy mondanak, ahogyan az a szövegkönyvben le van írva. A szerepben lévő színészek kommunikálnak vele, visszaszólnak, ha nem tetszik nekik a javítás. A rendező ránk bízza a döntést, hogy a szövegkönyvet tartjuk a pontos forrásnak vagy az elhangzott mondatokat. Hiszen ezek a beszélgetések utólag módosultak: átírtak, kihúztak belőlük részleteket. A krétával teleírott padlózaton elmaszatosodott az írás. Vége az előadásnak, a szereplők ugyanazt a mondatot írják fel a falakra krétával: „Bevallom és bocsánatot kérek!”. Azok az emberek, akiket szekusoknak nevezünk, letagadva múltjukat, nem vállalják tetteikért a felelősséget és főleg nem tudnak bocsánatot kérni. A dokumentarista színház csak kevés esetben éri el a katarzist, hiszen nem enged belemélyülni egy sorsba, kívülállóként kezeli a nézőt, gondolkodtatni akar, nem az együttérzésre fekteti a hangsúlyt.
Az előadás folyamán két olyan mondat hangzik el, ami tökéletesen leírja Tudoran kiábrándultságát saját hazájából: „Már otthon sem mondhatom el, amit gondolok!”, „Létezik egyáltalán törvényesség ebben az országban?”.
A megfigyelés, az ellenőrzés nem csak a kommunizmus idején volt a rendszer fontos eleme, ma már más módszerekkel, technikákkal követik lépéseinket, befolyásolják életünket, ezért Tudoran szavai sok szempontból még ma is érvényesek lehetnek.
ColectivA Társulat. X mm din Y km. Rendező: Gianina Cărbunariu; rendezőasszisztens: Alexandra Felseghi; Videó: Ciprian Mureşan; Szereplők: Mădălina Ghiţescu, Paula Gherghe, Rolando Matsangos, Toma Dănila.
